NAGY ANDRÁS (SZDSZ)
NAGY ANDRÁS (SZDSZ)
NAGY ANDRÁS (SZDSZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Előre kell bocsátanom — még mielőtt bármit mondanék érdemben —, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége a honvédelmi törvény beterjesztett javaslatát, illetve azt a bizonyos hatpárti módosító csomagot elfogadja, jónak, kielégítőnek tartja, alapvetően alkalmasnak tartja arra, hogy a honvédelem alapvető kérdéseit szabályozza. Természetes, hogy vannak néhány ponton kifogásaink, ezeket megfelelő módon, módosító javaslatokkal realizáljuk is, de összességében — még egyszer mondom — el tudjuk fogadni, és elfogadjuk a törvényt. Ennyit előzetesként.
Engedjék meg, hogy egy könyvből idézzek néhány mondatot. "Legfontosabb feladatok" címszó alatt következőt lehet olvasni többek között ebben a bizonyos könyvben: "A megváltozott viszonyok között szükséges a honvédelmi törvény módosítása, majd új törvény kidolgozása. A Kormány kialakítja az egyértelmű, rendezett vezetésszerkezeti és szervezeti feltételeit." Még egyszer mondom, ez a legfontosabb feladatok között van felsorolva, ez a mondat született 1990-ben, a könyv címe: "A nemzeti megújhodás programja". Ma 1993. erőteljes év végét írunk, és ma jutottunk el odáig, hogy a honvédelmi törvényt tárgyaljuk.
Ez azt jelzi — bár nem kétlem, hogy a Kormány komolyan gondolta ezt a feladatát —, hogy valamilyen oknál fogva nem sikerült ezt végrehajtani, illetve rendkívül erőteljes időbeli csúszással sikerült csak végrehajtani. Úgy gondolom, az az általános megelégedettség, amely szinte mindegyik felszólalásból alapvetően sugárzik, például a kormánypártiakból, de az ellenzékiekből is, hogy végre lesz egy honvédelmi törvényünk, bizonyos fokig megalapozott, mert reális és igaz, még ha nagy időbeli késés is van. Másrészről pedig nem teljesen megalapozott, mert egy ilyen bonyolult törvényt, mint a honvédelmi törvény, pontosabban ilyen bonyolult szervezetet, mint a honvédelem szervezete és szerkezete, nem tud egy törvény kiszolgálni.
Magyarul ez azt jelenti, hogy ha elkészül a honvédelmi törvény, ez nem egy útnak a végét jelzi, hanem csak egy útnak a megkezdését. Részletesen fogok beszélni arról, hogy hány és milyen jellegű törvényt kell még meghozni ahhoz, hogy a honvédelmi törvény teljes egészében ki bírja fejteni a hatását. Úgy gondolom, ha csak a honvédelmi törvény születik meg, és hosszú ideig nem születnek meg azok a hiányzó egyéb törvények, amelyek ennek hatásfokát kiteljesítik, akkor e törvény lehetséges hatásfokának csak 25-30-35%-ával lesz képes működni.
Mire kellett, illetve mire kell tekintettel lenni akkor, amikor egy ország honvédelmének törvényét meghozzuk, illetve honvédségének szerkezetét megszabjuk? Tekintettel kell lenni arra, hogy milyen tényezők befolyásolják egy ország, jelesül jelenleg Magyarország biztonságát. Alapvetően mindenki által ismert, hogy milyen változás történt: egy régi struktúra felbomlása, átalakulása, a hagyományos fenyegetettség vagy fenyegetettségnek vélt struktúra megváltozása. Ehelyett az utódállamok belső konfliktusai gerjesztenek vagy gerjeszthetnek konfliktusokat, illetve kockázati tényezőket. Ez nyilvánvalóan egy kiindulópont, amire figyelemmel kell lenni.
Mi a kormányzat felelőssége biztonságpolitikai szempontból? A kormányzatnak háromféle felelőssége van, és háromféle területen kell szabályozni az eljárásokat, illetve kell tekintettel lenni a működés módjára: külpolitikai szempontból, gazdaságpolitikai és katonapolitikai szempontból.
Mit jelent a külpolitikai szempont? A külpolitikai szempont azt jelenti, hogy olyan kettős vagy többes szerződések hálózatával kell körbefogni az országot, amely alapvetőn garantálja az ország katonapolitikai, nemzeti biztonságát. Szent-Iványi István pontosan erről beszélt, amikor azt a bizonyos beszédét mondta. És ebből a szempontból a hadsereg valóban nem elsőrendű, sőt, sokadrendű. Tehát először politikailag kell tisztázni a kérdést, és megfelelő szerződéseket kell garantálni.
Mit jelent a gazdaságpolitikai felelősség? Erről nagyon-nagyon kevés szó esett eddig a Házban, pedig rendkívül fontos. Egy ország biztonságát nemcsak katonailag, nemcsak politikailag, hanem gazdaságilag is garantálni lehet, vagy legalábbis biztosítani lehet. Ez olyan gazdasági érdekszövetségek létrehozását, olyan gazdasági struktúrák kialakítását jelenti, amelyek az esetleg potenciálisan fenyegető vagy fenyegethetővé váló ország részéről gazdaságilag teszi értelmetlenné a konfrontációt.
A katonapolitikai felelősség pedig ezt jelenti — azt hiszem, egyértelmű —: olyan honvédségi, katonai struktúra létrehozása, esetleg a szabályozása, amely szükség esetén alkalmas és képes arra, hogy katonailag garantálja legvégső esetben az ország biztonságát.
Ez a három fő pont, amire a Kormánynak, a mindenkori kormánynak tekintettel kell lenni.
A külpolitikai felelősségre visszatérve: sajnálatos módon, ha működnek vagy működgetnek is ilyen garanciák, nem igazán kielégítőek, tehát itt nem lehet igazán jó bizonyítványt kiállítani a Kormány részére.
Sajnálatos módon a gazdaságpolitikai struktúrák kialakulására a térségben még csak kísérlet sem történt, legalábbis én nem tudok róla. Tehát itt gyakorlatilag eredménytelenül zajlott le az elmúlt három év.
Marad sajnálatos módon egyedül a katonapolitikai felelősség, illetve annak való megfelelőség. Ennek egyik produktuma a most beterjesztett honvédelmi törvény, amely mint alapjog — ha úgy tetszik, szinte alkotmányos értékű alapjog — meghatározza és megszabja a honvédség működését.
Meg kell vizsgálni azt is, hogy mit kellett volna tenni a Kormánynak belpolitikailag, belső rendben ahhoz, hogy megfelelő jogi garanciák és struktúra alakuljon ki a honvédség működéséhez. Rendkívül pontosan és egzaktul fel kellett volna mérni a Kormánynak az eltelt időszakban azt, hogy egy nemzeti katonapolitika milyen célokat, milyen eszközöket, milyen eljárásmódokat és milyen kereteket igényel, majd pedig ki kellett volna tűzni azokat az elérendő, teljesítendő feladatokat, amelyeknek eleget kellett volna tenni.
Megint idéznék az előbbi könyvből, mert ez egy nagyon tanulságos könyv, kedves képviselőtársaim. Javaslom mindenkinek, hogy minél gyakrabban forgassuk ezt a "Nemzeti megújhodás programja" című könyvet. Nagyon-nagyon sok érdekesség van benne. Szintén 1990-ben Kormányunk azt mondta: "A közvetlenül előttünk álló évek feladatsorában kiemelt helyen tartja számon a Kormány a fegyveres erők felszereltségi, ellátottsági, szervezettségi és morális színvonala évek óta tartó esésének megállítását. Ennek módja az elméletileg jól megalapozott és előkészített, gazdasági következményeiben mértéktartó honvédelmi újjáépítési program elindítása. Ezért a Kormány az elméleti megalapozó munkát és a legégetőbb szervezési intézkedések kidolgozását haladéktalanul megindította." Tehát 1990-ben már múlt időben beszél ez a könyv erről; arról az eseményről, amelyik viszonylag kevéssé valósult meg a mai napig is.
A honvédség struktúrája alapvetően nem változott meg, a honvédség jogi szabályozása alapvetően nem változott meg, a honvédség szerkezete alapvetően nem változott meg. És a honvédelmi törvény is csak mostanra készült el. Tehát ilyen módon ez a követelményrendszer nem vagy nagyon-nagyon kevéssé valósult meg.
Mit kellett volna még tenni a Kormánynak? A Kormánynak, a honvédelmi kormányzatnak mindenféleképpen a hadsereg hivatalos állományát, mégpedig egy tömbben és egyöntetűen meg kellett volna nyerni a nemzeti honvédelmi politika céljainak megvalósítása érdekében. Illúzió azt hinni, hogy a hadsereg tisztikarának aktív és előremozdító együttműködése nélkül ütőképes hadsereget lehet létrehozni. Ehelyett a kormányzati politika legalább — legalább! — kettéosztotta a magyar társadalmat. Az ideológiai és politikai szelekció a honvédség tisztikarát abba a csoportba sorolta, amelyet ugyan fel lehet használni, ameddig szükséges, és fel is kell használni, mert máshol szakértelem nincs, de mindig gyanakodva kell figyelni a magatartását. A megbízhatatlannak tartott vagy annak minősített tisztek háttérbe szorítása és egyáltalán a teljesítmény értékelése helyett a személy megbízhatóságának értékelése a tisztikart megosztotta, paszszivitásra kényszerítette, és lehetetlenné tette, hogy kezdeményező módon működjön együtt a Kormány egyébként valószínűleg jó céljaival.
Tudom, hogy kemény, amit mondtam, de sajnálatos módon az eltelt évek bizonyítják, hogy a honvédség — és itt nem a tábornoki karról beszélek, de bizony a csapattiszti kar erőteljesen megosztott, morálisan is, szociálisan is erőteljesen gátolt, és nagyon-nagyon visszahúzódik, és semmiféle kezdeményező szerepet nem vállal.
A Kormánynak az eltelt időszak alatt létre kellett volna hozni egy olyan jogi rendszert, mely teljes körben szabályozza a honvédség kérdését. Ennek csak egyik produktuma a honvédelmi törvény, de hangsúlyozom, csak az egyik produktuma a honvédelmi törvény.
Tisztelt Ház! A továbbiakban öt pontban szeretnék beszélni azokról a hiányosságokról, amelyek a honvédelmi törvényen kívül álló hiányosságok, de ezeknek a pótlása nélkül a honvédelmi törvény nem tud, nem lesz képes teljes hatásfokkal működni.
(13.00)
Az első pont a honvédség működésének jogi szabályozása, jogi kerete. Bár egy ilyen fejezet van a honvédelmi törvényben, de ez annyira szükségszerűen szűkre vett és annyira hiányos, hogy ezek alapján egy honvédség részleteiben működni nem tud, és ezek alapján egy kormány, egy kormányzat, egy tárca a honvédséget irányítani részleteiben nem tudja.
Ebben a tekintetben a Kormány törvény-előkészítő tevékenységét nem tudjuk sikeresnek tekinteni.
Annak következtében, hogy hiányoznak ezek a bizonyos, a hadsereg működésének jogi szabályozásáról szóló törvények, a kormányzat kénytelen fenntartani azt a régi gyakorlatot, miszerint a hadsereg működésének szabályait alacsonyabb jogi normákban, sőt — mint ahogy arra a törvényjavaslatban a Kormány és a miniszter felhatalmazást is kap — jogi normának nem minősülő határozatokban, utasításokban, irányelvekben stb. kell majd megállapítani. Ez nem pusztán formai szempontból nem kívánatos, magában hordja az Alkotmánnyal s a jogrendszerrel összhangban nem álló gyakorlat kialakulásának kockázatát is, szinte lehetetlenné teszi vagy legalábbis nagyon megnehezíti a hadsereg tevékenységének, illetve az erre vonatkozó irányító kormányzati tevékenység alkotmányos ellenőrzését.
Ennek a mulasztásnak a konzekvenciáit egyébként majd — ellenzéki pozícióból — a jelenlegi kormányzó pártok is kénytelenek lesznek elviselni, tudniillik hogy alkotmányosan nem vagy nagyon nehezen lehet ellenőrizni azt, hogy valójában hogyan működik a hadsereg.
Nem történt egyetlenegy lépés sem annak érdekében — és ez már a második pont —, hogy a katonák jogállásáról szóló törvény végleges formába legyen öntve. Tudom, hogy a Honvédelmi Minisztérium régóta készíti elő ezt a törvényt, néhány változata kezembe is került, kezébe is került azoknak, akik érdeklődnek ez után. Azonban miután ismerjük a minisztériumok jogalkotási módszereit vagy eljárásait, nagyon gyakran találkozunk azzal, hogy: "…, kérem, egy bizonyos törvény, törvényjavaslat már végső stádiumban van, mindjárt be fogjuk terjeszteni."
Sajnálatos módon az ilyen eseteknek többnyire az a következménye, hogy vagy be sem lesz terjesztve a törvény, vagy óriási késéssel, vagy ha beterjeszti a Kormány — és erre is számtalan példa van —, kis idő múlva visszavonja, úgymond, átdolgozásra. Tehát addig, amíg a katonák jogállásáról szóló törvény nincs számmal ellátva beterjesztve a Parlament elé, nem lehet és nincs értelme arról beszélni, hogy "…, kérem, egy ilyen törvény már majdnem készen van." Csak azt lehet mondani róla, hogy nincs.
Az, hogy akár a hivatásos katona, akár a legénységi állományú katona szolgálata milyen áldozatokat kíván saját magától és családjától, nem kell bizonygatni. Ezektől az emberektől elvárni, hogy világos, egyértelmű, egzakt jogi szabályozás nélkül működjenek, ami mindenki számára ismert, kötelező és átlátható — és egybehangolt —, eléggé nehéz. Tehát nem lehet tőlük ezt elvárni, és nyilvánvaló, hogy működésük hatékonyságát ez erőteljesen csökkenti.
Egyetlenegy szó nem esett — még ígérvény szintjén sem — arról, hogy milyen legyen a vagyonjogi kapcsolatok megállapítása. Mit jelent ez?
Ez az eljárás a szolgálati viszony szabályozási körébe tartozik, de a szabályozás tárgya önálló törvényi szintet igényel a hadsereg és tagjai közötti vagyonjogi kapcsolatokat megállapító norma megalkotására.
Itt egy pillanatig meg kell állnom. Nem tudom, tisztelt Képviselőtársaim közül ki tudja, hogy ma jelenleg ilyen jellegű norma — és ezek miniszteri utasítás szintjén vagy még alacsonyabb szinten vannak — 3700 van, ennyi ilyen norma él jelen pillanatban a hadseregben.
Ha levonjuk ebből az olyan normákat, amelyek üzemanyagnormák vagy gépjármű-ellátottsági normák, akkor is több mint 1200 olyan normatív szabályozás van — de alacsony szintű szabályozás van —, amelyek taglalják vagy próbálják taglalni a személyi, anyagi felelősség viszonyát. Elképesztő ez a helyzet, feltétlenül törvényben kell szabályozni, mégpedig nagyon egzakt, világos, egyértelműen körülírt törvényben kell szabályozni. Amíg ez nem születik meg, addig nem lehet teljes értékűnek tekinteni a honvédség jogi szabályozásának keretét.
A többivel ellentétben ez a törvény vagy egy ilyen jellegű törvény nem kétharmados szavazást igényel. Sima, egyszerű, feles szavazással is meg lehetett volna valósítani. Tehát ez is csak fokozza a kérdőjelet, és súlyosbítja a problémát, hogy vajon a Kormány miért nem csinálta meg eddig ezt a törvényt, vagy legalábbis miért nem tett erre kísérleteket.
Szólni kell a polgári szolgálatra vonatkozó jogi szabályozás elmaradásából adódó problémákról is. A polgári szolgálat intézménye — mint az e törvényben vagy e körben, gondolom, ismeretes — '89-ben került be a magyar jogrendszerbe. Ekkor, mint az általános hadkötelezettség része, alapintézményei a honvédelmi törvénybe, a lefolytatásának államigazgatási szabályai, valamint a polgári szolgálatot teljesítők jogi kormányrendeletbe kerültek, azzal a feltétellel, hogy a megfelelő társadalmi tapasztalatok megszerzését követően sor kerül majd a törvényi szabályozásra.
Itt meg kell állnom: van egy ilyen fejezet a honvédelmi törvényben, azonban ezt önálló és teljes értékű jogi szabályozásnak tekinteni illúzió, és nem helyes feltételezés. Inkább egy normális, korrekt törvényi szabályozás csírájának lehet ezt mondani.
Gondolom, hogy az elmúlt években a megfelelő társadalmi tapasztalatokat meg lehetett szerezni, már csak ezért sem egészen érthető, hogy miért nem készül el az erről szóló törvény.
És végül beszélni kell — bár már többen szóltunk erről — a határőrizet és határvédelem problémájáról. Való igaz, mint Gaál képviselőtársam is mondta, hogy egy kompromisszum következtében a határőrség benne maradt a fegyveres erők fogalmában, és ez egy nagyon pozitív kompromisszum volt a Kormány részéről, amiben engedtek az ellenzéknek e kérdésben. Ugyanakkor nem oldja meg azt az alapproblémát, hogy a mai napig nincs határőrségről, határőrizetről szóló törvény. Márpedig akkor válik csak teljes körűvé a szabályozás. Jelen pillanatban jó esetben is csak a fele van szabályozva.
Úgy gondolom, ez is alátámasztja azt, amit az előbb mondtam, hogy törvényi hiányok miatt a honvédelmi törvény nem fogja tudni kifejteni teljes egészében az amúgy kedvező hatását.
A beterjesztett törvényjavaslat számos felhatalmazást ad a Kormánynak és a honvédelmi miniszternek egyes belső igazgatási folyamatok szabályozására, illetőleg a törvény végrehajtási szabályainak megalkotására. E szabályokat a hatályos jogalkalmazási törvény alapján, a törvényjavaslattal együttesen kellett volna előkészíteni.
Ez jelzi azt a gondot, hogy sajnálatos módon előfordulnak olyan szituációk, hogy megszületik egy törvény, majd pedig egy ahhoz logikailag kapcsolódó másik törvény fél év múlva megszületik, és időnként vissza kell nyúlni az előző törvényhez. Magyarán: ha majd meg fog születni a határőrségről, határőrizetről szóló törvény, akkor nem lehet kizárni azt a lehetőséget, hogy újból bele kell nyúlnunk a honvédelmi törvénybe, miután itt is vannak arra vonatkozó szabályozó vagy legalábbis körülíró, előíró pontok.
Én azt hiszem, nagyon szerencsés lett volna, ha az eddig felsorolt törvényeket, amelyek kellettek volna ahhoz, hogy a honvédelmi törvény mint olyan teljes egészében tudjon működni, egyszerre, együttesen nyújtotta volna be a Kormány. Vagy ha már ezt nem lehet végrehajtani, mert annyira bonyolult szervezőmunkát igényel — és megengedem, előfordulhat ilyen —, akkor legalább a nagyon gazdag, bőven kifejtett koncepciójának el kellett volna készülnie a többi törvénynek, és így együtt tárgyalni a honvédelmi törvénnyel. Ez már kellő garancia lett volna arra, hogy túl nagy inkoherencia, túl nagy ellentmondás a különböző, de logikailag egymással összefüggő törvények közé nem fog bekerülni.
Ezek a lépések nem történtek meg, éppen ezért úgy értékelem, és nem tudom másként értékelni a dolgot, mint hogy a Kormány, ezen belül a honvédelmi tárca nem tudott teljes egészében feladatának magaslatán állni, nem tudott megfelelni azoknak a követelményeknek, amelyeket mint egy tárcának át kellett volna tekintenie, és végre kellett volna hajtania.
Mindez azonban nem kisebbíti a tárcának azon érdemeit, amit a honvédelmi törvény megalkotásával szerzett; nem kisebbíti azt a kormányzati kompromisszumkészséget, amit az elég hosszú ideig tartó és kimerítő hatpárti tárgyalások során követett és alkalmazott a Kormány. Az összes elmondott kritikai megjegyzés ellenére úgy gondolom, hogy ez a törvény kellő módosításokkal, amelyeknek elfogadására a Kormányban még mindig van hajlam, el lehet fogadni, és el is kell fogadni, a Szabad Demokraták Szövetsége a maga részéről el fogja fogadni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a bal oldalon.)
