SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:

Full text search

SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:
SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Külön előadót nem állítunk.
Az alkotmányügyi bizottság a törvényjavaslatot, illetőleg a hozzá benyújtott módosító javaslatokat három tárgyalási napon tárgyalta folyamatosan. Az egyes módosító javaslatokról kialakított véleményünket, állásfoglalásunkat az emberi jogi, illetőleg az önkormányzati bizottsággal együttesen kiadott 11996-os számú jelentés tartalmazza. Néhány módosító javaslat tekintetében bizottságunk közvetlenül ma az ülést megelőzően megtartott ülésén foglalt állást, és ekkor került sor még néhány, bizottságunk által előterjesztett módosító indítvány elfogadására és előterjesztésére is. Ezek majd pótlólag fognak a tisztelt Ház rendelkezésére állni.
A törvényjavaslat egészét illetően bizottságunk többségi szavazással akként foglalt állást, hogy az általa elfogadott és támogatott, illetőleg előterjesztett módosító javaslatokkal együtt a törvényjavaslatot a tisztelt Országgyűlésnek elfogadásra ajánlja.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi