FÁKLYA CSABA, DR. (SZDSZ)
FÁKLYA CSABA, DR. (SZDSZ)
FÁKLYA CSABA, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hát nem tűntem fel talán. Négy indítványunkat szeretném ismertetni részletesebben a beadott tíz közül.
Ezek közül az első lenne a terhesgondozással kapcsolatban. Ha hiszik, ha nem tisztelt képviselőtársaim, se a tb. költségvetésében, se pedig az állami költségvetésben olyan címszó, hogy terhesgondozás nem szerepel. Most ahhoz, hogy a terhesgondozás az orvostudomány mai szintjének megfelelően, korszerűen, számonkérhetően és hatékonyan legyen végrehajtva, meg kell teremteni az anyagi hátterét is. A javaslat lényege az, hogy erre – és miután elismerve azt, hogy ez alapjában véve állami feladat – a tb. költségvetésében legyen 3 milliárd forint elkülönítve, és népjóléti miniszteri rendelet szabályozza azt, hogy ezt hogyan használjuk fel.
Ellenérvként felhozható a javaslattal szemben az, hogy a terhesség egy élettani folyamat, miért kellene erre ekkora nagy összeget elkülöníteni. Magyarázat az, hogy az lehet, és ez a kettő egyáltalán nem áll egymással ellentmondásban. Ugyanis ha azt nézik, hogy milyen problémák vannak a terhességgel, és hogy ezek a problémák annál kevésbé járnak rossz eredménnyel, vagy korrigálhatatlan eredménnyel, mennél inkább törődünk vele és odafigyelünk, akkor azt találjuk, hogy a ráfordítás egyenes arányban áll az eredményességgel, és várható, hogy a koraszülések magas aránya, amitől sajnos az ország szenved, a szülési kedvnek a fokozása, a terhesgondozás intézményi körülhatárolatlansága megoldható akkor, hogyha ezt a pénzösszeget elkülönítjük.
Másik ellenérv az lehetne, hogy ha a terhesgondozásra ennyit félreteszünk, egy-egy terhesre túl sok pénz jut. Ha azokat a problémákat említjük, amelyek a korszerű terhesgondozásnál nélkülözhetetlenek, tehát költséges eszközös vizsgálatok, maguk az eszközök is szükségesek ehhez, gondolok például itt az amniocentesisre, amnioscopiára, akkor a kromoszómavizsgálatra stb., azt mondták, hogy ez a terhespatológia tárgykörébe tartozik. Ez az érv sem tartható, mert terhespatológiára sincs külön elkülönítve pénz, tehát ez ebből az elkülönített pénzből nagyon is végrehajtható lenne.
Harmadik ellenérvként azt lehetne felhozni, hogy a javaslatomat sem, de az ellenérveket sem semmiféle számítás nem erősíti meg. Ugyanis annak idején a költségvetésben sem úgy szerepelt, hogy terhesgondozásra, hanem a terhesgondozás támogatására, vagy hozzájárulásként valamihez, ami nem szerepelt, ami csak úgy lebegett a költségvetésben, és elillant, mint a szitakötő, ha az ember meg akarta volna fogni.
Most erre azt mondanám, hogyha kiderül az, hogy ez a pénz több lenne a kelleténél, van bőven elegendő lyuk az egészségügyben, ahova ezt a pénzt akár évközben is át lehet csoportosítani. Ha pedig az derülne ki, hogy ez a pénz kevés, abban az esetben a ráfordítás esetén nyilván jobban járunk, tehát kisebb lesz az eredménytelenség, mintha ezt a javaslatot nem támogatjuk.
Második javaslatpont a tb. hiányának a kezelése. Az eredeti előterjesztés azt gondolta, hogy a tb. bocsásson ki kötvényeket. Most túl azon, hogy ez menynyire törvényes, vagy mennyire törvénysértő, azt lehet mondani, hogy ez a megoldás nem jelent segítséget a tb. számára.
(12.40)
Nem engedhetjük meg azt, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatok még létre sem jöttek, és máris a nyakukba hurkolnánk egy nem 40 milliárdos adósságot, hanem ennek valójában inkább a kétszeresét. Nem várhatjuk azt, hogy a társadalombiztosítás valaha is önjáróvá válhasson, hogyha ezt most megtesszük.
A másik dolog pedig az, hogy szeretnénk azt, hogy a társadalombiztosítás önjáró legyen. Tudnunk kell, hogy mit akarunk. Elképzelhető az állami közreműködés fenntartása úgy, hogy államilag központosított egészségügyet akarunk, de akkor ezt kell mondani. Akkor nem kell azt a retorikát folytatni, hogy azt akarjuk, hogy az önkormányzat független legyen a központi kormányzattól, hanem akkor azt kell mondani, hogy mi ezt a szocialista rendszerben bevezetett, állami irányítású egészségügyet akarjuk továbbvinni, és akkor valóban ezeket a dolgokat kell csinálnunk tovább.
A harmadik javaslatcsoportom az amortizációval kapcsolatos. A költségvetés ugyanis, hogyha azt akarjuk, hogy ez a valós helyzetet tükrözze, akkor feltétlenül be kell építeni a költségekbe az amortizációt is, ezzel egyébként minden szakértő egyetért. Ellenérvként a bizottsági vitában mindössze az hangzott el, hogy nem látják annak az idejét, hogy ezt most tegyük meg, mert így is nagy a hiány, csak annyit érünk el vele, hogy a hiányrovatba nagyobb összeget írnánk, mint amennyit jelenleg.
Erre azt mondanám, hogyha ezt mi így hagyjuk, akkor ez egy időzített bomba, ez egy csontváz a szekrényben, ami akkor fog előkerülni, amikor a társadalombiztosítás önkormányzata netán megpróbál talpra állni, először is feláll. Ha véletlenül a sors kegye folytán olyan szerencsés helyzetbe kerülne, hogy az adósságot sikerülne rendezni akár vagyonjuttatás révén is, akkor a működésnek okvetlen akadálya lenne az, hogyha az amortizációs költséget akkor akarnánk felszámítani.
Tehát nagyjából azt mondhatjuk, hogyha a helyzetet hagyjuk, hogy így menjen tovább, ez azt jelenti, hogy a társadalombiztosítási-önkormányzat gúzsba kötve születne meg úgy egyáltalán.
Az az érv, hogy úgyis mi hangoztatjuk azt, hogy végül is a társadalombiztosítás, az egészségbiztosítási önkormányzat maga nem fog tudni működni állami szerepvállalás nélkül, ezt éppen mi hangsúlyozzuk, tehát ez a részünkről nem érv. A valóságban az a helyzet, hogy mi tényleg azt mondjuk, hogy az államnak továbbra is szerepet kell vállalnia, de ez nem jelenti azt, hogy a tb. működése ne legyen a biztosítás szempontjából megalapozott és önjáró.
Valóban el kell különíteni mindazt a feladatot, amely továbbra is állami feladat marad, és ezt majd a költségvetésből kell biztosítani, de ugyanakkor minden eszközzel hozzá kell segíteni a társadalombiztosítást ahhoz, hogy függetlenedjen, és a rá háruló genuin feladatokat ő a saját erejéből lássa el. Ez nem képzelhető el az amortizáció bevezetése nélkül.
A másik nagyon fontos dolog az, hogy amortizáció nélkül a szolgáltatások ára nem állapítható meg. Tehát az ármegállapítás csak az amortizáció felszámításával történhet. Ha ezt nem tesszük, lehetetlenné válik a szektorsemleges finanszírozás.
Ha a szektorsemleges finanszírozás nem jön létre, az alapvetően a vállalkozásoknak vág elébe és teszi lehetetlenné a vállalkozásokat, márpedig a vállalkozói tőke bevonása az egészségügybe és a társadalombiztosításba alapvető szükséglet lenne. Addig, amíg ezt nem tesszük meg, hiába is számítunk rá és hiába várjuk, hogy a vállalkozói tőke az egészség- és a társadalombiztosításban egyáltalán megjelenjen.
A negyedik javaslat a reform bevezetésével kapcsolatos. Ezt azért hoznám fel, mert a tisztelt miniszter úr a reform bevezetését financiális oldalról próbálta megfogni, és a reformintézkedések elsősorban financiális intézkedések lennének.
Most a reform második lépéseként a járóbeteg-szakellátásban kívánják a financiális reformot bevezetni, de nem egységesen, hanem úgy, hogy a járóbeteg-szakellátásban a német pontrendszert, a fekvőbeteg-szakellátásban pedig a homogén betegségcsoport-finanszírozási rendszert próbálnák bevezetni, az úgynevezett DRG-rendszert.
Ezzel kapcsolatban hadd mondjam azt, hogy miután fizetésemelésre, béremelésre nem különítettek el külön pénzt, ezzel szemben reformintézkedésekre 8,6 milliárd forint félre van téve, a Liberális Orvosklubban arra a következtetésre jutottunk, hogy nem szabad engedni, hogy ez a pénz veszendőbe menjen, hanem ezt lehetőleg valóban béremelésre kell fordítani.
Ez a szakellátásban összességében körülbelül 15%-os béremelést tenne lehetővé.
Azt elismerjük, hogy a reform lépéseként valóban be kell hozni a teljesítményorientációt, azonban azt gondoljuk, hogy elégséges lenne a járóbeteg-szakellátásban ezt bevezetni, a német pontrendszer adaptált változatát, de nem úgy, mint ahogy az előterjesztés javasolja, hogy az új fizetésnek mintegy 70%-a maradjon meg alapnak, hanem alapnak maradjon meg az egész eddigi teljes fizetés, tehát ez legyen egy biztosan folyósítandó összeg.
Ez a 15%, ami ehhez jön, ez alkalmas lehet a teljesítmény-finanszírozási kísérlet lebonyolítására, tehát a mi javaslatunk szerint az orvosok így mindenképpen többletpénzhez jutnának.
A másik dolog pedig az, hogy az egészségügynek vannak olyan vonásai, ahol a teljesítményorientáció nem valósítható meg a dolog természeténél fogva, ilyen például a fekvőbeteg-szakellátásban az ápolás. Ezeken a területeken mi a normatív, egységes 15%-os béremelés bevezetését javasolnánk.
Ezzel kapcsolatban a politika egy kicsit hasonlítható a sakkjátékhoz. Amikor édesapám tanított sakkozni, többször figyelmeztetett, hogy "az Isten szerelmére, először gondolkozzál és csak azután lépjél!"
A reform bevezetésével kapcsolatban hasonló a helyzet, meg kell gondolni, hogy ez kellően elő van-e készítve, az orvosok kellően tájékoztatva vannak-e, a személyi és a tárgyi feltételek adottak-e ennek a reformnak a bevezetéséhez. Ha alapul vesszük azt, ami az alapellátásban történt – erre a bizonyos kártyarendszerre gondolok –, hogy nem volt megfelelő a tájékoztatás, nem volt előkészítve, egy iszonyú zűrzavar és káosz volt, és most jelenleg az alapellátás ebben szenved. A második csapás most már ne a szakellátást sújtsa, úgy gondoljuk, hogy profi módon ezt elő kellene készíteni, de ez maga is pénzt igényel. Különben hadd szóljak azért mellette is, nem csak csupa bíráló szót ejtsek:
A Liberális Orvosklubban igenis előnyös vonásának tartják a javaslatnak hogy itt újabb kártyát már nem akarnak bevezetni. Ez legalábbis egymilliárd forintos veszteségelmaradást jelent a reformhoz képest, tehát a reform keretében. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)
