KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP)
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP)
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP) Köszönöm, elnök úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A részletes vitában két problémacsomagról, két kérdéskörről szeretnék szólni. Az egyikről a részletes vita során eddig nem esett szó, de alig-alig ejtettek szót erről képviselőtársaim az általános vitában is. A közoktatási intézmények alapításáról, nyilvántartásba vételéről, jogi személyiségéről szeretnék beszélni, amelyik szorosabb-lazább szálakkal összefügg a közalkalmazotti törvénnyel, hiszen a közoktatási intézmények jogi személyiségétől függ az intézmény munkajogi önállósága, az intézmény gazdálkodási lehetősége, és nem lehet elválasztani az intézmény önálló jogi személyiségétől azt sem, hogy működőképesek-e a kollektív munkaintézmények, a kollektív szerződés vagy a közalkalmazotti szabályzat.
A törvény logikájától eltérően engedjék meg, hogy kettéválasszam az állami és a nem állami oktatási intézményeket. Meggyőződésem ugyanis, hogy nincsen különösebb jogi probléma az állami, önkormányzati, költségvetési szervek jogi személyiségét illetően. Legfeljebb azt nem tudom - és én szívből remélem, miniszter úr a zárszavában választ fog adni erre a kérdésre -, hogy a meglehetősen hosszú törvény mikor és miért használja terminológiájában az oktatási, nevelési intézmény, illetve a közoktatási intézmény terminológiát. Magam arra gondolnék, hogy az oktatási, nevelési intézmény terminológia magában foglalja az óvodát, míg a közoktatási intézmény az általános iskolától indul. Ebben a logikában viszont a törvény egyes rendelkezései értelmezhetetlenek, hiszen például az intézmények működéséről szóló rész a 37.§ -tól a 40. §-ig következetesen közoktatási intézményt használ, majd a 41. §-tól oktatási, nevelési intézmény terminológiával folytatódik a törvény, és valamennyi idézett szakasz egyértelműen az óvodát mint oktatási, nevelési intézményt is magában foglalja.
Tehát visszatérve a kiinduló állításomra, úgy vélem, hogy az állami oktatási, nevelési intézmények jogi személyiségével nincsen probléma, hiszen ezek a költségvetési szervek szerepelnek a Polgári Törvénykönyv felsorolásában, ahol a Polgári Törvénykönyv a jogi személyiségű szervezeteket felsorolja, és az államháztartási törvény rendelkezik a költségvetési szervek megalakításáról, illetve nyilvántartásba vételéről.
Ha ettől az intézménycsoporttól elválasztom a magánoktatást, tekintet nélkül arra, hogy ki a magánoktatási intézmény alapítója és fenntartója, a helyzet korántsem ilyen egyszerű. A Polgári Törvénykönyv kimondja, hogy törvény is létrehozhat jogi személyiséget, de a magyarázatából világosan kiderül, hogy itt egyedi döntésekről lehet csupán szó, például így hozza létre törvény a Művészeti Alapot, mint jogi személyiségű szervezetet.
A Polgári Törvénykönyv elveiből a magánoktatási intézményekre alkalmazható az a jogelv, hogy jogi személyiséget hozhat létre a tulajdonos rendelkezése és az állami elismerés együttesen. Ez azt jelenti, hogy jogi személyiség az a szervezet, amely az állam által elismert célt valósít meg, és a törvény szelleméből egyértelműen következik, hogy a közoktatási tevékenység ilyen, az állam által elismert tevékenység. Itt legfeljebb csak azt jegyezném meg, hogy a közoktatási intézmény - az előbbiekből következően - nem önmagától jogi személyiségű szervezet, hanem azért jogi személyiség, mert közoktatási tevékenységet végez; a bizottságok az ide vonatkozó javaslataimat nem támogatták.
A Polgári Törvénykönyv logikájából következik az is, hogy a tulajdonos, az alapító vagyonrészt különít el a vagyonából, és ezzel a vagyonnal több-kevesebb önállósággal az önálló jogi személyiségű közoktatási intézmény rendelkezik. Innentől kezdve nagyon nehéz a törvényben leírtakat értelmezni például az alapítványi iskolákra. Az alapítványi iskolák túlnyomó többsége úgy jön létre, hogy az alapítványt magát az iskola kedvéért teremtik meg, az alapítvány működésétől tehát meglehetősen mesterségesen választható el az oktatási, nevelési intézmény. Nagyon nehéz azokra a kérdésekre választ adni, hogyha egy alapítvány iskolaalapítási céllal jön létre, akkor például ki a képviselője az iskolának, kié a bankszámla, ki rendelkezik a vagyonnal, kié a vagyonnal rendelkezés kötelezettsége, illetve felelőssége.
De még bonyolultabb a kérdés akkor, hogyha a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseinek következő lépését tekintjük, és figyelembe vesszük azt is, hogy rendelkezni kell a jogi személyiség esetében a képviseletről, a vezetésről és a kötelezettségvállalás rendjéről. Általam fel nem fogható módon a törvény lehetővé teszi, hogy közoktatási intézményt természetes személyek, egyéni vállalkozók is alapíthatnak és tarthatnak fenn. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy a gyermekek és a szülők a közoktatás színvonalának és működőképességének védelmében hogyan juthat el a törvény a megengedésnek addig a szélső pontjáig, hogy egy természetes személy, X.Y., akárki az utcáról alapító okirattal létrehozzon egy közoktatási intézményt, és az általa mint természetes személy által elkészített alapító okirat jogi személyiséggel ruházza fel az általa létrehozott közoktatási intézményt, lett légyen az óvoda, általános iskola vagy bármi más. Nem tudom belátni, miért nem tekinti a tárca a gyermekek, a szülők és a közoktatás érdekében biztosítéknak azt a minimális többletkötelezettséget, hogy az a természetes személy, aki közoktatási intézményt akar létrehozni, az előbb hozzon létre egy alapítványt, amelyben megjelöli az alapítványi célokat, ezt az alapítványt jegyeztesse be a bíróságnál, vagy ugyanez a természetes személy előbb hozzon létre egy gazdasági társaságot, amelyet a cégbíróságon kell bejegyeztetnie, és a cégbejegyzés birtokában kérje az oktatási intézmény számára a működési engedélyt.
Mindebből én magam csak hangosan megfogalmazható kérdésekig jutok el. Szabad-e vajon lehetővé tenni, hogy természetes személyek jogi személyiségű közoktatási intézményeket hozzanak létre? Célszerű-e, hogy az alapítványok vagy gazdasági társaságok által fenntartott közoktatási intézmények jogi személyiségükben elváljanak az alapítványtól és a gazdasági társaságtól, megkettőzve ezzel a jogi személyiségek és jogi problémák tucatjait, esetleg peres eljárásokat hozzanak létre?
Joggal kérdezhetik, hogy a részletes vitában miért kérdéseket teszek fel és miért nem módosító indítványaim mellett érvelek. Megkíséreltem - szakértők segítségével - módosítóindítvány-csomagot kidolgozni. De be kellett ismernem, hogy ez a módosítóindítvány-csomag már csak egy másik törvény része lehet, hiszen a részletes vita időszakában egy terminológiájában és logikájában különböző törvénybe még oly jó szándékú módosítóindítvány-csomag sem illetszthető be. Súlyosbítja a jobbításra törekvő képviselő helyzetét az is, hogy az egész vitában - beleértve a miniszteri expozét - az intézmények létrehozásának, alapításának, jogi személyiségének kérdéseiről nem esett szó, nem ismerjük ezzel kapcsolatban az igazságügyi tárca álláspontját, és hiába kerestem az ezzel kapcsolatos szakvéleményt az alkotmányügyi bizottság vitájában is.
(14.40)
Mindezek után, jóllehet néhány kisebb kérdésben korábbi indítványomat visszavonva ma délután új módosító indítványt kívánok beterjeszteni, a magam részéről a legtisztább és legvilágosabb megoldásnak Beke Kata képviselőtársam által benyújtott lehetőséget tekintem, aki azt javasolja a Parlament, a törvényhozás számára, hogy a bejelentés és a nyilvántartás szabályairól külön jogszabály rendelkezzék. Egy külön jogszabály meghozatalában vagy meghozataláig a Parlament időt biztosítana önmagának, és esetleg elkerülhetővé tenné a jogszabályi zűrzavart, a jogalkalmazók bizonytalanságát.
A másik kérdéskör, amelyről nagyon röviden szólni szeretnék, a pedagógusok státusával, munkajogi helyzetével kapcsolatos. Reméltem, hogy az illetékes tárca képviselőjének jelenlétében mondhatom el mondanivalómat, de nyilván lesz módja arra, hogy a jegyzőkönyvben megnézze. (Közbeszólás az MDF padsoraiból: Itt van!) A törvényben a pedagógusok végzettsége alkalmazási feltételként jelenik meg. Közbekiabáló képviselőtársam számára szeretném elmondani, hogy Mádl miniszter urat természetesen minden kérdésben illetékesnek tekintem, de miután speciálisan munkajogi kérdésről, a Munka Törvénykönyvével és a közalkalmazotti törvénnyel kapcsolatos összhangról van szó, ezért e vonatkozásban illetékesnek a munkaügyi tárca képviselőjét tekintem, nem miniszter urat kívántam megbántani.
Tehát a törvénytervezet a képzettséget alkalmazási feltételnek tekinti. Utalni szeretnék Fazekas Zoltán képviselőtársam felszólalására, aki érintőleg erről a kérdésről már szólt. Fazekas Zoltán elmondta, hogy vannak olyan felsőfokú végzettségű pedagógusok, kollégáink, akik a jelenlegi képesítési feltételek mellett nem rendelkeznek megfelelő képesítéssel, és ezért a törvény bizonyos időhatár után alkalmazásukat megtiltja.
Magam is nyomatékkal szeretném hangsúlyozni, hogy ebben az ügyben nem a képesítés nélküli pedagógusokról van szó. Mindannyian feltétel nélkül egyetértünk abban, hogy az oktatás-nevelés minőségét éppen a gyerekek érdekében biztosítani kell, akár úgy, hogy a korábbinál szigorúbb képesítési feltételeket írunk elő. Az alkalmazási feltételeknek azonban összhangban kell lenni a már elfogadott, ha nem is hibátlan, de többé-kevésbé működő munkajogszabályokkal. Úgy érzem, hogy két szempontból kollízió, ellentmondás van a munkajogszabályok és a most benyújtott törvényjavaslat között, illetve egész pontosan fogalmazva: nemcsak a törvények között van ellentmondás, hanem ellentmondás van a szakmai érdek és az emberiesség szempontjai között is.
A törvényjavaslat a képesítés megszerzésének kötelezettségét ugyanis az érvényes nyugdíjkorhatártól számítja vissza. Szeretném képviselőtársaim figyelmét felhívni arra, hogy a túlnyomó többségükben nőket foglalkoztató iskolák érintettek a társadalombiztosítási törvény legutóbbi módosítása által. A Parlament március 1-jei hatállyal emelte fel a nők nyugdíjkorhatárát. Igen, képviselőtársaim, megint az 50 év körüli nők érdekében kívánok felszólalni. Miközben - még egyszer hangsúlyozom - nem vonom kétségbe annak a szakmai igénynek a jogosságát, amelyik képesített, és jól képesített pedagógusokat akar alkalmazni az iskolákban, természetesen szót kell emelnem azoknak a nőknek az érdekében és nevében, akik ez év március 1-jén tudták meg, hogy nem 55 éves korukban fognak nyugdíjba menni, hanem 56, 57, 58, 59 éves korukig dolgoznak; akik 1944-ben születtek, és most 49 évesek, azok 2004-ben, 60 évesen lesznek öregségi nyugdíjra jogosultak. Ezeket a 49 éves nőket, akik március 1-jén tudták meg, hogy nem 6, hanem 11 évük van hátra, ez a törvény újból beülteti az iskolapadba, és ha 5 éven belül nem szerzik meg az előírt képesítést, akkor el fogják veszíteni az állásukat.
A másik, még ennél is súlyosabb ellentmondás: úgy fogják elveszíteni az állásukat, hogy az eddigi határozatlan idejű munkaviszonyuk határozott idejű munkaviszonnyá válik, tehát néhány év múlva, 52, 53, 54 éves korukban felmondási idő nélkül, felmentés nélkül, végkielégítés nélkül, egyik napról a másikra kikerülhetnek az utcára. Ezek a pedagógusnők hosszú évek óta dolgoznak úgy, ahogy erről Fazekas Zoltán képviselőtársam szólt.
Karsai Péter képviselőtársam arra hívta fel a figyelmünket, hogy vonjuk vissza azokat az indítványainkat, amelyek nem kapták meg a bizottságokban az egyharmados támogatást. Ez az indítványom egyetlen bizottságtól sem kapta meg a jelenlévő tagok egyharmadának támogatását.
Kedves elnök úr! Mégis engedje meg, hogy azt mondjam: nem vonom vissza az indítványomat. Nagyon kérem önöket, gondolkozzanak el azon, hogy ezt a korosztályt szabad-e kétszer sújtani? Szabad-e egyszer váratlanul azt mondani nekik, egyik napról a másikra, tudomásulvétetve velük a kész tényt, hogy 5 évvel tovább fognak dolgozni, mint amennyire számítottak. És szabad-e nekik néhány hónap múlva azt mondani, hogy ha a hátralévő 11 évük alatt nem ülnek be az iskolapadba, és nem szereznek képesítést, akkor az utolsó éveikre állásuk sem lesz? Én annak ellenére, hogy a bizottságok nem támogatták az indítványomat, a Parlamenttől ebben a kérdésben döntést kérek. És azt remélem, hogy az emberiesség szempontjait is mérlegelni fogják. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
