NAGY TAMÁS (Agrárszövetség)

Full text search

NAGY TAMÁS (Agrárszövetség)
NAGY TAMÁS (Agrárszövetség) Tisztelt Parlament! Tisztelt Miniszter Úr! Azt gondolom, ön súlyos szerepzavarban van. Egy interpelláció során ön a kérdésre adhat választ, ezzel kapcsolatban tárgyi ismereteket közölhet a Parlamenttel, de úgy gondolom, semmiképpen nincs joga ahhoz, hogy személyeket, illetve pártokat minősítsen. Numero 1. (Felzúdulás. — Taps az ellenzék padsoraiban.)
A másik, ami nagyon elgondolkodtató, hogy akkor, amikor ön említette, hogy a Kisgazdapárt és az Agrárszövetség közösen interpellált ebben a kérdésben, talán azon is elgondolkozott, talán olyan súlyos hibák vannak, hogy ha ez a két párt, amelynek sokszor valóban más és más nézetei voltak e kérdésben, azonos nézeteket vall, ennek az azonos véleménynek az az alapja, hogy ebben a térségben megoldatlan problémák sokasodnak, ezer és ezer ember számára a kárpótlási földalap elérhetetlen.
A harmadik kérdés, ami ezzel szorosan összefügg, az Agrárszövetség kétségkívül nem szavazta meg a kárpótlási törvényt, nem azért, mert ellene volt a kárpótlásnak, hanem azért, mert ebben a formájában a kárpótlási törvény számos tekintetben végrehajthatatlan. Ha ez ilyen módon nem lenne igaz, akkor ma ezt az interpellációt nem kellett volna elmondani.
Negyedszer, úgy gondolom, amikor ön az Agrárszövetség szakmai álláspontját minősítette és idézte, súlyos tárgyi tévedésekben volt. Úgy gondolom, hogy az ünnepekre való tekintettel egy kötetet átnyújtok önnek, hogy ezt behatóan tanulmányozza. (Derültség. — Taps az ellenzék padsoraiban.) Köszönöm szépen.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi