SÓVÁGÓ LÁSZLÓ, DR. az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság előadója:

Full text search

SÓVÁGÓ LÁSZLÓ, DR. az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság előadója:
SÓVÁGÓ LÁSZLÓ, DR. az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendőrségi bizottság előadója: Elnök úr! Tisztelt Ház! A bizottságban meglehetősen rövid vita volt e törvényjavaslatról, és ezért úgy gondolom, nem lenne helyes, hogyha én hosszú lennék.
A kormánypárti képviselők többsége magáévá tette a Kormány javaslatát, ennek megfelelően a bizottság általános vitára javasolja a törvénytervezetet.
Mivel kisebbségi előadót nem állítottak, úgy gondolom, hogy ha az ellenzék néhány aggályát is korrektül elmondom, ezt röviden három mondatban tenném meg.
Az egyik kifogás az volt, hogy miért kell olyan körülményeket is - és itt a miniszter úr is említette -, például az egészségügyi körülményeket is nyilvántartani, amelyek az állampolgárok legszemélyesebb ügye. A másik kifogás úgy hangzott, hogy még az önkormányzatok se kapjanak felmentést bizonyos személyes adatok megszerzésére, és a harmadik kifogás pedig az volt, hogy túl sok felhatalmazást tartalmaz a törvény később meghozandó rendelkezéseknek. Köszönöm szépen.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi