KÖRÖSFŐI LÁSZLÓ (MSZP)
KÖRÖSFŐI LÁSZLÓ (MSZP)
KÖRÖSFŐI LÁSZLÓ (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Elnök Úr! Mielőtt a felsőoktatási törvényről elmondanám a mondókámat, szeretném felhívni a figyelmet egy dologra, ami talán nem egészen a felsőoktatás, inkább a közoktatás és azon belül is az általános iskola első négy évfolyamára vonatkozik.
Ma a napirend előtti egyik felszólalásban kiváló jogtudós és nagy ügyvédi gyakorlattal rendelkező képviselőtársunk használta többször ezt a kifejezést, hogy tíz paragrafus. Tekintettel arra, hogy itt a Házban három év alatt már nagyon sokszor hallottam, hogy tőszámnevet és sorszámnevet összetéveszt a képviselő úr, illetve más képviselők is, én igen nagy tisztelettel hívnám fel arra a figyelmet, hogy a kettő távolról sem ugyanazt jelenti, és egy magyar Parlamentben egy magyar képviselőtől - úgy gondolom -, a magyar nyelv alapvető szabályainak betartása elvárható részünkről. (Taps a jobb oldalon.)
Tisztelt elnök úr! Mielőtt a törvénytervezet részletes vitájával kapcsolatos mondanivalómat elmondanám, szeretném elmondani, hogy már a törvénytervezet általános vitájában is jelentkeztem felszólalásra, de miután az oktatási bizottság párhuzamosan tárgyalta a majdnem 800 módosító indítványt a közoktatási törvényről, mialatt itt folyt az általános vita, nem tudtam szóhoz jutni, így most, mielőtt a részletekről beszélnék, nagyon röviden csak egy kérdésről szeretnék általában beszélni.
Az előttünk fekvő törvényjavaslat alapvető feladata a felsőoktatási intézmények működésének olyan új, illetve részben új pályára állítása, amely a jelenleginél lényegesen eredményesebb tevékenységet tesz lehetővé, biztosítva ezzel a magyar értelmiség szakmai színvonalának további növelését.
A törvény által megoldani kívánt feladat nagysága és nehézsége egyaránt rendkívüli. E rendkívüli nehézséget nem a felsőoktatási intézményekben tevékenykedő oktatók és kutatók felkészültségének, valamint a hallgatók művelt értelmiséggé válása igényének elégtelensége okozza. Sokkal inkább alapvetően azok a hosszú évek óta meglevő súlyos financiális problémák, melyek napjainkban már a felsőoktatási intézmények működőképességének a fenntartását veszélyeztetik.
Az egyetemek és főiskolák működőképességét veszélyeztető gazdasági nehézségek mellett, mintegy a nehézségek folyományaként tovább növeli a gondot az oktatók és kutatók munkabérének rendkívül alacsony volta, mely az értelmiségi lét feltételeit gátolja meg. Erre a kormányzat által szeptemberre megígért béremelés csak csekély gyógyírt csepegtet, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy másfél év óta e területen semmilyen béremelés nem történt.
A felsőoktatási intézmények nehézségeit emlegető véleményekre igen gyakran hangzik el ellenérvként az a vád, hogy az oktatási színvonal alacsony, a kutatási eredmények értéke vitatható, a hallgatók nem törekszenek több és jobb tudás elsajátítására, az oktatók és kutatók felkészültsége gyenge, miközben az oktatók nagy része a pártállami időkben kontraszelektálás útján került a beosztásába. Itt a Parlamentben is elhangzott ilyen vádaskodás az általános vita során.
Tisztelt Ház! Most, amikor a felsőoktatásról szóló törvénytervezet került az Országgyűlés elé, meg kívánom ragadni az alkalmat, hogy a magyar felsőoktatás állítólagos alacsony színvonalára, az oktatói és kutatói gárda kontraszelektáltságára vonatkozó vádakat visszautasítsam, és e helyben tegyem fel a kérdést a vádaskodóknak. Vajon, miként történhet az meg, hogy az általuk alacsony színvonalúnak minősített felsőoktatásban diplomát szerzett szakembereink igen jelentős részét nyugat-európai s tengerentúli kutatóintézetek, egyetemek, különböző gazdasági társaságok oly örömmel fogadják, hogy a magyar diplomás értelmiségért képesek még a brain-drain, az agyrablás bűnébe is esni? Vajon kontraszelektált professzorok, docensek, adjunktusok, tanársegédek oktatómunkáját ismerik el nyugaton ezen a módon?
Úgy vélem, hogy a magyar felsőoktatást sújtó nehézségek ellenére is egyetemeink, főiskoláink igen tisztességes oktatási és tudományos, kutatási színvonalat értek el, amelyért a magyar oktatókat csak elismerés és köszönet illeti.
Tisztelt Ház! A felsőoktatási intézmények működésének egyik alapvető feltétele az önkormányzat, vagyis az autonómia biztosítása. A javaslat miniszteri indoklásának 4. pontjában szerepel az az igen helyes megállapítás, mely szerint a felsőoktatási intézmények önállóságának növelése teszi lehetővé a felsőoktatásban jelen lévő szellemi erők szabad kibontakoztatását.
A szellemi erők szabad kibontakozását azonban nemcsak az egyetemi önkormányzat szabályozásának milyensége serkentheti vagy gátolhatja, hanem ezen túlmenően a törvényjavaslat minden egyes fejezete, akár az alapvető jogok és kötelezettségek, akár a felsőoktatás pénzügyi rendszere és támogatása szabályozását vesszük figyelembe.
A törvényjavaslat autonómiáról szóló fejezete az egyetemi autonómiát annak szűkített értelmében tárgyalja, mely elfogadható akkor, ha a többi fejezet autonómiát érintő szabályai annak nem mondanak ellent. Ellenkező esetben ugyanis felborul a törvényjavaslat belső egyensúlya.
A törvényjavaslat készítői általában jó érzékkel kerülték el a jogalkotó számára veszélyes helyzetet, s kételyeink elsősorban akkor merülnek fel, amikor a felsőoktatási intézmények autonómiával való élésének eredményességét vizsgáló akkreditáció kérdéséhez érünk.
Tudomásul véve, hogy az autonómia nem cél, hanem eszköz, mely a hatékony képzést, az eredményes kutatást szolgálja, továbbá azt is, hogy a működés eredményességét vagy eredménytelenségét valamilyen módon meg kell állapítani, nem tartom kielégítőnek az akkreditációról szóló javaslatot. A törvényjavaslat 78. és 79. §-ai határozzák meg az úgynevezett akkreditációs bizottság szervezetét és feladatait.
E két törvényhelyet még el lehet fogadni, azt azonban igen nehéz tudomásul venni, hogy a javaslat egyetlen szót sem szól arról, hogy az akkreditációs bizottság milyen eszközökkel, milyen minimálisan kötelező paraméterek figyelembevételével fogja véleményét kialakítani. Márpedig e kérdés egyáltalán nem közömbös, hiszen elképzelhető, s miért ne valósulhatna meg konkrét esetekben is, hogy az egyes felsőoktatási intézmények esetén mások és mások lesznek az értékelés mutatói, amelyek következtében az egyes felsőoktatási intézmények összehasonlíthatósága is lehetetlenné válik. Tisztelt képviselőtársaim! Ugyan ki tudja megmondani, hogy például 150 tudományos publikáció hány tudományos fokozattal egyenértékű?
(12.00)
Tisztában vagyok azzal, hogy egy felsőoktatási intézmény teljesítményének méréséhez szükséges paraméterek kidolgozása igen nehéz feladat, azonban az előzőekben felhozott érvek alapján ezekről lemondani nem lehet. Így mindenképpen szükséges lenne legalább példaszerű felsorolásban, orientációs céllal felvenni a törvénybe, hogy melyek azok a területek, melyek az akkreditáció tekintetéből különösen jelentősek.
Tisztelt Ház! Az autonómia széles lehetőségeit biztosítja a törvény, amikor annak általános alapelvét a következőképpen fogalmazza meg: "A felsőoktatási intézmény dönt minden olyan intézményi ügyben, melyet törvény vagy felhatalmazás alapján más jogszabály nem utal állami vagy helyi önkormányzati hatáskörbe."
E szakasz látszólag valóban széles autonómiát biztosít, de ugyanakkor fenntartja a Kormány, illetve a miniszter számára, hogy kormány-, illetve miniszteri rendelet formájában alkossanak jelentős kérdésekben úgynevezett végrehajtási jogszabályokat.
A rendszerváltás egyik alapvető követelménye volt a jogalkotás területén, hogy szűnjön meg a különböző szintű végrehajtási jogszabályok rendszere, hiszen azok mindegyike egy-egy általános felhatalmazást jelentett a jogalkotó számára. A felsőoktatási törvényjavaslatból kimaradtak, illetve csak részben kerültek megfogalmazásra a diákigazolványról s a vele járó kedvezményekről, az egyetemi doktori képzésben részt vevők juttatásairól és kedvezményeiről, a tandíjról és egyéb díjakról, a hallgatói hitelrendszerről szóló szabályok, s maga a javaslat utalja e területeket kormányrendeleti szabályozásra.
Megítélésem szerint e kérdések olyan mértékben jelentősek, hogy a törvényi szabályozás indokolt lenne. Tisztelt Országgyűlés! A felsőoktatási intézmények szervezete, működése és vezetése című fejezetben került sor az egyetemi rektor és főiskolai főigazgató kinevezésének szabályozására. E témában a szocialista frakció módosító indítványokat is nyújtott be. Tekintettel arra, hogy a felsőoktatási intézmények életében igen jelentős vezetők kinevezéséről van szó, meggyőződésem, hogy a kinevezés szabályozásának a törvénytervezet szerinti módja elfogadhatatlan.
Olyan bizonytalanságot eredményez, amely akár hónapokra is megzavarja a tudományos kutatómunkához és a sikeres oktatáshoz szükséges nyugalmat. Véleményünk szerint egyetemi rektor, illetve főiskolai főigazgató csak az lehessen, akit az intézményi tanács többségi szavazattal felterjeszt. A miniszter számára a törvényességi felügyelet jogát kell meghagyni, amelynek során vizsgálhatná a választás rendjét, illetve a felterjesztett jelölt jogi tekintetből való megfelelőségét.
Csak azokban az esetekben kell a miniszter számára a köztársasági elnökhöz való felterjesztés megtagadását lehetővé tenni, ha az intézményi tanács választása, illetve felterjesztése során jogellenes manipuláció történt, vagy a jelöltről a miniszterhez való felterjesztés után derül ki, hogy valamely okból nem felel meg a kiírt pályázati feltételeknek. A miniszternek természetesen mindkét esetben joga, hogy az intézményi tanácsot új eljárásra, illetve új személyről való felterjesztésre kötelezze.
Mindezek alapján kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy támogassák a törvénytervezet 54. § (1) bekezdéséhez benyújtott szocialista módosító indítványt, mely szerint: "Nem lehet felterjeszteni azt a személyt, aki az intézményi tanácstól a szabályzatban előírt módon a szavazatoknak több mint a felét nem kapta meg. Az intézményi tanács szavazatainak több mint fele szükséges a rektor felmentésének kezdeményezéséhez is."
A javasolt módosítás elfogadása esetén elkerülhetővé válik az az előzőekben vázolt autonómiasérelem, melyre, sajnos, a jelenleg folyó rektori kinevezések során is találunk példát.
Tisztelt Ház! Végül módosító javaslatot nyújtottam be a törvénytervezet 45. § (4) bekezdéséhez. Javaslatom szerint a felsőoktatási intézményhez a kollégium, könyvtár, gyakorló iskola mellett szakképző iskola is tartozhatna. Ennek kimondására a nem felsőoktatási szintű nappali tagozatos iskolai rendszerű középiskola utáni szakképzés törvényi szabályozása érdekében van szükség.
A felsőoktatásban megvalósuló ilyen szakképzés egyrészt szakképesítést nyújt, másrészt átmenetet is biztosít a felsőoktatás irányába. Ez a fajta képzési mód néhány területen már jelenleg is működik, de törvényi szabályozás hiányában kizárólag önköltséges alapon. A törvényi rendezés a középiskolát végzettek továbbtanulási lehetőségeit szélesítené, s a munkaerő-piaci igényekhez igazodva elősegítené későbbi foglalkoztatásukat. Indítványom részletesebb indoklását a szakképzésről szóló törvény vitája során már megtettem, így attól eltekintek, s most csak megismételni tudom a megdöbbenésemet afölött, hogy ezt a módosító indítványomat a művelődési tárca képviselője a kulturális bizottság ülésén nem támogatta. Meg vagyok döbbenve azért, mert ezt a módosító indítványomat a művelődési tárca oktatási bizottságban jelen lévő képviselőjével történt pontos egyeztetés, s annak egyetértése alapján nyújtottam be. Ez az eljárás véleményem szerint enyhén szólva is furcsa, inkorrekt.
Tisztelt képviselőtársaim! Kérem, hogy mindezek ellenére támogassák ezt a módosító indítványt.
Tisztelt Ház! Befejezésül úgy vélem, hogy az általam elmondottak alapján is megállapítható, hogy a felsőoktatásról szóló törvényjavaslat hibái módosító indítványokkal kijavíthatók. A javítás után a törvényjavaslat elfogadhatóvá válhat, s igen jelentős segítséget nyújthat a felsőoktatás demokratikus és eredményes működéséhez. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
