DR, JÁNOSI GYÖRGY (MSZP)
DR, JÁNOSI GYÖRGY (MSZP)
DR, JÁNOSI GYÖRGY (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az általános vitában is elmondtam már, most is szeretném megerősíteni, hogy a felsőoktatási törvényjavaslatot szakmailag jobb színvonalúnak tartjuk, mint akár a közoktatási, akár a szakképzési törvényt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ebben a törvényjavaslatban nem látunk olyan politikai tendenciákat, amelyek ellentétben állnának a demokratikus elvekkel.
Jelentős hiányosságok vannak ebben a törvényjavaslatban, belső ellentmondások, így a szocialista frakció által beadott módosító javaslataink egyrészt ezeknek a belső koherenciazavaroknak a kiküszöbölését célozzák, másrészt kiegészítő jellegűek.
A 130 módosító indítványnak csak néhány elemét szeretném most, a részletes vitában ismertetni, kérve a Parlament támogatását. Három csokorba szedve szólnék ezekről az - általunk legfontosabbnak tartott - elemekről.
Először a képzés tartalmi kérdéseivel összefüggő javaslatainkról, másodszor az intézményi autonómia kérdéskörébe tartozó indítványainkról, végül az oktatói-hallgatói jogállást érintő kérdésekről.
A képzés tartalmi elemeinél mindenekelőtt szeretném kiemelni a képzési szintek problémájára tett megoldási javaslatunkat. A törvényjavaslat önálló fejezetben kíván foglalkozni a képzési szintekkel, ez a fejezet azonban ezt a kérdést egyáltalán nem érinti. Mindvégig főiskolai, egyetemi képzésről beszél, és az európai normáknak megfelelő tagolt képzési szinteket nem fogalmazza meg, nem jeleníti meg. Ez általában három szintet jelent: a főiskolai képzés szintjét, az egyetemi képzés szintjét és a tudományos képzés, illetve továbbképzés szintjét.
A törvényjavaslatban teljesen összekeveredik a képzési szint és az intézménytípus fogalma. Ez komoly belső ellentmondásokat eredményez a törvényben, és a későbbiek során is, úgy ítéljük meg, komoly problémákat fog okozni.
Belső ellentmondásokat eredményez, hiszen a végzettségre vonatkozó fejezetben a törvény már nem tudja megkerülni a képzési szintek problémáját: ott megjeleníti a képzési szinteket, anélkül, hogy korábban meghatározná és megfelelően definálná ezeket. De később is problémához fog mindez vezetni, hiszen a már most kidolgozás alatt álló képzési, illetve képesítési követelmények is óhatatlanul a képzési szintekre épülve fogalmazódnak meg, így később komoly problémát fog okozni a képzési szintek tisztázatlansága.
Pontosan értem a tárca indítékát és motívumait, azt, hogy hangsúlyozni szeretnék: nem hierarchiába rendezett képzés folyik az egyetemen és a főiskolán. A másságot szeretnék hangsúlyozni, kiemelni. Én azonban úgy ítélem meg, hogy erre hivatkozva nem lehet a képzési szintek problémáját megkerülni, legfeljebb hozzá kell tenni, hogy a főiskolán is folyhat a főiskolai szintű képzés mellett egyetemi szintű képzés, ha erre megvannak a feltételek, és az egyetemi intézményekben is folyhat az egyetemi szintű képzés mellett főiskolai képzés.
(12.40)
Ezt fontos problémának tartjuk, erre szeretném most is felhívni a tárca és a Parlament figyelmét, hogy a későbbi ilyen ellentmondásokat elkerüljük.
Már csak azért is szükség van a képzési szintek pontos megfogalmazására, mert ez összefügg az intézmények közötti átjárhatóság kérdésével, akár horizontálisan, akár képzési vertikumban gondolkodunk.
A másik probléma, ami a képzés tartalmi elemeivel függ össze, az a középiskola utáni iskolarendszerű, nappali tagozatos szakképzés problémája. Ez az a kérdés, amiről Körösfői László már említést tett, és ez az a képzési forma, amely már ma beépült és beépülhetne pénzügyi, műszaki, közgazdasági, paramedikális és a szociális ellátási területeken. Ennek vitathatatlan előnyei vannak. Olyan képzési forma ez, amely nem ad ugyan diplomát, két-három éves képzésben részesíti - felsőoktatási intézmény keretei között - az elméletileg igényes szakterületeken az oda jelentkező diákokat. Komoly előnyei vannak, hiszen döntő szerepet játszik ez Európa-szerte a hallgatói létszám növelésében, döntő szerepet játszik új finanszírozási csatornák megnyitásában, és döntő szerepet játszik bizonyos foglalkoztatáspolitikai gondok megoldásában - hiszen a felnövekvő generáció jelentős része számára parkolási, parkoltatási lehetőséget biztosít, hogy minél később jelenjenek meg a munkaerőpiacon. Fontos képzési forma ez, amit elismer a művelődési tárca, és elismer a munkaügyi tárca is.
Nincs abban tehát gond, hogy ennek fontosságát hangsúlyozzák közösen, és abban sincs gond, hogy ebben egy nagyon fontos kitörési pontot lássanak. A probléma a finanszírozás kérdésében van; a finanszírozás kérdésében, amelyben óhatatlanul szembetaláltuk magunkat a hivatal packázásával. Az történt ugyanis, hogy a szakképzési törvény vitájánál a munkaügyi tárca képviselői - amellett, hogy fontosnak tartották ezt a képzést - úgy foglaltak állást, hogy a felsőoktatási törvényben kell a finanszírozási feltételeket megteremteni. A felsőoktatási törvény tárgyalásánál a művelődési tárca képviselői úgy foglaltak állást, hogy a szakképzési törvényben kell a finanszírozási feltételeket biztosítani.
Nem tudtunk ebben a helyzetben mást tenni, mint hogy sürgősen csatlakozó módosító indítványt adtunk be mind a két törvényjavaslathoz, arra kérve a tárcák illetékes képviselőit, hogy döntsék el a finanszírozás helyét és szerepét - és ennek megfelelően kérem a tisztelt Házat is, hogy valamelyik javaslatunkat fogadja el, mert abban, azt hiszem, egyetérthetünk, hogy fontos képzési formáról van szó.
A javaslataink egy másik csoportja - ahogy jeleztem - az intézményi autonómia kérdéskörébe sorolható. Itt elsőként a rektorok és főigazgatók kinevezésének problémáját szeretném én is, megerősítve, megfogalmazni. A javaslat úgy fogalmaz, hogy az intézményi tanácsnak felterjesztési joga van, az érintett tárca vezetőjének javaslattételi joga van, és a kinevezést vagy a kormányfő, vagy a köztársasági elnök gyakorolja. Rendkívül fontosnak tartjuk azt a javaslatot, hogy csak olyan kerülhessen a javasoltak körébe - az intézményi tanács előterjesztése alapján -, aki megkapta az intézményi tanács többségének támogatását.
Emlékeztetni szeretném a tisztelt Házat arra a problémára, ami a megyei bírósági vezetők kinevezése kapcsán eléggé közismertté vált, azokra a konfliktusokra, politikai és szakmai konfliktusokra és problémákra, amelyek végül is az Alkotmánybíróságnál kötöttek ki. Ez a javaslat, amit igyekszünk megfogalmazni, teljes összhangban van az Alkotmánybíróság e kérdésben megfogalmazott állásfoglalásával, és megítélésünk szerint kiküszöbölheti a későbbi konfliktusokat.
A második ilyen elem, módosítójavaslat-elem, amire szeretném fölhívni a Ház figyelmét, az a vezetőhelyettesek kiválasztásának a kérdése. A mi javaslatunk értelmében az intézmény vezetőhelyetteseit az intézményi tanácsoknak kellene megválasztani, nem pedig az állam által kinevezett és az állam által munkáltatói jogkörbe vont intézményvezetőknek, az intézményi tanács véleményének megkérdezésével vagy anélkül. Fontosnak tartjuk a centralizációs tendenciák visszaszorítása érdekében, hogy a demokráciának ez a kiegyensúlyozó eleme megjelenjen, és az intézményvezető-helyetteseket az intézményi tanács választhassa meg.
A kulturális bizottság szinte egyöntetűen támogatja ezt a javaslatunkat. Legnagyobb megdöbbenésünkre azonban az alkotmányügyi bizottság teljes mértékben lesöpörte az asztalról. Így én arra kérem most a tisztelt Házat, hogy a javaslat elfogadásakor a szakmailag igazán kompetens kulturális bizottság álláspontját tartsák szem előtt.
Harmadik elemként az osztott vezetés problémájára szeretném fölhívni a figyelmet. A törvényjavaslat úgy fogalmaz, hogy az intézmény vezetője a rektor, illetve a főigazgató. Ezen a ponton a törvényjavaslat az 1969 előtti állapotokhoz lép vissza, hiszen akkor volt az egyszemélyi vezetésnek ilyen súlya az intézmények életében. 1969 óta az osztott vezetést deklarálta szinte minden jogszabály, oly módon, hogy az intézmény vezetését a rektor, a főigazgató, illetve az egyetemi, főiskolai tanács látja el. Nem értjük, miért kell ezen a területen visszalépni korábbi állapotokhoz, miért kell ezen a területen is recentralizációs törekvéseket érvényesíteni. Itt is érteni vélem a tárca álláspontját, hogy a felelősség egy ponton világosan megragadható legyen. Én azonban a demokrácia követelményének jegyében és az intézményi autonómia követelményének a jegyében kérem, fontolja meg a tisztelt Ház a javaslatunkat az osztott vezetés elvének elfogadásakor.
Fontosnak tartjuk még - az intézményi autonómia kérdéskörében - a vezetőtestületek hatáskörök szerinti differenciáltságának hangsúlyos megfogalmazását. Nem zárja ki ezt a törvényt, de én azt hiszem, hogy az európai fejlődési tendenciákat figyelembe véve talán érdemes nyomatékosítani a törvényben ennek lehetőségét, fölhíva erre az intézmények figyelmét. Arról van szó, hogy az intézményi tanácsnak hangsúlyozottan kellene megjeleníteni azokat a jogosítványait, hogy feladatokat - és ezzel együtt hatásköröket - más vezetőtestületekre ruházhatnak át, olyan testületekre, amelyek kiemelten foglalkozhatnak az intézményen belüli tudományos élet problémáival, vagy kiemelten foglalkozhatnak a hallgatók problémáival az intézményen belül. Ez azért is fontos lenne, mert ez egészen eltérő összetételt igényelne nyilvánvalóan ezekben a vezetőtestületekben, és nagyobb mozgásteret adna az intézmények számára. Korszerűbb intézményvezetési struktúrát alakíthatnának ki így az intézmények olyan értelemben, ahogyan ez a világ nagyon sok országában megfigyelhető.
Végül szeretnék áttérni a harmadik csokrára a módosító javaslatainknak, amit fontosnak tartunk - és ezek az oktatói-hallgatói jogállással kapcsolatos problémák. Itt két dolgot szeretnék kiemelni. Az egyik a tanársegédek és az adjunktusok problémája. A törvényjavaslat értelmében a tanársegédeket és az adjunktusokat kizárólag határozott időre lehet alkalmazni, és ez egy, illetve két alkalommal hosszabbítható meg mindössze. Szeretném hozzátenni, hogy ez az intézkedés nem érinti a jelenleg intézményben dolgozó adjunktusokat és tanársegédeket. Jórészt a szakszervezetek erőteljes nyomására, erre vonatkozóan a törvényjavaslat intézkedett. Ez a problémakör elsősorban az új, tehetséges, fiatal generációt fogja érinteni. Itt is értem a tárca motívumait, itt is értem azt, hogy a minőség garanciáiként fontosnak tartják ezt az intézkedést, ezt a javaslatot.
A kérdés azonban az, hogy a jelenlegi körülmények között ez megfelelő megoldást ad-e a minőségi garanciák érvényesítésére. Én attól félek, hogy nem. Attól félek, hogy ez az intézkedés, ellenkezőleg, inkább a kontraszelekciós mechanizmusokat fogja felerősíteni a felsőoktatási intézmények egy bizonyos részében. Miért mondom ezt? Azért, mert a határozott idejű kinevezésnek óhatatlanul vannak hátrányos következményei felmondási időben, végkielégítésben stb.-ben.
(12.50)
Nem kaphatják meg ezt a lehetőséget azok, akik tanársegédként vagy adjunktusként dolgoznak, azt a lehetőséget, amit a közalkalmazotti törvény biztosít számukra.
Mi lesz ennek a következménye? Félek attól, hogy bizonyos szakterületeken az lesz a következménye, hogy a tehetséges fiatalok, akiket bent szeretnének tartani az egyetemeken és főiskolákon, e hátrányos következményeket mérlegelve inkább választják más területen a foglalkoztatást, olyan területeken, ahol megadatik számukra mindez a lehetőség. Hadd utaljak például arra az orvostanhallgatóra, akit szeretnének benntartani az intézményben ilyen lehetőségek közepette, és ugyanakkor éppen, mert tehetséges, jó szakember, hívják kórházakba, a gyógyítás más területére. Olyan területekre, ahol anyagilag, a finanszírozást tekintve sokkal jobb lehetőségeket tudnak adott esetben biztosítani számukra. Félek, hogy visszájára fordul ez a törvényjavaslat, és nem értem igazán, miért kell a közalkalmazotti törvényhez képest ezen a területen szigorítást bevezetni.
Szeretném hangsúlyozni, hogy a közalkalmazotti törvény lehetővé teszi a határozott idejű kinevezést is. Lehetővé teszi azt, hogy öt évig határozott időben foglalkoztassanak valakit, és ezután döntsenek a további sorsáról. Én azt hiszem, öt év elegendő idő arra, hogy egy intézmény meg tudja ítélni, érdemes-e tovább foglalkoztatni az illetőt avagy sem. Fontosnak tartom ezt, mert kérdésként vetődik fel: miért pont a felsőoktatásban dolgozó tanársegédek és adjunktusok azok, akiket a közalkalmazotti körön belül büntetni kell újabb szigorításokkal a közalkalmazotti törvényhez viszonyítva.
Kérem a tárca képviselőit és kérem a Parlamentet is, fontolják ezt meg, és a módosító javaslatunk szavazásakor támogassanak bennünket.
A hallgatók jogairól szeretnék végezetül beszélni ebben a témakörben. Az a sajátos ellentmondás állt elő - és erre fölhívtam már a figyelmet az általános vitában is -, hogy a közoktatási törvénytervezet több jogosítványt biztosít a közoktatási intézményben tanuló diákoknak, mint a hallgatóknak a felsőoktatási intézményekben. A jelenlegi gyakorlathoz képest is bizonyos értelemben visszalépést jelent mindaz a jogosítványrendszer, amit ez a törvényjavaslat megfogalmaz. Érthetetlen ez azért is, mert a hallgatók jogait erősíteni kívánja a törvény más, egyéb területeken, és a tandíj bevezetésekor is folyamatos érvként és indokként szerepelt az, hogy ez azért jó, mert a hallgatók erőteljesebben vesznek majd részt az intézmény munkájában, erősíti az együttműködést mindez az oktatók és hallgatók között.
A törvényjavaslat szinte semmilyen területen nem biztosít egyetértési jogot a hallgatóknak. Éppen ezért javasoltuk módosító indítványunkban, hogy legalább négy területen ezt az egyetértési jogosítványt a hallgatói önkormányzatoknak meg kell adni. Meg kell ezt adni a szociális és sportlétesítmények hasznosításakor, hogy elkerülhetővé váljanak azok a diáktüntetések, amelyekre nemrégiben Egerben került például sor.
Egyetértési jogot kell adni - meggyőződésünk szerint - a kollégiumvezetők kiválasztásakor is, hiszen ott igazán erőteljes az együttműködés a diákok és a kollégium vezetői között.
Egyetértési jogot kell adni - a mi megítélésünk szerint - a tanulmányi és ösztöndíjügyek intézésében is a hallgatói önkormányzatoknak úgy, ahogy ez a gyakorlat is ma nagyon sok intézményben.
És végül - úgy gondoljuk - egyetértési jogot kell biztosítani a tananyagellátás szervezésére vonatkozó döntések kialakításában is a hallgatóknak.
Tisztában vagyok azzal, hogy a hallgatók megvívhatják a maguk harcát a saját intézményükben, a saját intézményük szervezeti működési szabályzatában e kérdésben. Én azonban úgy ítélem meg, fontos kérdés lehet, hogy törvényi szinten fogalmazzuk meg ezeket az erőteljesebb hallgatói jogosítványokat. Ezek a módosító javaslatok, amiket beterjesztettünk - szeretném elmondani - nem teljes egészében saját kútfőből származnak. Szeretném elmondani, hogy ezek a módosító javaslatok jelentős részben a tárca támogatását is élvezték még egészen ez év februárjáig. Olyan javaslatok ezek, amelyek megfelelő megoldással megfogalmazódtak az utolsó előtti változatban. A kormányülés után azonban ezeken a pontokon nagyon lényeges visszalépéseket érzékeltünk.
Visszalépést érzékeltünk az egységes tárcaszintű irányítás tekintetében, és visszalépést érzékeltünk a tekintetben is, hogy a törvény fokozatosan szorítsa háttérbe a tárcaszintű közigazgatási jellegű irányítás elemeit.
Fontosnak tartjuk ezeket a javaslatokat, és a szocialista frakció végső döntéskor az álláspontját ezeknek a most vázolt indítványoknak a fogadtatása alapján fogja kialakítani. Köszönöm a figyelmet. (Gyér taps.)
