LAKOS LÁSZLÓ, DR. (MSZP)

Full text search

LAKOS LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
LAKOS LÁSZLÓ, DR. (MSZP) Én azt szeretném elmondani – azért kértem a miniszter úr kétpercese után két percet, ha lennének olyan kedvesek, s ezt meghallgatnák –, hogy teljesen egyetértek azzal, amit az importtal kapcsolatban elmondott. Én is azt gondolom, hogy teljesen normális menete a piaci gazdálkodásnak, a kereskedelemnek a behozatal és a kivitel, ahogy azt az árak, a lehetőségek, a kapcsolatok, a feldolgozó kapacitás és a többi indokolják.
Én arra szeretném kérni a miniszter urat, hogy ne csak az importot védje ilyen intenzíven, hanem beszéljen arról is ilyen lelkesedéssel, hogy vajon miért tiltotta meg a kormányzat több esetben a kivitelt, a mezőgazdasági termékek kivitelét. Én úgy tudom, most is érvényben van a tejkivitel tilalma, akkor, amikor olyan ellátási gondok vannak, amelyeket mindannyian ismerünk, és akkor, amikor a tej felvásárlási árának a növekedése messze elmarad a termelési költségek növekedésétől. Annak ellenére, hogy ilyen zavar van, hogy Budapest ellátására a kormányzat a közelmúltban közel harminc százalékkal emelte az ide beszállított többlettej támogatására jutó összeget, a termelők ma sem kapnak a tejtermékekért a termelést és tisztes jövedelmet biztosító felvásárlási árat. Ilyen körülmények között olyan '93-as árszínvonal alakult ki, amely alig haladja meg, mindössze 14%-kal haladja meg az előző évit. Én azt szeretném, ha a földművelésügyi miniszter úr és a kormányzat a kiviteli tilalmat is ilyen érzékenyen minősítené. Köszönöm szépen.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi