RAJKAI ZSOLT közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár:

Full text search

RAJKAI ZSOLT közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár:
RAJKAI ZSOLT közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Nem szoktam kitörő örömmel, lelkesedéssel fogadni általában a kérdéseket, és ezt nem is szoktam elmondani a Parlamentben, de most úgy hiszem, ezt kell tennem, és valóban az a helyzet, hogy örülök ennek a kérdésfeltevésnek, hiszen ennek a kérdésnek a kapcsán felülvizsgálatra került és kerülhetetett a vízkészlet-használati díjak megállapításáról szóló rendelkezés és számítás. Eléggé megdöbbenve tapasztaltam, hogy tévedés folytán az a bizonyos 25 forint/100 köbméter vízkészlet-használati díj valójában nem 100 köbméterre, hanem 1000 köbméterre vonatkozik, és ennek a korrekcióját nagyon rövid időn belül meg fogjuk tenni.
Így már úgy hiszem, mindenki számára elfogadható az az álláspont, az a tárcaálláspont, hogy az eddig 8 fillérrel honorált 100 köbméteres díj, amely mindössze 800 ezer-egymillió forint közötti összeget biztosított az erőművek és a duzzasztóművek fenntartására, amely valójában 270 millió forintos költséget jelentett például az elmúlt évben, egy mérsékeltebb emelés kapcsán rendezhető, illetve így megoldható.
(14.40)
A tévedés megszüntetésén túlmenően szeretném tájékoztatni tisztelt képviselőtársamat és az Országgyűlést, hogy a tiszai erőművek és a Tiszai Erőmű Részvénytársasággal való kapcsolatfelvételre utasítottam a Szolnoki Vízügyi Igazgatóságot, akik további tárgyalás és konszenzus alapján fogják a közös teherviselés költségeit meghatározni. Erre 60 napos határidőt adtam a vízügyi igazgatóságnak, illetve az erőművet fenntartó és a duzzasztóművet kezelő szervezeteknek.
A megbeszélésekkel párhuzamosan és a megbeszélések eredményeinek felhasználásával felül fogjuk vizsgálni és felülvizsgáltatom az ország valamennyi erőművét és az erőművek fenntartásához szükséges költség viselésére irányuló megosztást, tudniillik való igaz, hogy eredményérdekeltségi alapon lehet és kell az erőművi vízkészletek használati díját megállapítani.
Magyarország adottságaiból következik, hogy olyan erőművet és kizárólag vízenergia hasznosítására szolgáló erőművet nem érdemes, nem célszerű építeni, csak többfunkciós duzzasztások jöhetnek számításba, így - mint ahogy ez mindig történt minden esetben Tiszalöknél és a Tisza II. vízlépcsőnél is - öntözési és egyéb vízellátási célú hasznosítások is számításba jönnek. Az összes érdekeltek bevonásával tehát lehetőség van egy újabb vízkészlet-használati díj megállapítására. Az említett vizsgálatok lezárása után rendelkezni fogunk, hogy a 30/1992. XII. hó 31-én született és a vízkészletek használatára vonatkozó díjnak a rendelkezését ennek megfelelően módosítjuk. Köszönöm ismét a kérdését és kérem a válasz elfogadását. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi