KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:

Full text search

KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Számomra – és gondolom, mindannyiuk számára – megnyugtató tény, hogy a mai nappal a benyújtott tájékoztató és a megtárgyalt törvényjavaslat alapján sikerült pontot tenni az 1992. évi költségvetés kapcsán kialakult vitára.
A Kormány által beterjesztett törvényjavaslat kizárólag azon tételek rendezésére szorítkozott, amelyek a törvény mellékletében a részletes előirányzatok és az önök által megszavazott főösszeg közötti összhanghiányt szüntetik meg. Így a Magyar Közlöny 12. számában megjelent kézirat és nyomdahibákat korrigáló helyreigazítással és a most megtárgyalt törvényjavaslat elfogadásával az 1992. évi költségvetési törvény már valóban az lesz, aminek elérésére a Kormány és a Parlament szándéka irányult.
Úgy gondolom, hogy ez így, ebben a formában mindenki számára követhetően és korrekt módon rendezi az 1992. évi költségvetés elfogadásánál és kihirdetése során keletkezett hibákat, hiányosságokat. Éppen ezért a törvényjavaslathoz benyújtott módosító és csatlakozó módosító indítványok közül csak azok elfogadását javasoljuk, amelyek tartalmilag kizárólag a kihirdetett költségvetési törvény hibáinak, elírásainak tisztázására irányultak.
Ezt az elvet elfogadva támogatja a Kormány az önkormányzatok költségvetési tájékoztatójának benyújtási határidejét módosító, Wekler képviselő úr által beterjesztett indítvány elfogadását is, mivel a törvény szerint előírt eredeti időpontot nem lehet tartani, a számítottnál később sikerült elfogadni a társadalombiztosítással összefüggő törvényeket, a címzett és céltámogatásokra vonatkozó törvényjavaslatot pedig ma tűzte a tisztelt Ház napirendjére.
Elfogadásra javasoljuk a költségvetési bizottság a költségvetési törvény 9. § (3) bekezdését módosító indítványát is, amely szintén az önkormányzatokra vonatkozóan pontosítja az eredeti szöveget, amiből így egyértelműen kiderül, hogy az önkormányzatok által elkészített és a TÁKISZ-ok által összesített költségvetési beszámolóról van szó.
Végül, szintén elfogadásra javasoljuk azt a módosító indítványt, amely a koherencia-szabály alapján általában teszi helyre a költségvetési törvény 1. számú mellékletének önkormányzatokkal összefüggő előirányzatait. Itt arról van szó, hogy az Országgyűlés döntött a normatívákról, közülük néhányat az eredetihez képest megváltoztatott, de nem történt szavazás az előirányzat összegéről, tehát arról az összegről, ami a megváltoztatott normatíva és a javaslatban szereplő mutatószám szorzataként matematikailag adódik. Remport Katalin kitűnő javaslata ezt a kérdést általánosságban rendezi.
Semmiképpen sem indokolt most és itt, ebben a körben visszatérni azokra a kérdésekre, amelyek a részletes költségvetési vita során el nem fogadott módosításokat hozzák vissza, vagy pedig a költségvetést érintő, de teljesen más irányú problémát kívánnak ennek a törvényjavaslatnak az ürügyén rendezni.
Tisztelt Ház! Mindezt figyelembe véve kérem tisztelettel, fogadják el a törvényjavaslatot a javasolt módosításokkal. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps.)
Határozathozatal

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi