FEKETE GYULA, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének előadója:

Full text search

FEKETE GYULA, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének előadója:
FEKETE GYULA, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének előadója: Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor ez év január 21-én a tisztelt Ház előtt elhangzott a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság kisebbségi véleménye az üzemanyagok termékdíjáról szóló törvényjavaslat általános vitájában, akkor még többen reménykedtünk abban, hogy kisebbségi minőségünkben már nem kell ehhez a törvényjavaslathoz még egyszer hozzászólni. Hiszen volt már arra példa, hogy bizottságunk általános vitára alkalmatlannak minősített valamely törvényjavaslatot, vagy országgyűlési határozattervezetet, de a benyújtott módosító indítványok hatására fölülvizsgálta korábbi véleményét.
Most ez nem történt meg. Nem közeledtek egymáshoz az ellenvélemények. Így a benyújtott törvényjavaslat alapvető céljaival eredetileg is egyetértő, de kisebbségben lévő képviselők aránya nem változott át többséggé, továbbra is kisebbségben maradt.
Meg kell említenem, hogy a módosító indítványokat elbíráló bizottsági vitában egyetlen indítvány megítélésén kívül kisebbségünk alkalmazkodott a többségi álláspontokhoz, és akár a kormányzat szándékaival szemben is úgy szavazott, hogy ne növekedjen a bizottságon belüli véleménykülönbség. Például mi sem támogattuk Pap János, fiatal demokrata képviselőtársunk javaslatát, amely javaslattal a kormányzat egyetértett, miszerint a termékdíj literenként ne körülbelül 50 fillér legyen, hanem ennél mintegy harmadfélszer nagyobb összeg.
A kompromisszum jegyében nem támogattuk, a kormányzattal szemben sem támogattuk dr. Török Gábor képviselőtársunk ama javaslatát, miszerint a termékdíj terjedjen ki a sugárhajtómű-üzemanyagokra is, azaz a kerozinra. Tudvalevő, hogy a magas légköri ózon felbontásában a hűtőszekrényeket, festékszórókat, kozmetikai spréket működtető freongáz mellett oroszlánrésze van a kerozin bomlástermékeinek is.
Amióta kitudódott, hogy az északi pólus felett is nagymértékben megritkult az ózonpajzs, felgyorsultak azok a nyugat-európai kezdeményezések, amelyek 1997-ig betiltanák a más gázzal helyettesíthető, eddig freonnal működtetett termékek forgalomba hozatalát. Ezzel egyidejűleg azonban a kerozint még nem lehetne mással pótolni.
Környezetvédő elképzelések szerint a kerozin termékdíjából, ami dr. Török Gábor javaslata szerint mindössze 20 fillér lenne literenként, lehetne fedezni azokat a költségeket, amelyek a freongáz más hajtógázzal való pótlása miatt merülnének fel a hűtőszekrénygyártásban és a vegyiparban.
Nyugati piacokon történő versenyképességünk megőrzése érdekében szükség lenne egy ilyen technológiai váltást támogató kormányzati lépésre.
A módosító indítványt többen azért ellenezték, mert a sugárhajtású repülőgépek csak néhány percig használják a magyar légteret, ezért szerintük nem indokolt hazai szennyezés miatt termékdíj kiszabása.
Az indítványt pártoló vélemények szerint, ha mindegyik ország törvényhozása ezt a logikát követné, akkor a sarki ózonlyuk terjedése megállíthatatlan lenne, hiszen az ottani ózonpajzs megritkulása nem a sűrű sarkvidéki repülőforgalom miatt alakult ki, hanem azért, mert a föld forgása miatt a fellépő centrifugális erő oda csapja ki, oda koncentrálja a lakott területek felett keletkezett, ózont lebontó klórmonoxid vagy klórfluorkarbonát tartalmú szennyeződéseket.
Ismételten jelzem, a kisebbségben levők sem támogatták – indokoltsága ellenére sem – dr. Török Gábor kerozinra vonatkozó javaslatát a kompromiszszum-keresés jegyében.
Támogattuk viszont az együttes jelentés 13. pontjában leírt javaslatát, miszerint a befolyt termékdíjat ne csak a közúti infrastruktúra fejlesztésére fordítsák, hanem a közúti forgalom terhelését mérséklő bármely közlekedési infrastruktúra fejlesztésére. Elsősorban a vasúti, folyamhajózási infrastruktúra fejlesztésére gondoltunk.
Sajnos, ezt a javaslatot bizottságunk többsége nem fogadta el.
Együtt szavazott a kisebbség a többséggel a Ráday Mihály és Gaál Gyula módosító indítványának vitáját követő szavazás során. A 4629-es sorszám alatt beterjesztett módosító indítvány lényege az, hogy a benzin 1 literjére kivetett fogyasztási adó mértéke csökkenjen azzal az 50 fillérrel, amennyi költségvetési bevétel keletkezne a termékdíj elfogadása esetén.
Mivel a képviselők javaslatának elfogadása esetén újra kellene tárgyalni az 1992. évre vonatkozó, már jóváhagyott költségvetési törvény vonatkozó passzusait, a bevételt csökkentő javaslattal párhuzamosan kiadáscsökkentő intézkedésekről is gondoskodnunk kellene, bizottságunknak mind a többségi, mind a kisebbségi véleménycsoportja elvetette ezt a módosító indítványt.
Januárban a törvényjavaslat általános vitáját bevezető bizottsági többségi véleményben elhangzott az a kívánság, hogy bizottságunk ismerje meg a benzinárak költség-, nyereség- és fogyasztásiadó-tartalmát.
Az előterjesztő képviselője a bizottsági ülésen eleget tett ennek a kívánságnak, számadataiból kiderült, hogy a javasolt termékdíj a májusban várható benzinárak mintegy 0,7%-át teszi majd ki.
Kérem képviselőtársaimat, hogy ennek a nagyságrendnek a figyelembevételével döntsenek a szavazás folyamatában, és gondoskodjanak arról, hogy még ha ezzel a csekély mértékkel is, de jobban bővüljenek a környezetvédelemre fordítható ráfordítások, mint ahogyan ezt az 1992. évi állami költségvetés vitájában előirányoztuk. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi