ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Tisztelt Országgyűlés! Ezek után teszek javaslatot a ma kezdődő ülés tárgysorozatára, először:
a Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék kapcsolódó jelentése a 12 530-as és a 12729-es számok alapján;
a honvédelemről szóló törvényjavaslat és a hozzá kapcsolódó, alkotmánymódosítást indítványozó előterjesztések a 8983-as és a 8984-es számok alapján;
az életüktől és szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvény módosításáról rendelkező javaslat a 9488-as szám alapján;
(15.50)
a Magyar Köztársaság 1994. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék kapcsolódó véleménye a 12200-as és a 12728-as szám alapján;
a Duna egyoldalú elterelése következtében szükséges cselekvési programról szóló határozati javaslat a 12760-as szám alapján;
a kisajátításról szóló 1976. évi rendelet módosításáról rendelkező törvényjavaslat a 10787-es szám alapján;
a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény módosítását indítványozó javaslat a 10785-ös szám alapján;
az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosításáról és kiegészítéséről, valamint a kapcsolódó alkotmánymódosításról rendelkező javaslatok a 12247-es és a 12248-as szám alapján;
az 1993. január 1-je előtt megállapított nyugellátások, baleseti nyugellátások, nyugdíjrendszerű rendszeres szociális ellátások egy összegű kiegészítéséről szóló határozati javaslat a 12825-ös szám alapján;
a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény módosítása a 12838-as szám alapján;
a társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. törvény módosítása a 12839-es szám alapján;
az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosítása a 11480-as szám alapján;
az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosítása a 12711-es szám alapján;
interpellációk és kérdések.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az ülés tárgysorozatára tett javaslatomat. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés a tárgysorozatra tett javaslatot 219 szavazattal, 2 ellenében, 4 tartózkodás mellett elfogadta.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi