GÉCZI JÓZSEF ALAJOS, DR. (MSZP)
GÉCZI JÓZSEF ALAJOS, DR. (MSZP)
GÉCZI JÓZSEF ALAJOS, DR. (MSZP) Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Én nem ígérhetek ilyen tiszta erkölcsre alapozott angyali szárnyalást ebben a vitában. Én azt gondolom, hogy egy politikai párt már megalakulásával elveszti ártatlanságát, hiszen az ezt létrehozó emberek arra törekszenek, hogy a politika nyelvén szerezzenek meg maguknak szimpátiát a társadalomban valamilyen cél érdekében. Én azt gondolom, hogy egy párt nem más, mint az emberi gyarlóságok keretbe szorítására szolgáló politikai intézmény, és a többpártrendszer nem az emberiség megváltására szolgál, a megváltás nem a pártok feladata, nem messiásoknak a versenye, ahol nem azt kell bebizonyítani a különböző pártoknak, hogy ők mennyire — hogy úgy mondjam — ártatlanok, és a politikai normák sem vonatkoznak rájuk, hanem én azt gondolom, hogy a többpártrendszer olyan versengő felekből áll, amely a polgári társadalom integrálását szolgálja, és amely helyett eddig még nem találtak ki jobbat, és aki megpróbált mást — lásd az elmúlt negyven évet vagy más rendszereket —, az mindig valamilyen diktatúrába vagy felemás politikai rendszerbe torkollott, és valamilyen módon vissza kellett kanyarodnia a többpártrendszerhez. Ezért én azt gondolom, hogy a többpártrendszer a polgári társadalomban a kisebbik rossz, és ebből a szempontból az optimális modell. Ezért tehát én nem valamiféle erkölcsi pódiumról kívánok szólni az ügyhöz; néhány tűnődésemet szeretném önökkel megosztani.
Azt gondolom, hogy a Parlament nagy hibát követett el akkor, amikor megalakulása után nem törekedett azonnal egy hatpárti konszenzussal, illetve társadalmi párbeszéddel — beleértve az önkormányzatok bevonását a hasonló döntésekbe — a többpártrendszer működéséhez szükséges infrastruktúrának a kialakítására mindjárt a válsztások után, amikor a társadalom még ezt sokkal kevésbé irritáltan fogadta volna el. Sőt, erre vonatkozóan talán már a választások előtt, a Nemzeti Kerekasztalnál is lehetett volna előzetes társadalmi szerződést kötni, annál a Kerekasztalnál, amelynek az egyik lábát — mint tudjuk — annak idején valaki kirántotta.
A szocialisták egyébként a megalakuláskor felajánlották, hogy a szanálásra átvett állampárti vagyonnal elszámolnak a társadalomnak, ennek ellenére ebből egy kétéves huzavona lett — szerencsére túl vagyunk rajta, nem kívánom ezt feleleveníteni —, azonban azt gondolom, hogy ez is sok időt elvett abból, amit ráfordíthattunk volna arra, hogy a többpártrendszerhez szükséges struktúrát, beleértve az ingatlanügyeket, megoldjuk. Tehát három éven át tehetetlenkedtünk, és itt vagyunk a választások előtt, és nem rendezett a pártok ingatlanhoz való hozzájutása, az ingatlan megtartása körüli ügy, nem tudják azok a pártok, amelyek majd esetleg kevesebb vagy több szavazatot kapnak, hogy hogyan alakul a választások után az ingatlanhasználatuk, nem tudják azok, akik be akarnak kerülni a Parlamentbe, hogy ők majd hogyan szerzik meg a működéshez szükséges infrastruktúrát, tehát egy nagy bizonytalanságban vagyunk itt. S talán az is közrejátszott ebben, hogy aki a kormányzati hatalomban volt, az azt gondolta, hogy ilyen konszenzus nélkül is megoldódik, vagy esetleg más pedig azt gondolta, hogy túl hamar vagy nagyon hamar bejut a Kormányba, és akkor meg azért oldódik meg az ingatlanügy.
Ezért én arra a veszélyre hívnám csak fel a figyelmet, hogy a pártok infrastruktúrája körüli bizonytalanság, az ingatlanhasználat körüli végleges megállapodások hiánya — amire egyébként Fodor István képviselőtársam nagyon tiszteletre méltó megoldási javaslatot próbál beterjeszteni —, ez a bizonytalanság alkalmat ad arra, hogy a választások előtti időszakban parlamentellenes, többpártrendszer-ellenes, populista, demagóg támadások érkezzenek, és alkalmat ad arra, hogy mindegyik párt kölcsönösen beladarálja magát a sárba, és az egész társadalom előtt a többpártrendszer intézményét — ami egyébként sem túlságosan magas elismerést élvez most jelenleg — lejárassa. Olyanok támadják a többpártrendszer intézményét a különböző hibák feltárásakor, akik esetleg maguk is párttá akarnak szerveződni, vagy ha most kis párt, akkor naggyá akarnak lenni, vagy ha most majd bejutnak a Parlamentbe, akkor ugyancsak infrastruktúrához akarnak jutni, és esetleg éppen székházhoz.
Én csak arra figyelmeztetném önöket, hogy amikor ezt a vitát lefolytatjuk, arra az általános megoldásra koncentráljunk, amit Fodor képviselőtársam javasol, mert ha ezen az úton megyünk, hogy itt egymást próbáljuk a választások előtt ilyen ügyek kapcsán belenyomkodni a sárba anélkül, hogy a társadalommal közölnénk nyíltan és világosan, hogy többpártrendszer infrastruktúra nélkül nem működhet, és ez még mindig olcsóbb, mint egy egypártrendszer, ahol emellett történtek más rejtett dolgok, amelyek többe kerültek, mint azt utólag esetleg sokan gondolják, és ezért ha ebben tehát nem lesz konszenzus, hogy itt megegyezés szülessen és megfelelő törvénymódosítás, akkor majd jő Fortinbras, és lehet, hogy nem a svéd kultúrát fogja magával hozni. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
