KARCSAY SÁNDOR, DR. a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónoka:

Full text search

KARCSAY SÁNDOR, DR. a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónoka:
KARCSAY SÁNDOR, DR. a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónoka: Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy egy latin mondással kezdjem, ami úgy szól, hogy Tarde venientibus ossa, vagyis a későn jövőnek a csontok jutnak. Úgy érzem, hogy még ezek a csontok is le vannak erőteljesen rágva, tehát nagyon nehéz helyzetben van az, aki ezután a sok, és igen érdekes felvetést tartalmazó hozzászólások, felsorolások után bármit is tudna mondani.
A magam részéről természetesen azzal kell kezdenem, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt ennek az anyagnak a végső formába öntésében természetesen részt vett, képviselője el is fogadta, meg is szavazta a külügyi bizottságban, és a párt maga támogatja az abban foglaltakat. Én nem is kívánok éppen ezért, már csak az időgazdálkodás szempontjából sem ezen a határozati javaslaton túlmenően általános külpolitikai tour d'horizon-t tartani, és egyéb külpolitikai feladatokról beszélni, amivel nem akarom azt mondani, hogy nem voltak igazán rendkívül értékesek azok a felvetések, amelyeket képviselőtársaimtól, például jelesül Horn Gyulától hallottunk egyéb, igen fontos külpolitikai lépésekről és teendőkről.
Ami magát a határozati javaslatot, igen mértéktartó határozati javaslatot illeti, az a biztonságot az ország érdekében tulajdonképpen három pillérre rakta le. Az első - hogy az utolsó ponttal kezdjem - a fegyveres erők kérdése, amelynek tekintetében a végső szót a honvédelmi bizottság számára készült előterjesztés fogja megadni, és amit Kovács László képviselőtársam és kedves barátom, mint utolsó eszközt, ultima ratiot jelölt meg.
A másik kettő bizonyos külső védelmi kapaszkodók, védelmi mechanizmusok keresése, amelyektől biztonságunk veszélyeztetése esetén esetleg segítséget vagy támogatást várhatunk.
A harmadik, és általam nagyon fontosnak tartott, az úgynevezett belső védelem. Ami a külsőt illeti, ott van egy keskenyebb, de nagyon fontos út, és természetesen egy szélesebbre terített út. A keskenyebb út a szomszéd népeinkkel való kapcsolatainknak őszinte szívű, kielégítő és mélyreható rendezése, amely mintegy sine qua nonja annak, hogy a régió békéjét tartósan megteremtsük, illetve megvédjük további olyan megrázkódtatásoktól, mint amelyek sajnos déli határainkon zajlanak.
E tekintetben, amellyel én tulajdonképpen az őszinte békés barátság megteremtését szorgalmazom, utalni kell egy 1989 őszén megjelent szerény külpolitikai tanulmányomra, amelyben fölvetettem ennek a kérdésnek a pszichikai vonatkozásait is, amiben arra céloztam, hogy tulajdonképpen e külpolitikai eljárás során empatikusan, tehát beleérzően kellene foglalkozni mindazoknak az ellentéteknek a mélyebb pszichikai, sőt legtöbbször a történelembe visszanyúló gyökereivel ahhoz, hogy ezeket tényleg véglegesen fel tudjuk számolni. Általában az empátia fogalmát nagyon is be kellene vezetni a külpolitikai tevékenységnek minden ágazatába és megnyilvánulásába, főleg pedig annak gyakorlását.
Amit szélesebb külpolitikai útnak neveztem, hogy szélesítsük azt a kört, sokan beszéltek róla, ahol hazánk hallathatja a szavát. Úgy, ahogy ma is azt a különböző szervezetekben, ahova sikerült bejutni, az Európa Tanácsban, az Észak-atlanti Közgyűlésben, annak együttműködési tanácsában, az EBEÉ-ben küldöttség formájában, az Európa Parlamentben ma is megteheti küldöttei útján, és ezzel erkölcsi és tevőleges védelmi mechanizmusok kiépítését tudjuk elősegíteni.
Ezen a téren egyébként nemcsak a hivatalos kormány-külpolitika tud sokat tenni, hanem - mondanom sem kell, hogy - az Országgyűlés delegátusai, s az egyes pártok a maguk nemzetközi szervezetein keresztül, és minden egyes egyén, aki ilyenben részt vesz, vagy külföldiekkel érintkezik, és azoknak megfelelő felvilágosítást ad.
(12.20)
Rendhagyó módon igen fontosnak tartom a belső biztonságpolitika határozott irányvonalát, amely az állami politikai, gazdasági és szociális stabilitás és haladás biztosítását szolgálja, ideértve természetesen elsőrendűen az emberi jogok és a kisebbségek teljes jogú védelmét. Éppen ezért támogatom mindazt, amit e vonatkozásban a határozati javaslat 4. pontja felsorol. E tekintetben viszont határozottan fel kell venni a harcot minden szélsőség megnyilvánulása ellen, az idegengyűlölet, a rasszizmus ellen, de a belső politikai eldurvulás és széthúzás, gyakran - mondjuk ki - a gyűlölködés aggasztó jelenségei ellen is. Ugyanakkor természetesen gátat kell vetni az elszegényedés folyamatának és mindent meg kell tenni a gazdaság fellendülése érdekében.
Érdekes módon a gazdasági kérdések, a gazdaság állapota ma elsőrendű külpolitikai tényezővé vált, néha sokkal nagyobbá, mint mondjuk hadseregeknek vagy egyéb diplomáciai eszközöknek a létezése, éspedig szerte a világon. Ezt mutatják korunk eseményei, egyes országok felemelkednek, mások pedig szétesnek és emögött legtöbbször a gazdasági visszaesés jelenségei húzódnak meg.
Az a véleményem, hogy biztonságunk zálogát elsősorban önmagunkban és - mondjuk - saját példamutató magatartásunkban kell keresni. Mert szerintem csak egy politikailag stabil, a demokrácia és a szabadságjogok szabályait tiszteletben tartó és betartó, és gazdaságilag ígéretes ország számíthat valóban arra, azokra a külső mechanizmusokra, amelyek segítségünkre lehetnek és mindazok ígéreteinek betartására.
Aki az Európai Közösség közös védelmi külpolitikája kialakításának szülési fájdalmaira gondol, az értékelheti az előterjesztés 4. pontjában foglaltakat. A reális helyzet az, hogy tulajdonképpen egyelőre nem várnak minket sehol sem tárt karokkal. Amennyi az őszinte befogadókészség, ugyanannyi a tartózkodás, főleg például az Európai Közösség déli államai részéről is.
El kell még mondanom azt, hogy a helyes úton haladó kormányzati külpolitika mellett az Országgyűlésnek különböző delegációi is kivették részüket a előbbre haladás útjának kikövezéséből és járhatóvá tételéből, így például főleg szomszédaink útját is egyengetni tudtuk az Európa Tanács felé.
De maguk a pártok is igen sokat tehetnek ebben a vonatkozásban a nemzetközi kapcsolataik során. Most tulajdonképpen arról kellene beszélnem az anyag kapcsán, hogy az értékelések egy részét, Kovács László elhangzott értékelését, szintúgy a Csóti György és Szent-Iványi István részéről elhangzottakat el lehet fogadni. A körülmények állandóan változtak, amelyek természetesen bizonyos fokig lehűtő tényezők is voltak. Egyetértek a határok spiritualizálásának kérdésével, valamint az ENSZ és az ET döntéseivel is, ami az erőszakos megváltoztatások kérdését illeti.
Azt hiszem, ez a vita elősegítette ezeknek a kérdéseknek a tisztázását. Nem kívánom tovább igénybe venni a Parlament türelmét, hiszen elég hosszú ideig tartottak a felszólalások. Elegendő az együttműködésünk és a magam részéről azzal, amit hallottunk, a felszólalások irányvonalával és megállapításaival egyetértek. (Szórványos taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi