ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Támogatja. Az Országgyűlés? Most kérem szavazatukat. (Szavazás. — 99 igen, 42 nem, 16 tartózkodás.) Köszönöm. A szavazáskor még a Ház határozatképtelen volt. Nagyon megkérem az apparátust, hogy teljes erejével szólítsa fel a képviselőket a megjelenésre. (Derültség.)
Megkérem képviselőtársaimat, akik a teremben tartózkodnak, hogy kivétel nélkül a helyükön foglaljanak helyet, a nyomógomb mellett.
Kis szünet után.) Újból megismétlem, hogy Seszták László fogalmi meghatározásra irányuló módosítványáról van szó, amelyet mind a költségvetési, mind az alkotmányügyi bizottság támogat és miniszter úr is támogat.
(18.00)
Most kérem állásfoglalásukat. (Szavazás.) Köszönöm. (A szavazás eredménye: 122 igen, 45 nem, 15 tartózkodás.)
Még mindig nem határozatképes számban szavaztak. Kérem a magántanácskozások szíves befejezését — ha ez akadályozza a szavazást. (Zaj.)
Újabb kísérletet teszünk: Seszták László fogalommeghatározásáról van szó. A költségvetési és az alkotmányügyi bizottság támogatja, miniszter úr is támogatja. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.)
Az Országgyűlés 128 igen szavazattal 45 ellenében, 21 tartózkodás mellett a módosítványt elfogadta.
Az 1/1. pont vonatkozó részében, továbbá két másik pontban Seszták László új alponttal kívánja kiegészíteni a vonatkozó szövegrészeket. Lényege: az egyházi személyek, illetőleg az egyházak adóztatásának szabályai módosítandók. Mind a költségvetési, mind az alkotmányügyi bizottság támogatja. Miniszter úr?

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi