MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ) Igen… (Derültség.) Tisztelt Ház…! (Taps, derültség.) Ennek a rövid intermezzónak az volt a lényege, hogy igen tisztelt képviselőtársam, aki előttem szólott, néha olyan fölszólalásokat szokott itt megereszteni, hogy azután pár percre van szükségem, hogy egyáltalán… — hogy mondjam? — átérezzem azt, hogy hol vagyok és miért… (Derültség.) Úgyhogy ezért aztán elnézést kérek, hogyha egy kicsit vontatottan térek rá a beszédemre.
Mindenesetre Maczó Ágnes, igen tisztelt képviselőtársam egyetlen megjegyzéséhez szeretnék egy megjegyzést fűzni… Azaz elnézést, nem Maczó Ágneséhoz: Dénes Jánoséhoz, aki Tölgyessy Péter nyugdíjaztatását emlegette. Föl szeretném hívni képviselőtársam figyelmét, hogy ha jelen volt az elmúlt héten itt, a Parlament üléstermében, ha jelen lett volna, akkor hallhatta volna, hogy Tölgyessy Péter barátunk nem öregedett több évet egy-két év leforgása alatt, és vezérszónokként mondta el a Szabad Demokraták Szövetségének állásfoglalását az éppen tárgyalás alatt lévő házszabály-módosítási tervezethez.
Tehát, tisztelt Ház, ahogy azt Tölgyessy Péter az elmúlt héten említette, a Szabad Demokraták Szövetsége akkor támogatja a házszabály-módosítást, ha abban a Parlament kettős szerepe — nevezetesen a törvényalkotó és a végrehajtó hatalmat ellenőrző szerepe — kiegyensúlyozottan megjelenik. Azaz megjelenik a vizsgálóbizottság kisebbségi jogként, és intézményesül a politikai vita, és a beszámoló intézménye is életre kel. Ezt az oldalt nélkülözi tudniillik az előterjesztés, ugyanis az előterjesztés szinte kizárólag csak a törvényalkotó szerepkörével foglalkozik a tisztelt Háznak.
Elnök úr, én most néhány olyan körülményről szeretnék szólni, amely túlmutat a Házszabályon, de rendkívül jelentős ahhoz, hogy a Ház hatékony munkát végezhessen.
Sok szó esett tudniillik arról az elmúlt esztendőkben, hogy hogyan lehetne hatékonyabbá tenni a Parlament munkáját. És hogy mennyire aktuális ez a kérdés manapság, szeretném képviselőtársaim figyelmét fölhívni egy tavaszi közvélemény-kutatásra, amelyet a Medián végzett egy háromezer fős reprezentatív mintán: föltette azt a kérdést, hogy "Mennyire bízik ön az alábbi intézményekben?", és a válaszadás lehetőségei között tizenkét intézmény volt feltüntetve. Na most, a sorrend a következő: első helyen a köztársasági elnök; második helyen az Alkotmánybíróság; harmadik helyen a hadsereg; negyedik helyen a rendőrség; ötödik helyen az önkormányzatok; hatodik helyen a sajtó — ezen belül is a Rádió és a Televízió —; aztán következnek a bíróságok, majd az egyházak, majd pedig, a nyolcadik helyen a Parlament. És a Parlamentet már mindössze három intézmény szárnyalja túl a népszerűtlenségben: a szakszervezetek, a Kormány és a politikai pártok.
Tehát, tisztelt Ház, igencsak nincs mire büszkének lennünk: a Parlament helye ezen a listán elég szomorú. Ezért nagyon is jogos arról beszélni, hogy hogyan lehetne másképp csinálni a dolgokat.
Tisztelt Ház! A munkát hatékonyabbá tevő feltételek között gyakran felmerül a Házszabály módosításának a kérdése. És valóban: a Házszabály kiigazítása javíthat valamit a helyzeten — aki azonban a Házszabálytól várja az áttörést, annak csalódnia kell. Egy jó Házszabály ugyanis önmagában bár szükséges, de nem elégséges feltétele a Parlament jó működésének.
Én fel szeretnék sorolni néhány egyéb feltételt is:
— először is az ésszerű törvényalkotási menetrend követelményét;
— másodszor a törvényalkotási munka gondos ütemezését;
— harmadszor körültekintő és szakszerű törvény-előkészítést;
— negyedszer a parlamenti többség hajlandóságát arra, hogy ellenőrizze is saját Kormányát.
Tisztelt Ház! Ezek a feltételek mind a Kormány, illetőleg többsége politikai felelősségének körébe esnek, a politikai felelősség gyakorlását vagy nemgyakorlását pedig semmiféle Házszabály nem tudja pótolni.
Végül, ötödik helyen, említenék egy másik feltételt is: ez pedig bizonyos parlamenti szokásoknak, úgymond a parlamentarizmus etikettjének a megléte.
Ezzel az öt feltétellel szeretnék röviden foglalkozni. Először az ésszerű törvényalkotási menetrendre térnék ki.
Tisztelt Ház! Mindannyian tudjuk, hogy a Kormány minden ülésszakra benyújt egy törvényalkotási programot, azaz átiratként megküldi a különböző frakcióknak. Ezekről összefoglalóan az mondható el, hogy egyetlenegyszer sem valósult meg a törvényalkotási program a Kormány elképzelései szerint. És miért nem valósult meg, tisztelt Ház? Egyrészt mert nem nyújtja be a Kormány az ott megjelölt törvényjavaslatok egy részét határidőre, így például a nemzetbiztonsági törvényt — az én emlékezetem szerint — még 1990 őszén kellett volna megalkotni: azóta egyszer már benyújtásra került a törvényjavaslat, aztán visszavonásra került — és most nem tudom, hogy mi van vele…
Másodszor azt említeném meg, hogy számbelileg a törvényjavaslatok benyújtott része is messze meghaladja az ésszerű törvényalkotás határait — azaz teljesíthetetlen követelményeket állít elénk. Itt csak arra utalnék, hogy egy félév körülbelül 45 tárgyalási napból áll, és volt olyan törvényalkotási program, amely legalább 80 törvény elfogadását tűzte volna ki egy félévre.
Ehhez jegyezném meg, hogy kaptunk egy kimutatást a hét végén a postán — mármint a parlamenti küldöncöktől —, és akit érdekel a téma, jó, ha ezt forgatja, mert igencsak érdekes megállapításokra juthat. Így például megállapítható belőle, hogy eddig a Parlament 318 törvényt fogadott el, 344 nap alatt. Nem lehet ennyi törvényt, tisztelt Ház, körültekintően megtárgyalni — ez ugyanis azt jelenti, hogy majdnem minden napra egy törvény jut. Ebből következik az, hogy ezeknek a jelentős része selejt. Ez abban mutatkozik meg, hogy jó néhányat az Alkotmánybíróság — jó néhány passzust, és volt olyan törvény, amelyet teljes egészében — megsemmisített, és ezenkívül 64 alkalommal kellett ennek a Parlamentnek az e Parlament által meghozott törvényeket módosítania.
Ez is jelzi, tisztelt Ház, hogy amikor ezeket a számokat nézzük, nem túlzás arról beszélni, hogy itt törvényalkotási hisztéria uralkodik. Ezt nem túlzás állítani, tisztelt Ház, és ez már régóta nem az a fajta törvényalkotás, amelynek a hátterében annak kellene állnia, hogy itt egy előző jogrendszer felváltása történik meg egy újjal. Itt már régen nem erről van szó, hanem egy mindent szabályozni kívánó szemléletnek lehetünk tanúi, egy olyan szemléletnek, amely mindent állami eszközökkel kíván megoldani — ez pedig, tisztelt Ház, egy etatista szemléletmód, amely bizalmatlan a spontán folyamatokkal szemben, amely tudálékoskodva belenyúl azokba, és ahelyett, hogy felszabadítaná a társadalmi és a gazdasági szféra önerejét, ezeknek a szféráknak az újabb gúzsbakötése történik meg.
(18.50)
De, tisztelt Ház, azt kell észrevenni, hogy a társadalomban is élnek ezek az etatista elvárások, ugyanis nagyon érdemes odafigyelni, amikor valami probléma van, mindenki rögtön törvényért kiált, hogy miért nem hoz törvényt erről a Parlament, miért nem alkot rendeletet amarról a Kormány. Sajnos, ez egy olyan örökség, amelyet az elmúlt rendszer mindent szabályozni kívánó politikája hagyott meg a társadalmon.
Túllépve azonban ezeken, azt is meg kell említenem, hogy a Kormány olyan ügyeket is a Parlamenttel kíván rendezni, amelyeket maga is megtehetne. Így például csemege a megalkotott törvényeink között a mikroelektronikai félvezető termékek topográfiájának oltalmáról szóló törvény vagy a mérésügyről szóló törvény. Valószínűleg senki nem tudja megindokolni, hogy miért kellett ezeket a tárgyakat a legmagasabb szinten rendezni. Ugyanis szerintem például nem létezik szabadelvű vagy konzervatív méréspolitika: ha valaki valamit nem úgy mér, ahogy azt kellene, azt már nem szabadelvűségnek nevezik, hanem egyszerűen kifosztásnak. Én azt mondom, hogy az ilyen tárgyköröktől meg kellene óvni a Parlamentet.
Ha végignézzük az eddig megalkotott törvények listáját, még számos olyat találhatnánk, amelyet nem kellett volna parlamenti kompetenciába hozni.
Összegezve ezt az első feltételt: hamis illúzió, tisztelt Ház, hogy mindent törvénnyel kellene megoldani, ahogy azt egy neves angol konzervatív politikai filozófus, Roger Scruton tavasszal itt Budapesten is fejtegette. Általában az a tapasztalat, hogy a törvények újabb problémákat keletkeztetnek, és egy ilyen tendencián keresztül az állam általában rátelepszik a társadalomra. Tehát több alázatot kellene tanúsítani a törvényalkotás terén.
A második feltétel, amit említettem, a törvényalkotás gondos ütemezése. A gyakorlatban nehéz, tisztelt Ház, fölfedezni a Kormány preferenciarendszerét, és az ésszerűséget sem lehet fölfedezni. Ugyanis sokszor tapasztaljuk azt, hogy valamibe belekezd a Parlament, aztán megáll, és elsüllyed a téma hosszú hónapokra, akár évekre is. Itt említhetném a lakástörvény példáját, vagy akár a III/III-as kérdéskörre is utalhatnék. Ez a III/III-as kérdéskör például már olyan, ami megjelent 1990 őszén itt a Ház előtt, és azóta sem sikerült a végére érni. Szégyenszemre állhat itt, tisztelt Ház, ebben a helyzetben a Parlament, hogy azt sem tudjuk, melyik az a láthatatlan frakció, amely itt működik közöttünk. Maximum akkor van esély arra, hogy valakitől megtudjuk, hogy ügynök volt-e vagy sem, ha élesen szembekerül a miniszterelnökkel. Márpedig — álláspontom szerint — nem ez a jó megoldás.
A másik, amit itt meg kell, hogy említsek: sokszor elkezd valamit a Parlament addig, míg le nem zár egy más témakört, amely ugyanarra a területre tartozik. Így például teljesen érthetetlen, hogy miért kezdtük meg az ügyészségről szóló törvény tárgyalását addig, amíg a bíróságról szóló törvény módosítását be nem fejeztük. Ugyanígy sorrendiségi problémák is vannak, vagyonpolitikai irányelvek változatlanul nincsenek '93-ra, ehelyett más dolgokkal foglalkozunk.
Aztán itt említhetném meg azt is, hogy akkor kellene elkezdeni a törvények tárgyalását, amikor azok már meg is értek a tárgyalásra. S itt ismét segítségül hívom a hétvégi postából kiemelt Tények és adatok az Országgyűlés tevékenységéről című jelentést, amelyből kitűnik, hog a 344 törvényből 181 új törvény, 163 a törvénymódosítás. Ebből — mint említettem — 64 az olyan módosítás, amely olyan törvényhez fűződött, amelyet már ez a Parlament alkotott meg. Ebből 12 alkalommal fordult elő az — 12 törvénynél fordult elő az —, hogy többször is módosította ugyanazt ez a Parlament. A legfrissebb példa itt előttünk az illetéktörvény, amelyet, azt hiszem, hogy éppen júniusban — ha jól emlékszem, akkor — módosított a tisztelt Ház, és most újra előttünk van az illetéktörvény módosítása ősszel. Ez pedig nem más, mint a törvényalkotás gondos ütemezése helyett annak a teljes átláthatatlansága és esetleges volta.
A harmadik feltétel, amelyről beszélni szeretnék, a körültekintő és szakszerű törvény-előkészítés kérdésköre. Itt egyrészt az egyeztetések kérdéséről szeretnék szólni egy pár szót. Hol is lenne szükséges egyeztetni? Először is az egyik kormánytárcának a másik kormánytárcával kellene egyeztetnie. Előfordult olyan, hogy például Btk.-módosítást nyújtott be a Belügyminisztérium, és vele párhuzamosan Btk.- módosítást nyújtott be az Igazságügyi Minisztérium is. Az emberi jogi bizottság ülésén is firtattuk ennek az okát annak idején. Ugyanez történt, azaz nem ugyanez, hanem az, hogy nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb, történt meg a statisztikai törvény és az adatvédelmi törvény kapcsán, amikor is homlokegyenest ellentmondott egymásnak a két törvényjavaslat, és a végén igen nagy erőfeszítésekbe került a statisztikai törvényt hozzáigazítani a már időközben elfogadott adatvédelmi törvényhez.
Előfordul, tisztelt Ház, hogy politikai államtitkárok is többször benyújtanak módosító indítványt a Kormány törvényjavaslataihoz. Ez is — azt hiszem — rendkívül szokatlan lenne egy nyugati demokráciában.
A következő egyeztetési terület a koalíciós pártok egymás közti egyeztetése. Itt is hiba lehet. Köztudott tudniillik az, hogy mennyi módosító indítvány érkezik be koalíciós pártoktól, amelyek homlokegyenest ellentmondanak egymásnak. Ez csak azt a köztudott tényt bizonyítja, hogy nem köttetett koalíciós megállapodás annak idején a programok tekintetében. Ennek eredménye lett álláspontunk szerint a mezőgazdaság súlyos válsága. Tehát a zűrzavar mögött jórészt programtalanság vagy a különböző koalíciós pártprogramok egymásnak való ellentmondása jelenik meg, amely azóta sem került föloldásra.
Nem ártana, tisztelt Ház, ha a Kormány a frakcióival is egyeztetne. És itt is bizonyítékként a kormánypárti módosító indítványok nagy számát hívom segítségül. Igazán szokatlan egy parlamentben, hogy a kormánypártok a saját kormányuk előterjesztéséhez módosító indítványok sokaságát nyújtják be. Ez is azt bizonyítja, hogy egyeztetés nem történik. Ezt valószínűsítettük ezt megelőzően, aztán azóta a kormánypártok sorából kiváló képviselők ezt riportokban is megerősítették.
Az sem ártana, hogy egy frakció frakcióként működjön, ilyen módon egy frakción belül se öt-hat álláspont jelenjen meg.
A szakmai színvonalról pedig, azt hiszem, az alkotmányügyi bizottság tagjai sokat tudnának beszélni.
A következő ilyen feltétel, az ötödik, a Parlament ellenőrző funkciója.
Tisztelt Ház! Ez a végrehajtó hatalmat ellenőrző funkció, amely rendkívüli betegségekben szenved ebben a Parlamentben. Álláspontom szerint az, hogy ez nem jelenik meg, az egyik fő oka annak, hogy a Parlament osztozik a Kormány népszerűtlenségében, azért, mert a közvélemény nem látja, hogy elkülönülne a törvényhozás és a Kormány egymástól.
Itt csak azt említeném meg, hogy a kormánytöbbség hajlandósága nélkül ezt az ellenőrző szerepet a Parlament nem töltheti be. Ugyanis enélkül — a kormánytöbbség ellenőrzésre való hajlandósága nélkül — a bizottságok puszta hitelesítő pecsétként szolgálnak az előterjesztéseken. Nincs egyáltalán következménye annak, ha valamelyik bizottság általános vitára alkalmatlannak tart egy törvényjavaslatot. Vizsgálóbizottságok közül, ha jól tudom, talán az Axel Springer-ügyben fölállított vizsgálóbizottságon kívül nem is állt föl vizsgálóbizottság ez alatt a ciklus alatt, pedig számos kezdeményezés történt ennek irányában.
A következő ilyen kérdés, ami szolgálná az ellenőrző funkció gyakorlását, az információhoz jutás kérdése. Itt, tisztelt Ház, a mai napig az egyik legékesebb példa, hogy annak idején az emberi jogi bizottság albizottságot hozott létre a volt Állami Egyházügyi Hivatal iratainak megvizsgálására, és annak munkáját az akkori kultuszminiszter úr megakadályozta. Ez az albizottság azóta sem tudta a munkáját elvégezni.
(19.00)
Nagyon röviden, példálózva soroltam fel ezeket a feltételeket, természetesen többet is fel lehetne sorolni az ellenőrző funkció területén.
Tisztelt Ház! Mindennek a következménye az, hogy a Parlament jelenleg "törvénygyár"-ként működik, és ezért osztozik a Kormány felelőtlenségében, és ez az egyik oka a Parlament népszerűtlenségének.
Végezetül — elnök úr és tisztelt Ház — szeretnék néhány parlamenti szokásról vagy, úgymond, a demokrácia etikettjéről, jobban mondva a parlamentarizmus etikettjéről is szólni.
Nem tudom, hogy hozzátartozik-e a parlamentarizmus etikettjéhez az, hogy helyén maradhat olyan miniszter, aki sorozatosan megbukik az interpellációs válaszokat követően. (Szabó Lukács tapsol.)
A második dolog, hogy én nem számoltam — tisztelt Ház — össze, mert egyszerűen nem volt kapacitásom és időm rá, hogy a miniszterelnök úrhoz mennyi interpellációt intéztek ez alatt a három év alatt. De az biztos — tisztelt Ház —, hogy a miniszterelnök úr igen kevés ilyen interpellációra válaszolt, és ez még akkor is fennáll, hogyha ezek között az interpellációk között azért olyanok is voltak, amelyeket nem őhozzá kellett volna intézni, csak épp nem tudta kiválasztani az interpelláló képviselő a felelős minisztert.
Rendkívül csodálkoznék azon például, ha az angol parlamentben a miniszterelnök ilyen kevés kérdésre válaszolna, mint amennyire Antall miniszterelnök úr.
Mielőtt összefoglalnám, amit mondtam, engedjenek meg még egy dolgot az általam már kárhoztatott törvényalkotási hisztériával és a módosítóindítvány-dömpinggel kapcsolatosan. Egy angol parlamenti képviselő ismerősöm amikor megtudta, hogy itt, a Parlamentben elektronikus szavazórendszer működik, azt mondta, hogy meg fogom látni, hogy ez könnyelművé fogja tenni a képviselőket. Ugyanis egyszerűen, könynyen lehet szavazni, nem kerül különösebb erőfeszítésbe a szavazás. És valóban — tisztelt Ház —, Angliában, ha szavaznak, ki kell menni a képviselőházból, van egy urna, ahová az igen cédulákat dobják be, van egy urna, ahová a nem cédulákat dobják be. (Zaj. — Pap András: Ez nem így van!)
Ha mi — tisztelt Ház — ilyen gyakorlatot követnénk, akkor ide sportembereket kellene küldeni a következő ciklusban, mert itt már, azt hiszem, többen keringési és mindenféle szívpanaszokra tekintettel lemondtak volna a képviselői mandátumukról. Ezzel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy igen egészségtelen az a gyakorlat, mármint átvitt értelemben, amit mi itt folytatunk, így nem lehet felelősen törvényt alkotni és különösen áttekinteni nem lehet a munkát.
Tehát összefoglalva, arra kívántam rávilágítani — tisztelt Ház — egy kicsit hosszúra nyúlt felszólalásban, hogy a Házszabály módosításán túl hány egyéb feltétele van még a parlamenti munka hatékonyabbá válásának. Felszólalásom bár hosszú volt, így is példálózó jellegű volt, arra azonban, azt hiszem, elég, hogy lássuk, hogy ezen feltételek tetemes része a mindenkori kormány és többsége politikai felelőssége körébe tartozik, amelyet semmiféle Házszabály nem pótolhat. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)
