LOTZ KÁROLY, DR. (SZDSZ)
LOTZ KÁROLY, DR. (SZDSZ)
LOTZ KÁROLY, DR. (SZDSZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Urak! A hajdani Csepel Vas- és Fémművek Tröszt a '70-es évek elején dolgozói számára szakorvosi rendelőintézet építését határozta el, amely az egyik legkorszerűbb fővárosi rendelőintézetként 1978. augusztus 20-án került átadásra. Mivel az építési költségek meghaladták a tröszt teherbíró képességét, az Egészségügyi Minisztérium az építési költségekhez akkori 15 millió forinttal járult hozzá – mai becslés szerint mintegy 200 millió forintnak felel meg. Ez akkor a teljes bekerülési költség közel egyharmadát tette ki.
(15.10)
A hozzájárulás fejében a létesítmény, a tröszt dolgozóinak egészségügyi ellátásán túl az Országos Munka- és Üzemegészségügyi Intézet módszertani bázisa lett.
A rendelő 1979. január 1-jétől a fővárosi egészségügyi intézmények integrációja folytán az Üzemegészségügyi intézet szervezetébe került, költségeinek finanszírozása pedig a társadalombiztosítási alapból történt.
A Minisztertanács 1983-ban megszüntette a trösztöt, korábbi vállalatai önállókká váltak, és néhány tevékenységet társasági formában valósítottak meg. Ezek közé tartozott a szakorvosi rendelő működése is.
Fenntartási költségeit ezután az önálló vállalatok munkavállalóik létszámának arányában utalták át a közös tevékenységet szervező Csepel Művek kommunális közös vállalatának. Ez átalakult 1991. március 1-jén Csepeli Vegyes Szolgáltató Részvénytársasággá, melynek részvényei kisebb részben még működő csepeli vállalatok, nagyobb részben magánvállalkozások tulajdonában vannak.
1991 novemberében a részvénytársaság ügyvezető igazgatója levélben közölte az üzemegészségüggyel, hogy a csepeli telephelyen működő vállalatok 1992. január 1-jétől nem vállalják a szakrendelő épületének működési költségeit, mivel a részvénytársaság nem tudja finanszírozni, és a részvényesek elvárják a nyereséges működést. Kilátásba helyezte az épület bezárását.
A Népjóléti Minisztérium megkísérelte a tulajdonviszonyok tisztázását, hogy az rt. jogosan lép-e fel a tulajdonos szerepében.
A fenti kérdés, ezen belül az állami tulajdonhányad a mai napig nem rendeződött megnyugtató módon, talán le sem zárult.
A rendkívül korszerűen felszerelt rendelő eredetileg legalább húszezer munkavállaló ellátására épült, amely ma sajnálatos vállalati leépülések következtében mintegy 4-5 ezer fő aktív és 3-4 ezer fő nyugdíjas és rokkant dolgozó ellátására korlátozódik. Vagyis rendelkezik jelentős szabad kapacitásokkal helyiségek és orvosi kapacitás formájában.
Ezek kihasználására az Országos Ifjúsági Egészségvédelmi Intézet, a Munkaegészségügyi Intézet és a kerületi önkormányzat több ötletet vetett fel, de a hasznosítást célzó próbálkozások nem jártak eredménnyel.
A ma már privatizált vagy annak tűnő – ki tudja – rendelőintézet hasznosítására az Rt. '92-ben pályázatot tett közzé, a pályázatra a XXI. kerületi önkormányzat szándéknyilatkozatot nyújtott be, de ma már biztosra vehető, hogy forrásainak szűkössége ekkora összeget nem enged meg számukra finanszírozni.
Ez összesen mintegy 45 millió forintot tenne ki működési költségként és bérleti díjként.
A fentiekben ismertetett eset, azaz az ország és Budapest egyik legkorszerűbb orvosi intézményének története lezárult, sorsa – úgy tűnik – megpecsételődött, most már bármi, akár jövedelmező kaszinó is lehet belőle.
A fentiek alapján kérdéseim a miniszter urakhoz a következők:
Lehetséges-e ma Magyarországon olyan privatizáció, amely jelentős népjóléti, egészségügyi hozzájárulással és hajdani állami vállalatok bevételeiből, a dolgozók hozzájárulásaiból épült egészségügyi intézményt kivon az orvosi rendeltetésszerű használat alól és ellátatlanul hagyja az aktív dolgozók, a munkában megőszült csepeli nyugdíjasok és rokkantak mintegy tízezres táborát?
Szándékoznak-e valamit tenni miniszter urak e botrányos helyzet elkerülésére?
S végül, milyen megvalósítható terveik vannak az ügy sürgős megoldása érdekében? Kérem szíves válaszukat. (Taps az ellenzék soraiban.)
