DEME ZOLTÁN (MDF)

Full text search

DEME ZOLTÁN (MDF)
DEME ZOLTÁN (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Napirend előtti felszólalásom célja, hogy választókörzetem és ezen belül Szarvas város felhívását tolmácsoljam önökön keresztül országos ügyben.
1992-ben kettős évfordulóra emlékezünk. 250 éve halt meg báró Haruckern János György, a török pusztítás után elnéptelenedett Békés megyei település, így Szarvas városának is benépesítője.
Ugyanebben az évben ünnepeljük Tessedik Sámuel születésének 250. évfordulóját. (Folyamatos zaj.)
Kettős üzenetet hordoz életművük a ma embere számára. A török pusztítás után az elnéptelenedett alföldi megyék szorgos munkáskezekre leltek a Felvidékről jött szlovák, Moldvából jött román, a Ruhr-vidékről jött német, a Bánátból jött szerb és a Dunántúlról áttelepített magyar lakosok által. Késői utódaik a népek kohójában összekeveredve, egymást gazdagítva, egymásban a másságot külön tisztelve ma is békében élnek. Haruckern települési politikája kiállta a történelem próbáját. E téren kifejtett munkássága, a másság tisztelete, a hontalanok életterének megteremtése máig szóló üzenet különösen a készülő nemzetiségi törvény felé. (Folyamatos zaj.) Tessedik Sámuel evangélikus lelkész szerteágazó szarvasi munkássága nemzetközileg is elismert. Az egyszerű alföldi emberek felé forduló evangéliumhirdetése éppúgy, mint elméleti és gyakorlati tanai a növénynemesítés és növényhonosítás területén. Ő alapította meg Szarvason Magyarország első, Európában is hírnevet szerzett gyakorlati gazdasági iskoláját. Születésének 250. évfordulója tiszteletére Szarvas város önkormányzata az 1992. évet Tessedik-évnek nyilvánította, és egész éven át különböző tudományos, egyházi és kulturális rendezvényekkel emlékezik meg nagy elődjéről. Március 13-án a Békés megyei közgyűlés ünnepi ülést tart Szarvason, amely esemény a megye hivatalos megemlékezése az 1848–49-es forradalomról és szabadságharcról.
Ezt az alkalmat szeretnénk felhasználni egy Tessedik szellemében fogant országos fásítási mozgalom zászlóbontására is. A világkiállítás évében záruló fásítási, parkosítási és erdőtelepítési mozgalom, a faültetés a jövőben bízó és ezért tenni is kész szimbólumával az alföldi emberek töretlen optimizmusát mutatja fel önöknek.
Kérem önöket, hogy osztozzanak ünneplésünkben, s lehetőségeik szerint segítsenek fásítási programunk népszerűsítésében.
Köszönöm azok figyelmét, akik idefigyeltek. A többieknek pedig kívánom, hogyha nem figyeltek, akkor is csatlakozzanak a mi ünneplésünkhöz. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi