SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter:

Full text search

SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter:
SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Sipos Képviselőtársam! Teljes egészében osztom az ön aggodalmát és azt a magatartást, amellyel átérzi a Somogy megyei vadkárosultak helyzetét, illetve mindazokét, akiknek ezen törvények hiánya valamilyen gondot okoz a mindennapi életében. Magam is így vagyok. Meg kell azonban mondani, hogy sokkal egyszerűbb dolog valamit elhatározni, mint végrehajtani. Hiába van, hogy az Országgyűlés szinte világrekordokat döntöget a törvényalkotási munkája során, mégis az önmaga által diktált tempóhoz képest lemaradásban van. Úgy adódott az is, hogy a ciklus elején már eldöntöttük azt, hogy ilyen törvényekre szükség van, mégis igazában nagy kérdés, hogy vajon — figyelembe véve azt is, hogy a ciklus végéig már egyre inkább foglalkozunk a kampányolással — sikerül-e ezeket a törvényeket megalkotni.
Ami most már konkrétan az adott törvénytervezetek, illetve javaslatok helyzetét illeti, arra vonatkozóan azt szeretném mondani, hogy az erdészeti törvény összefügg az erdőbirtokossági törvénnyel, de összefügg a vadászati törvénnyel is. Ugyanígy összefügg — ha úgy tetszik — a hegyközségi törvénnyel, illetve a legelőbirtokossági törvénnyel, és mindezek pedig öszszefüggnek a földtörvénnyel. A földtörvény várhatóan októberben a Kormány előtt, a Kormány elől pedig várhatóan még legkésőbb november hónapban az Országgyűlés elé kerül.
A Kormány döntött abban, hogy ezeket a törvényeket, ezt az ötöt, amit felsoroltam a földtörvény mellett, miután valamilyen aspektusból a földtörvény által szabályozott érdekviszonyokat érinti, ezért ezeket is egy blokkban be kell nyújtani az Országgyűlés elé, és lehetőség szerint a ciklus végéig ezeket a törvényeket meg kell hozni. Így jelöli meg a kormány-előterjesztés, hogy feltétlenül meghozandó törvények, amelyek körébe ezek a törvények is tartoznak.
Maga az erdőbirtokossági törvény és a vadászati törvény szakmai előkészítése befejeződött a Földművelésügyi Minisztériumban, az erdészeti törvényé pedig most folyik, de nem igényel hosszú időt. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy még ez év őszén az Országgyűlés elé fog kerülni ez a három, pontosabban ez az öt törvény, amit mondtam a földtörvényen kívül. Reményünk van arra, vagy legalábbis reméljük, és ez az önök munkáján is múlik, hogy a ciklus végéig ezek a törvények megalkotásra kerülnek. A Kormány elképzelése és határozata szerint is ezek benyújtása oly időpontban várható, hogy csak a jövő évben kerülhet sor a megtárgyalásukra és az elfogadásukra. Tehát rajtunk nem fog múlni, úgy értem, a tárcán. Lelkünk rajta, hogy meghozzuk-e ezeket a törvényeket a ciklus végéig. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi