SZABÓ LUKÁCS

Full text search

SZABÓ LUKÁCS
SZABÓ LUKÁCS (MDF, alakuló Magyar Igazság frakció): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! A III/III-as ügy méltó, illetve megnyugtató lezárására eddig három törvényjavaslat született. Ebből egyet a Ház el is kezdett tárgyalni, a Kormány javaslatát. A belügyminiszter úr, miközben a törvényt elkezdték tárgyalni, a következő szavakkal kezdte az 1991. októberi expozéját.
"A társadalom igazságérzete megkívánja, hogy nyíltan neveztessenek meg azok, akik a korábbi rendszert leghívebben kiszolgáló, politikai elnyomó feladatokat ellátó szervek tagjai vagy azok ügynökei voltak, és ma is közbizalmat élvező állásokat, megbízatásokat töltenek be."
Kérdezhetné bárki is, hogy három évvel az új Parlament - a szabadon választott új Parlament - felállása után miért bír még most is ekkora jelentőséggel ez a III/III-as ügy. Ha arra gondolunk, hogy 1988-ban és 1989-ben akik beléptek a különböző ellenzéki pártokba, azok belső meggyőződésből léptek be. Viszont voltak olyan emberek, akik nem belső meggyőződésből léptek be különböző pártokba, hanem azért, mert beküldték őket, azért, mert ez volt a feladatuk.
Ezek az emberek bekerültek vagy bekerülhettek a Parlamentbe. E pillanatban, úgy gondolom, hogy néhány kiváltságos helyzetben lévő emberen kívül senki meg nem tudja azt mondani, hogy hányan ülnek a sorainkban. Meg tudjuk-e azt mondani, hogy melyik a legnagyobb frakció? Nem tudjuk megmondani. Azt meg tudjuk mondani, hogy hat parlamenti párt bekerült, de hogy véletlenül hetedikként esetleg pontosan nem a III/III-as frakció uralja-e a soraink egy részét, azt már nem tudjuk megmondani.
Én kérdezem a házbizottság elnökét, Kónya Imre urat (Derültség.) , hogyha a Kormány a saját javaslatát visszavonta, akkor mi volt az akadálya annak, hogy a másik két III/III-as törvénytervezetet nem kezdte el tárgyalni a Parlament?
Mint önök előtt is ismeretes, ugyanis 11 képviselőt, a Magyar Igazság frakciónak a tagjait megbélyegezték az elmúlt hetekben. Annak ellenére, hogy ez a csoport senkit meg nem bélyegezett. A bizonyítékok bemutatása, bár a kérelmet illetékes helyre és időben elküldtük, azonban késik. Ha záros határidőn belül ezek a bizonyítékok nem érkeznek be, félő, hogy a bélyeg a megbélyezőre fog visszahullani.
Engedjék meg, hogy az ügy fontosságára való tekintettel a belügyminiszter úrnak a szavaival fejezzem be napirend előtti felszólalásomat, amit az említett expozéja zárszavaiként mondott el még 1991 októberében.
"A Kormány a társadalmi igazságérzet igényét kielégítő és egyben a megbékélést szolgáló törvényjavaslat elfogadását kéri a tisztelt Országgyűléstől. Kéri továbbá azt, hogy e témakörben a józan kompromisszum szellemében minél gyorsabban hozzon döntést a tisztelt Ház, mert feszültségfenntartásra ez az ügy különösen alkalmas."
Úgy gondolom, hogy ez további kommentárt nem igényel. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a balközépen.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi