GAÁL ANTAL, DR. (MDF)
GAÁL ANTAL, DR. (MDF)
GAÁL ANTAL, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A tárgysorozatba vétel nagyon sokban segített, végighallgathattam azokat a véleményeket, amelyeket Lakos László, Glattfelder Béla, Kis Zoltán, Juhász Pál képviselőtársaim elmondtak, és tulajdonképpen ha végiggondolom ezeket, én szépen följegyzeteltem azokat a gondolatokat, amelyeket tulajdonképpen válaszként szántam volna nekik, de megvártam az én törvényjavaslatomat.
Mielőtt rátérnék a törvényjavaslatom indoklására, annyit elmondanék, lehet, hogy meglepően fog számukra hangzani: többnyire egyetértettem szinte minden gondolatukkal. Ahol a gond jelentkezik nálam, az az, hogy Juhász Pálnál is, Glattfelder képviselőtársamnál háromszor is, de még Kis Zoltánnál is mindig vártam, hogy na, most jön a következtetés, hogy miután ezeket elmondták, igen, ez kapcsolható lenne az én törvényjavaslatomhoz. De ezután nem ez következett: ezután leültek. Vagy másról beszéltek.
Glattfelder képviselőtársam azt mondta, hogy ő egy dolgot tart szem előtt, és ez a vezérfonal: a jogállamiság, a demokrácia és a piacgazdaság. Ahol ő befejezte, én ott kezdeném.
Valahogy vissza kellene menni a kályhához, mert úgy látjuk tisztán a sorokat. A kályha pedig az, hogy a mezőgazdaságban is meg kellett oldanunk, illetve meg kellett volna oldanunk a piacgazdaság feltételeit. Miből kellett kiindulnunk? Volt a mezőgazdaság, amelyben többnyire – az állami gazdaság nem olyan jelentős ebből a szempontból – a termelőszövetkezet volt a döntő szektor. A termelőszövetkezetek – én erre már utaltam más törvény kapcsán – egy olyan sajátos tulajdonforma, amelynél érvényét vesztik mindazok a szabályozási lehetőségek, amiket megtehetünk a privatizációnál, az állami tulajdonnál. A szövetkezetek – mindannyian tudjuk – formailag önálló tulajdonformát jelentettek a magántulajdon és az állami tulajdon között. Szövetkezeti tulajdonforma volt a neve, de tartalmában teljesen mást jelentett, mint az a szövetkezeti tulajdonforma, amely egyrészt ismert volt a világban, akár a nyugati szövetkezeti konstrukcióknál, másrészt attól a szövetkezeti formától, amit mi elképzelünk majd a piacgazdaságunkon belül, aminek céljából hoztuk az I. számú törvényt. Azt a törvényt, amely keretet adna arra, hogy szövetkezeti formában hogyan működtethető a mezőgazdaság a piacgazdaság keretei között.
De ez a szövetkezeti tulajdon mint egy gombóc, az átmeneti törvény megalkotásánál ott volt a törvényalkotók torkán, és amint látjuk, elértünk 1992. december 21-éig, és ez a gombóc nem ment le, és nem is fog lemenni. Mert állandóan beleütközünk ennek a tulajdonformának az összes ellentmondásába. Azt szokták mondani, hogy az állatorvosi ló, amelyiken minden betegség megtalálható. A rendszerváltás, és ezen belül a gazdasági rendszerváltás összes, szinte megoldhatatlan ellentéte itt van ennél a törvénynél, és mindig ebbe botlunk bele. És amikor elmondja Juhász Pál azt, hogy azt a százezer tulajdonost utólag bevittük, ő pontosan tudja, hogy mit jelent, erkölcsileg mit jelent, jogilag mit jelent a százezer tulajdonos. De azt is tudja, hogy micsoda katasztrófát jelent, ha behozzuk ezt utolsó percben a törvénybe mert megoldhatatlan. De ez mind ugyanabból fakad. Először az első lett volna, hogy tisztázni, hogy egy olyan tulajdonformával, egy olyan konstrukcióval állunk szembe, amelyet jogsérelem – és ezt most háromszor aláhúzom: jogsérelem – nélkül nem lehet megoldani. Mivel ez nem lett kimondva, 1992. december 21-én az Igazságügyi Minisztérium elsőként, Isépy államtitkár szájából, és sorban a fölszólalók a jogsérelemre hivatkoznak.
Kérem, én nem hiszem, hogy van olyan jogi végzettségű ember, aki azt mondja, hogy ez megoldható lett volna jogsérelem nélkül. Nem vagyok jogász. Akkor is ezt mondom. Nem lehet megoldani. És ha ez így van, akkor tessék a megoldást is ennek a szellemében végiggondolni.
Még egy nagyon fontos dolog. Amikor arról beszéltünk, hogy rendszerváltás, és mi legyen a mezőgazdasággal, óriási viharok voltak akörül, és a vélemények ott csúcsosodtak ki, a szembenálló nézőpontok, hogy magángazdálkodás legyen-e ebben az országban, farmergazdálkodás, vagy pedig szövetkezeti? Két dolgot le kellett volna akkor szögezni, ha máskor nem, akkor leszögezem most, december 21-én, hogy soha többet nem lehet ebben az országban – és ezt tudnunk kellett volna már a törvény megalkotásakor is – egy olyan magántulajdonú gazdaságot, mezőgazdaságot kialakítani, ami volt, és soha többet nem működhet tovább az az úgynevezett kolhoztípusú szövetkezet, ami működött 40 évig.
Amíg ezt a két mondatot mindenki el nem fogadja… És ez a kályha, azt hiszem, ebben egyetért velem Juhász Pál is, Kis Zoltán is. Én azt is tudom, sokszor demagógiával voltak vádolva akár az ellenzéki padokban is azok, akik azt mondták, hogy ebből a mezőgazdaságnak működni kell. Ez egy alapfeltétel. Ezt támogatni kell. A mezőgazdaságban rengeteg kiszolgáltatott ember van, tag és nem tag egyaránt. Ezeknek egzisztenciálisan valamilyen formában, nem szociális hálóként, de valamilyen formában legalább a lehetőséget meg kell adni, hogy tovább tudjanak élni és dolgozni. Ha ez mind igaz, ezekben egyetértek valamennyi ellenzéki képviselő mondandójával.
Sok mindenben azután nem értek egyet. Nem értek egyet a megoldást illetően, mert módosító javaslatom nem nyúl ahhoz a kérdéshez, pedig három ponton szerettem volna, vagy szeretném, hogyha módosítanánk az átalakulási törvényt, nem érinti a kívülállókat. Tehát nem óhajt új tulajdonosokat beemelni. Ugyanakkor egyet érint. És itt hivatkozom az ellenzéki képviselőtársaim indoklásaira. Nagyon szépen be lehetne az ő indoklásaikat építeni az én indoklási rendszerembe. Mégpedig az, hogy a mai vidék hangulatában, a mai tsz-tagok lehetőségei között nagyon kevés, sajnos, nagyon kevés azoknak a száma, akik tudatosan merik vállalni azt, hogy szövetkezeti formában, kisebb, racionálisabb szövetkezetek – itt kapcsolódok ahhoz, amit Juhász Pál mondott –, hogy elmozdítsuk a szakszövetkezetet egy olyan irányba, ami életképes mint szövetkezet, ilyen irányba tereljük a gazdálkodást anélkül, hogy különösebben pressziót akarnánk a törvénnyel a szövetkezet vagy nem szövetkezet irányában gyakorolni.
Ezek nélkül az én módosító javaslataim nélkül luk van a szövetkezeti átalakulási törvényen. Olyan luk, amely nélkül ezeket az életképes egyéb, kisebb szövetkezeteket egyszerűen nem lehet megalakítani. Ez ellen senki sem jogilag, sem szakmailag ellenérvet nem mondott az elmúlt többórás, vagy már többnapos vitában, cikkben nem olvastam, és azt hiszem, most már a hátralévő időben sem fogok hallani. És ez a lényeg. Ezeket a lukakat el kell tüntetni még akkor is, hogyha 9 nap van hátra. Az más lapra tartozik, hogy már egy hónappal ezelőtt adtam be én is a törvényjavaslatomat. Zsiros Géza módosító javaslata Cséfalvay úrhoz, amely három hónapos meghosszabbítást kért, még tulajdonképpen ezt is bizonyos értelemben áthidalná.
Az alkotmányügyi bizottságban, mikor a törvényjavaslatom általános vitára bocsátásáról volt a vita, a minisztérium, az FM szakértője azt az álláspontot képviselte, illetve azt közölte – pontosítok –, hogy tulajdonképpen igaz, hogy 1500 termelőszövetkezet zöme nem nyújtotta be a Cégbírósághoz azon egyszerű oknál fogva, mert technikailag így jött ki a lépés, és év végére halasztotta.
(20.30)
Tehát még azt is elismerte, hogy a termelőszövetkezetek zöme a Cégbírósághoz való benyújtás előtt álló stádiumban van. Tehát még ez sem volt teljesen megfelelő ahhoz a képhez, amit itt hallottam, hogy hiszen lezajlott folyamatról van szó.
A másik. Akármilyen törvényt hoz ez a Parlament – gondoljunk az önkormányzati törvényre vagy bármelyik más törvényre, akár a banktörvényre –, ha ezer hibája is van, az élet megadja a lehetőséget ismételten korrigálni ezt a törvényt, akár többször is. Akár ebben a négyéves ciklusban, akár a következő ciklusban. Az átmeneti törvénnyel végleges állapotot hozunk létre. Olyan végleges állapotot, amit nem tudunk korrigálni. Ezért most itt, mielőtt még elmondom a törvénymódosító javaslatom három pontját, le kell szögeznem azt, hogy rendkívül téves nézet az, amit még az Igazságügyi Minisztérium és az FM részéről is hallottam, és itt is több képviselőtársam elmondta mint ötletet – nagyon rossz és jogilag elképzelhetetlennek tartom –, hogy az I. számú szövetkezeti törvényt kellene majd átalakítanunk a jövő év elején.
Az egész törvénykezésünknek, a két törvénynek a célja az, hogy piackonform mezőgazdaságot létesítsünk. Az a szövetkezeti törvény, amit meghoztunk, többé-kevésbé ennek megfelel. A szövetkezeti törvénybe nem építhetünk bele utólag olyan momentumokat, amik ellenkeznek a gazdasági társaságok működési rendjével, az ésszerű gazdálkodással; ami ismeretlen a világ minden szövetkezeti törvényében. Olyanokat mi utólag nem építhetünk be. Az átmeneti törvényben kénytelenek vagyunk kényszerlépéseket tenni, mert hiszen egy abszurd konstrukciót szüntettünk meg. De egy működő szövetkezetet egy működő piacgazdaságban nem szabályozhat egy olyan szövetkezeti törvény, ami nincs sehol a világon, amibe olyan korlátozásokat teszünk be, vagy akár kilépéseket, kiválásokat, amivel tönkretesszük a szövetkezet működését. Az már jogellenes. Tehát egyértelmű, hogy az egyetlen és utolsó lehetőségünk az átmeneti törvényt korrigálni, már amennyire lehet.
Azt hallottam Lakos képviselőtársamtól többek között – és ez ide kapcsolódik –, hogy a kiválás testidegen a szövetkezet működésével. Kedves Lakos képviselőtársam, valóban teljesen testidegen – majd az új szövetkezeti törvény alapján működő szövetkezeteknél. Abszurditás lenne valóban, amikor már működik egy szövetkezet, piacgazdaság van, új demokratikus szövetkezeti törvény van, és onnan ki lehet válni. Abszurditás abban a formában, itt aláírom. De ne nevezze Lakos képviselőtársam testidegennek, amikor átmeneti törvénnyel abból a szövetkezetből akarunk kiválni, amely szövetkezet nem felel meg, nem hogy nem felel meg, hanem semmi köze nincs a piacgazdaság szereplőihez. Mert az elmúlt évtizedek szövetkezete nem piacgazdasági szereplő volt. Tehát itt szeretném Lakos képviselőtársam figyelmét felhívni, hogy itt az átmeneti törvényben bizony a kiválás nem testidegen.
A három lényeges momentum, ami a törvényjavaslatomban szabályozná, illetve a lyukakat lefedné az eredeti átmeneti törvénynél, az első az árverésben való részvételnek a szereplői. Tudom, hogy ez nagyon nagy vitát váltott ki megelőzően is, anélkül, hogy az én törvényjavaslatom benyújtásra került volna. Tudniillik én úgy korlátoznám, hogy a kívülálló üzletrész-tulajdonosokhoz nem nyúlok a javaslatomban, tehát sem pluszjogokat nem kapnak, sem jogot nem vonok el tőlük, viszont a létező tagoknál, akik kiválni szándékoznak, bizony korlátoznám az árverésen való részvételt azokra, akik kiválnak. És ez szorul magyarázatra.
Miről van szó? Arról van szó, hogy menjünk vissza a jogalkotó szándékához. A jogalkotó, amikor ilyen pontú paragrafusokat alkotott, hogy kiválás, az önmagát igazolja, hogy legalább a jogi feltételeit biztosítani akarja a kiválásnak. Igen, itt hangzott el az Igazságügyi Minisztérium részéről is, hogy diszkriminatív, mert végül is nem egyenlő jogokat biztosít minden kiválónak. Ezt nem fogadom el és nem is fogadható el a következő oknál fogva. Azért nem fogadható el, mert attól függ, hogy mire irányul a jogkorlátozás. A törvény a kiválást szabályozza. És a kiválásban nem korlátozzuk az egyéb tagoknak a jogait. Joga van neki is kiválni. És akkor azonos jogokkal rendelkezik az árverésnél. Ez a paragrafus a kiválásra vonatkozik.
Hát hogy adhatunk bennmaradó tagoknak olyan jogokat, amikkel a kiválást szabályozzuk? Az adásvételeknek vagy árveréseknek akár egy heti piacon vagy háromezer évvel ezelőtti keleti piacon a licitálásban részt vevők a potenciális tulajdonosok, akik vásárolni akarnak. A kiválás paragrafusait azért hoztuk, hogy ki lehessen válni. Mindenkinek joga van a kiválók közé bejelentkezni, az árverésen részt venni.
Ebben az esetben mi történt a téeszek zömében? Az történt, hogy tekintettel a kiválóknak – és általában én kisebb csoportokra gondolok, akik sokszor egy-egy faluközösséget alkotnak, olyan faluközösséget, amely a téeszszisztémán belül sokkal racionálisabban működött még a régi téeszkörülmények között is, mint a nagy egyesített téeszek. Hiszen senki nem vitatta ebben az országban, hogy a téeszegyesítések még a téeszek keretein belül sem voltak szerencsés lépések. És most ezzel a törvénnyel az én módosításom nélkül ezeknek a faluközösségeknek a kiválása lehetetlenné válik. Nem egy esetben, nem két esetben, hanem száz százalékban.
Végig tudnám demonstrálni, hogy a szövetkezetekben hogy zajlottak le. Ettől megkímélem a jelen lévő keveseket. De egy biztos, hogy nincs is ellenpélda. Megoldhatatlan volt olyan egyszerű oknál fogva, hogy ezek a faluszövetkezetek mindig a kisebbséget alkották, értelemszerűen. Például Somogy megye is aprófalvas településszerkezetű. És ahol öt-hat faluból egy-egy falu akar kilépni, az kizárt dolog, hogy ne tudnák felüllicitálni a visszamaradó tagok. Hiszen mindig többségben vannak, és a rendelkezésükre álló jegyek is mindig többséget alkotnak. Ezt sokan elvben próbálják vitatni, és megpróbálják a gyakorlatban is. Hiszen a Földművelésügyi Minisztériumnak az alkotmányügyi bizottságban jelen lévő képviselője azt mondta, hogy ilyenre nem tud példát, ahol emiatt nem tudtak kilépni. Én csak azt tudom mondani, hogy én meg ellenpéldával nem találkoztam. Azt hiszem, elég nagy a különbség a kettőnk ismeretanyaga között. Ő nem találkozott olyannal, ahol ez volt az akadály, én pedig nem találkoztam olyannal, ahol ez nem akadályozta volna meg a kiválást. Nagyon nagy különbség. Egyszerűen megoldhatatlan.
És miről van szó? Arról van szó, hogy a szövetkezeti átmeneti törvény joghézagai tálcán kínálják azt, hogy rálicitáljanak a visszamaradók. A másik nagyon lényeges pontja a törvénymódosító javaslatomnak, hogy a közgyűlés kétharmados többséggel a vagyoncsoportokat kialakította. Akárhogy próbálja jogilag értelmezni valaki a törvényt, nem talál rá utalást, még akkor sem, ha belemagyarázzuk, hogy jogalkotói szándék. Hát a jogalkotói szándék megvolt, de az úgy elbújt ebben a törvényben, hogy azt ebben nem lehet megtalálni. Mégpedig azt a szándékot, hogy a vagyoncsoportok, amiket kijelöltek a közgyűlésen, és nem tudtak megegyezni, és nem tudott kiválni az illető faluközösség, akkor az árverésen erre a vagyoncsoportra licitálhassanak. Ilyenkor mindig egyenként külön kerültek árverésre. És ez is megint minden téeszben így történt. Külön kerültek árverésre az egyes vagyontárgyak, ami önmagában megakadályozta azt, hogy egy-egy ilyen csoport vagy faluközösség, amelyek már konkrét, sokszor gazdasági tervekkel rendelkeztek vagy rendelkeznek a mai napig is, hogy hogy fognak gazdálkodni egy falu keretében, kisebb falu keretében. Egyszerűen lehetetlenné vált, hogy annak a vagyoncsoportnak a kivitele megvalósuljon az árverésen, azon egyszerű oknál fogva, mert ide már nem azok a vagyontárgyak kerültek.
(20.40)
Tehát a második lényeges momentuma a módosító indítványomnak az, hogy igenis tessék azt a vagyoncsoportot árverésre bocsátani, amiről a közgyűlésen kétharmaddal megegyeztek, de nem tudtak megegyezni azzal, hogy a kiválók kivigyék.
És végül a harmadik, amit azt hiszem, igazol Glattfelder képviselőtársamnak az enyémhez benyújtott módosító javaslata, önmagáért beszél az ő módosító javaslata, mert az is elismeri világosan és egyértelműen, hogy a törvény nem biztosítja a meghiúsult, sikertelen, közgyűlési határozattal ki nem váló, árverésen nem sikerült kiválás lehetőségét a továbbiakban ismételten biztosítani.
Itt van, világosan, egyértelműen, csak egy nagyon sajnálatos második pontot betett Glattfelder képviselőtársam, a bírósági megoldást, aminek a részleteibe nem akarok belemenni most a fölvezető előadásomban, mert nem járható út, nagyon sok okból nem járható út. De azt egyértelműen bizonyítja ez a módosító indítvány is, hogy ő is látja, az ismételt vagyonmegosztó közgyűlési határozatot, illetve az ismételt árverést biztosítani kell, mert különben a törvény alapvető jogalkotói szándéka nem érvényesül, ami a kiválást célozza.
Ezek voltak azok a pontok, amikre a módosító javaslatomat beadtam, és én azt is tudom, és most nem akarok ismét kitérni arra, hogy milyen okok miatt vagyunk december 21-én ebben a stádiumban, de Zsiros képviselőtársam módosító javaslata Cséfalvayéhoz, amely a határidő három hónapos kitolását célozza, úgy érzem, azzal együtt szinkronban van értelme annak, hogy ezt a módosító törvényjavaslatot elfogadja a Parlament. Én úgy érzem, végighallgatva az ellenzéki képviselők valamennyi hozzászólását, hogy egy grammot sem sérti az ő elképzeléseiket az, ha ezek a módosító indítványok bekerülnek, és ha ezzel elősegítjük ilyen kis, piacképesebb, piackomfortabb szövetkezetek létrehozását, nagyon is beleillik abba a képbe, amiket ők előadtak, akár Zsiros képviselőtársam törvényjavaslatával kapcsolatban, akár uram bocsá', az ellenőrzés kapcsán.
És akkor csak egy mondattal utalva arra a nagy polémiára, hogy itt most miről van szó, hogy a törvényben vannak ezek a hiányosságok, vagy pedig az ellenőrzés lenne fontos, mert nem hajtják végre, meg a szövetkezetek törvényszegők voltak; most az egyszer kivételesen megint csak az ellenzéket kell megvédenem, mert azért nem olyan dömpingszerűek voltak azok a visszaélések. Nem a visszaélések, a törvény hibája, a törvény hibája, háromszor is a törvény hibája, és ezért kérem a túloldalt, ne azt lássa, hogy kormánypárti képviselő nyújtotta be ezt a törvényjavaslatot, hanem azt lássa benne, hogy mentsük, ami még menthető ezzel a törvénnyel kapcsolatban. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
