RÓZSA EDIT (SZDSZ)

Full text search

RÓZSA EDIT (SZDSZ)
RÓZSA EDIT (SZDSZ) Köszönöm szépen. Sajnálattal állapítom meg, tisztelt Államtitkár Úr, hogy nem sikerült hidat építenünk az álláspontjaink között; ami a rosszabb, hogy még kisebb annak az esélye, hogy a 4412-es számú országos közút két oldala között hidat építsünk, erre még kisebb a lehetőség és az esély, mint hogy ezt a kompot elfogadják ennek a közútnak a műtárgyaként. Mert hogy az országban egyedül itt van így, hogy az út két szakasza ugyanazt a számot viseli; ez egy országos közút, és megmondom őszintén, híd nélkül vagy vízenjáráson kívül nem nagyon tudom elképzelni, hogyan lehetne ezt a két szakaszt megközelíteni — jelen pillanatban kompon keresztül.
Az sem igaz, hogy erre nem lenne mód, hiszen kezemben van az a levél, amit a tárca képviseletében szintén Kálnoki Kiss Sándor helyettes államtitkár úr írt, amelyben kifejti, hogy azt a feltevést, hogy a komp a közút tartozéka, azt tulajdonképpen a közúti közlekedésről szóló törvény cáfolja, és leírja, hogy függetlenül attól, hogy országos közút két szakasza között biztosít-e kapcsolatot vagy sem.
Tisztelt képviselőtársaim! Ennek a törvénynek egyszavas módosításáról van szó! Arról van szó, hogy az országos közút tartozéka — egyedül itt az országban — a komp. Jelen pillanatban ezt más módon megközelíteni nem lehet.
Én nagyon örülök, hogy általában a kompok támogatására 60 millió forintot szánt a tárca, de hát ez egy egészen más helyzet, nem lehet összehasonlítani a tihanyi révvel és azokkal a példákkal, amelyeket az államtitkár úr említett. Nagyon kérem a tisztelt Házat, tegyék lehetővé, hogy ezt az egymondatos törvénymódosítást benyújthassam, hogy ezt a Ház elfogadja — akár rendkívüli tárgyalás keretében —, és megoldható lenne az a probléma, amely nem helyközi közlekedést biztosít, regionális feladatokat lát el. Ezért kellene ezzel a törvénnyel lehetővé tenni, hogy elismerjük azt, ami egyébként a valóság, hogy az országos közút tartozéka a komp ebben az esetben.
Kérem tehát, hogy a választ ne fogadják el, velem egyetértésben. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)
Határozathozatal

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi