PELCSINSZKI BOLESZLÁV, DR. (SZDSZ)

Full text search

PELCSINSZKI BOLESZLÁV, DR. (SZDSZ)
PELCSINSZKI BOLESZLÁV, DR. (SZDSZ) Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Két okból tartom fontosnak, hogy szóljak. Egyrészt azért, mert úgy tűnik itt ma este – főként a kívülállóknak vagy azoknak, akik nem ismerik kellőképpen a beterjesztett törvénytervezetet –, hogy a földművelésügyi alapoknak a legfontosabb része a vadászattal foglalkozik, holott ez nem így van. A vadászati alap szinte a legjelentéktelenebb alap ebben a törvénytervezetben, és sokkal fontosabb dolgokat tartalmaz ez a javaslat, mint amiről lényegében idáig, majdnem egész este szó volt.
A másik ok, ami miatt szóltam, az az, hogy több módosító indítványt nyújtottam be a törvénytervezethez, és ezek egy részéhez próbálnék magyarázatot fűzni.
Először is, a törvény szerkezetét nem tartom megfelelően jónak. A törvény hét vagy nyolc fejezetből áll. Ezek közül az első a Bevezető rendelkezések, az utolsó a Záró rendelkezések, és a másodiktól a hetedikig lényegében a hat alappal külön-külön foglalkozik a törvénytervezet. Mindegyik fejezetben fel van sorolva az alapok bevételei lehetőségeinek a növelése, mégpedig az alapok pénzeszközeinek a kamata, az 5. és 6. § szerinti befizetések, illetőleg adományok és támogatások.
Én ehhez több módosítást nyújtottam be. Az a véleményem, hogy sokkal egyszerűbb volna a törvény, amennyiben a bevezető rendelkezésekben ezt az összes alap számára lehetővé tennénk, és a többi – mind a hat másik – fejezetből ezeket el lehetne hagyni.
A következő módosítás, amire rá szeretnék térni, az az, hogy az állattenyésztési, a földvédelmi, illetőleg a halgazdálkodási alaphoz olyan módosító indítványokat nyújtottam be, hogy a költségvetési törvényben évenként meghatározott összegek is növeljék az alap bevételeit. Ezt nagyon fontosnak tartanám, és nagyon örülök annak, hogy a költségvetési bizottság – amelyik közismerten nem szokott bőkezű lenni – támogatja ezeket a javaslatokat; és bizony csodálkozom rajta, hogy a mezőgazdasági bizottság, amelynek gyakorlatilag a szívén kellene viselnie a mezőgazdaság sorsát, egyharmados támogatást sem adott ezeknek a javaslatoknak.
A következő, amiről szeretnék szólni: Ficzere Mátyással nyújtottunk be javaslatot a halgazdálkodási alap bevételeinek a növelésére. Szeretnénk, hogyha támogatnák képviselőtársaink is, hogy a szennyvízbírság 20%-a az alap bevételeit növelhesse.
Utoljára szeretnék szólni arról, hogy az általános vitában már említettem, a tenyésztési hozzájárulás mértékét bizony igen magasnak találom. Gyakorlatilag ott is elmondtam már, hogy a személyi jövedelemadóban úgy szerepel, hogy az állattenyésztés nettó árbevételének 10%-a tekinthető tiszta jövedelemnek, és ezért gyakorlatilag ez a törvénytervezet a tiszta jövedelemnek átlagosan 5%-át kívánja elvonni az állattenyésztőktől. Ezt a mértéket én sokallom, ezért 2%-ra szeretném ezt mérsékelni. Arra kérném képviselőtársaimat, hogy támogassák ezeket a javaslatokat.
Végezetül annyit még elmondanék, hogy Pap János javaslatát, amelyet itt előterjesztett a részletes vita során is, amelyben azt javasolja, hogy az alom nélküli állattartás esetén a tenyésztési hozzájárulás mértéke a megállapítottnak a kétszerese legyen, nem tartom helyesnek. Ezzel szemben a javaslatának az első részét támogatásra javaslom. Ezért azt szeretném, hogyha elnök úr ennek a módosító javaslatnak az első felét, illetőleg a második felét külön tenné fel szavazásra. Ez volna a kérésem. Köszönöm szépen. (Kis taps a bal oldalon.)
(1.20)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi