HORVÁTH TIVADAR, DR. (KDNP)
HORVÁTH TIVADAR, DR. (KDNP)
HORVÁTH TIVADAR, DR. (KDNP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Köztársaság és az Európai Szabadkereskedelmi Társaság tagállamai között 1993. március 29-én aláírt szerződés igen nagy jelentőségű a magyar érdekek szempontjából, és szervesen illeszkedik abba a folyamatba, amelyet a rendszerváltás után megújult magyar gazdaságpolitikai célkitűzések tartalmaznak.
Ahogy a miniszter úr is szólt az expozéjában, és az előttem szóló képviselőtársaim is utaltak rá, a megállapodás hatálybalépése után Magyarország versenyhátránya megszűnne az EFTA-államok területén az Európai Közösségek exportőreihez képest, és jelentősen javulnának - elsősorban az ipari termékek exportja esetében - a magyar exportlehetőségek, és az agrárkivitel területén is Magyarország jelentős exportbővítményhez juthatna.
Összességében a magyar ipari exportnak mintegy 85%-ára azonnal megvalósul a teljes szabadkereskedelem, és ahogy utaltam rá, az agrárkivitel terén is jelentős lehetőségek nyílnak meg az ország számára.
Az EK-val aláírt megállapodáshoz hasonlóan ez a szerződés is tartalmazza az aszimmetria elemét, ami azt jelenti, hogy Magyarország a fejlettebb EFTA-országokhoz képest jóval lassabb ütemben köteles lebontani a különböző vám- és mennyiségi korlátozásokat.
Jól látható, hogy Magyarország és az EFTA tagállamai között fokozatosan az ipari termékek tekintetében kevesebb, mint tíz év alatt, 2001. január 1-jéig létrejövő szabadkereskedelmi övezet illeszkedik a magyar gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok reorientációját célul kitűző elképzelésekbe, és elősegíti az országnak Európába történő visszaintegrálódását, és hozzájárul a hazánk modernizációját biztosító feltételek megteremtéséhez.
Az EFTA egyes tagállamai és az Európai Közösségek között ugyanis már megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások - erről Szalay Gábor is beszélt a felszólalásában -, és várhatóan a többi EFTA-tagország sem marad ki majd a sorból, és így valószínűleg még ebben az évszázadban valamennyien az Európai Közösségek, illetve a maastrichti szerződés hatálybalépése esetén az Európai Unió tagjává válnak.
Nos, ebben a megközelítésben a Kormány által megerősíteni javasolt nemzetközi szerződések egyenes következményei, logikus folytatásai az európai megállapodásnak, és nem jelentenek mást, mint az európai megállapodással célzott integrációnak a szabad és akadálymentes áruforgalomnak az EK-ban ez idő szerint még nem részes észak- és közép-európai országok és Magyarország kapcsolatára történő kiterjesztését.
Megemlítendő, hogy hazánk hasonló szabadkereskedelmi övezetet hoz létre a visegrádi országokkal, s azok az EK és EFTA országaival.
Az ily módon hosszú távon létrejövő, egységes európai gazdasági térség - és itt most nem az azonos elnevezésű EK- és az EFTA-országokat tömörítő nemzetközi szerződésre és intézményekre, és az abban való magyar részvételre gondolok - mindenképpen megkerülhetetlen lépcsőfoka Magyarország teljes körű európai integrációjának.
Az eddig elmondottak, azt hiszem, hogy olyan evidenciák, amelyek különösebb magyarázat nélkül is magától értetődővé teszik az EFTA-országokkal létrehozott szabadkereskedelmi megállapodás és az ahhoz kapcsolódó mezőgazdasági tárgyú megállapodások megerősítését.
Egy alapvetően új és negatív jelenség indokolja mégis azt, hogy szükségesnek látom ebben a kérdésben képviselőtársaim türelmét igénybe venni. El szeretném ugyanis oszlatni azokat a legutóbbi időkben keletkezett, illetőleg felerősödött aggodalmakat, amelyek az európai integrálódásunkra, és közelebbről a nemzetközi kereskedelemben való fokozottabb részvételünkre irányuló erőfeszítéseink eredményével kapcsolatosak, esetenként megkérdőjelezik e törekvéseink értelmét.
Kétségtelen, hogy országunk gazdasági talpra állításának, a piacgazdaság teljes kiépítésének, az ennek megfelelő szerkezet és tulajdoni viszonyok átalakításának, a nyugati országok átlagos fejlettségi színvonala elérésének, összességében tehát a modernizációnak jelenleg nem kedvezőek a külső körülményei.
Elsősorban a hosszan elhúzódó recesszióra, világgazdasági krízisjelenségekre gondolok, amelyeknek a végét, sajnos, ma sem látjuk. Ehhez járulnak a volt Szovjetunió uralma alá tartozó keleti tömb felbomlásának negatív következményei. Egyfelől a korábbi ellenségkép megszűnése folytán felerősödő hagyományos rivalizálás és féltékenység a közösség vezető országai között, és ebből fakadóan a nyugat-európai integráció elmélyülésének és továbbfejlődésének, a befelé fordulás veszélyének a problémáira gondolok. Másfelől pedig az átalakulásban egyre inkább magukat magára hagyottnak érző közép- és kelet-európai országok ugyancsak történelmi okokra visszavezethető feszültségeire, sőt belső háborúira: csak a volt Jugoszlávia példája lebegjen a szemünk előtt.
Ilyen körülmények között szükségszerűen erősödött meg a fejlett ipari országokban egyes csoportok protekcionizmusa, elevenedett fel a valójában soha meg nem szűnt blokkszemlélet, s hangzik néha egyre hangosabban, hogy a közép- és kelet-európai országok először hazájukban és egymás között boldoguljanak, a piacra jutás bővítését és fokozatos integrációjukat csak ezután igényeljék.
Nem csodálható tehát, ha az átalakulás fordulópontját lassan maguk mögött hagyó országokban, így Magyarországon is, növekszik a kétkedés és a bizonytalanság a Nyugat-Európához fűződő kapcsolatokat illetően, és erősödni látszanak azok a hangok, amelyek kétségbe vonják a nyugati integráció létjogosultságát. Már olyasmit is hallani hazánkban, hogy a mi természetes közegünk földrajzi oknál fogva Kelet-Európa, és kifogásolják a keleti piacok - úgymond - feladását, szándékosan megfeledkezve a piaci fizetőképesség hiányáról.
(12.00)
Azt hiszem, hogy az EFTA-országokkal kötendő szabadkereskedelmi megállapodás kapcsán ismételten le kell szögezni: a bezárkózás, a visszafordulás rövid távon sem hozhat gyógyírt átmeneti bajainkra.
Az elmúlt több mint 40 év bebizonyította, hová vezet a történelmileg szervesen kialakult európai kapcsolatok korlátozása, s egy, tőlünk minden szempontból idegen térséghez fűződő viszonyok, kapcsolatok favorizálása.
Természetesen a korábbi KGST-országokhoz fűződő gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok ápolására és fejlesztésére, az ott szerzett ismereteink kihasználására szükség van. A magyar exportpiacot - ismétlem - ezen országok felé orientálni azonban nem jelentene mást, mint jelenlegi relatív gazdasági elmaradottságunk konzerválását, a modern ipari országoktól való fokozódó elmaradást.
A szélesebb értelemben vett nyugat-európai integrációhoz való felzárkózás és kapcsolódás tehát mindenképpen kényszerpálya a magyar gazdaság és a magyar társadalom számára.
A külső feltételek jelenlegi kedvezőtlensége ellenére hiszek abban, hogy Európa nyugati és keleti fele között a gazdasági különbségek növekedése az EFTA-országokkal kibővülő közösségnek sem érdeke. Így nem kétlem, hogy a recesszió elmúltával és a nyugat-európai integráció belső zavarai folyamatos feloldódásával a visegrádiak integrálásához fűződő nyugati érdekek kifejezésre jutnak. Éppen ezért hazánkban mindazoknak, akik ma az európai integrálódással kapcsolatos kételyeiket hangoztatják, a nyugat-európai gazdasági együttműködésben és kereskedelemben való részvételünkkel kapcsolatos azok akadályait, nehézségeit, az e téren hozandó áldozatokat tartják szükségesnek hangsúlyozni, csak azt üzenem: a modernizáció és a piacgazdaság kiépítése, a magasabb életszínvonal biztosítása a régi eszközökkel és kapcsolatrendszerben nem lehetséges. A paternalista gyámkodáshoz való ragaszkodás, az érintetlenebb piacok felé fordulás helyett tehetségünkkel, igyekezetünkkel és hitünkkel keressük azokat az utakat és módokat, amelyekkel elérhető a rendszerváltozáskor a túlnyomó többség által osztott, szinte egyetemesen elfogadott cél: a fejlett szociális piacgazdaság létrehozása.
Ne a védelemre szorultságunkat vagy a másik fél önzését emlegessük tehát, hanem használjuk ki a rendszerváltozással megnyílt új lehetőségeket és számokban is megnövekedett eszközöket.
Úgy az európai megállapodás, mint az EFTA-országokkal létrehozott, a mostani ratifikáció tárgyát képező megállapodások ezen eszközök és lehetőségek közé tartoznak.
Az európai megállapodás kereskedelemmel és a kereskedelemmel összefüggő kérdésekről szóló részét tavaly március elsejétől alkalmazott ideiglenes megállapodás már igazolta, hogy egy aszimmetrikus szabadkereskedelmi szerződés jobb lehetőségeket kínál Magyarország számára céljai eléréséhez.
Csupán néhány számot említve: 1993-ban az Európai Közösségekbe irányuló exportunk 14,4%-kal nőtt, miközben teljes exportunk növekedése csak 7%-os, az EFTA-országokba menő kivitel pedig 3%-os volt.
Nem a most említett megállapodások az okozói tehát annak, hogy a magyar gazdaság 1993. I. negyedévi mutatói nem hozták meg a remélt eredményeket.
Az EK-val már alkalmazott és az EFTA tagországaival ez év július elsejétől működtetni kívánt megállapodásrendszerek kínálta potenciális előnyök kihasználása jó minőségű, magas követelményeknek megfelelő árualapokat feltételez és alapvetően ez határozza meg a magyar export növekedésének a lehetőségeit.
Az exportképes árualapoknak a növeléséhez viszont devizális intézkedések, illetve a középvállalkozásoknak nyújtandó kedvezményes hitelek és exportösztönző eszközök javítása az, ami meghozhatja a kívánt eredményt, és nem a bezárkózás és a korábbi, csődbe vivő és zsákutcás kapcsolatokhoz való visszatérés.
Mindezek előrebocsátásával tisztelt képviselőtársaimnak az EFTA-szerződést megerősítésre ajánlom. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
