KULIN FERENC, DR. a kulturális, tudományos, felsőoktatási, televízió-, rádió- és sajtóbizottság elnöke:

Full text search

KULIN FERENC, DR. a kulturális, tudományos, felsőoktatási, televízió-, rádió- és sajtóbizottság elnöke:
KULIN FERENC, DR. a kulturális, tudományos, felsőoktatási, televízió-, rádió- és sajtóbizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is azt mondhatom, hogy minden fogyatékossága ellenére ez a törvény koherens, mert van logikája. Logikája az, hogy tökéletesen működésképtelen. (Derültség.) Tehát semmi nem indokolja, hogy megpróbáljuk az elfogadott pontokat, paragrafusokat egyeztetni egymással, viszont azt, hogy miért működésképtelen, engedjék meg, hogy nagyon röviden, 2-3 mondatban elmondjam.
Ez a törvény, amikor bekerült törvényjavaslat formájában ide, a Ház elé, akkor 3 alapvető feladatot próbált megoldani. Először is azt, hogy az 1974-es kormányrendelet szerinti kormányfelügyeletet fölváltsa, olyan társadalmi felügyelet kezébe adja a Magyar Rádió és Televízió feletti kontrollt, amelyiket itt ez a Ház kétharmados többséggel szavaz meg. (Tardos Márton: Elnök Úr! Ügyrend!) Ez a célja, ez a feladata a törvénynek nem teljesült.
A másik nagyon fontos feladata az lett volna, hogy a magyarországi… (Zaj.) Nem lehet hallani? … a magyarországi rádiózás és televíziózás monopóliumát megtörje, és az új rádió- és televízió-engedélyek kiadását egy olyan államigazgatási szervre, hatóságra bízza, amit ugyancsak ez a törvény állítana föl, és amelynek az engedélyezés jogát egy kétharmados paragrafus adta volna meg. Ez a paragrafus nem született meg. A Rádió és Televízió Hivatal tehát egy olyan látszat ebben a törvényben, amelyik ugyan név szerint létezik, de funkciójában nem létezik, tehát nincs miért működtetni.
A harmadik, talán legfontosabb célja az lett volna a törvénynek, hogy…

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi