KÓRÓDI MÁRIA, DR. (SZDSZ)
KÓRÓDI MÁRIA, DR. (SZDSZ)
KÓRÓDI MÁRIA, DR. (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr. A közoktatási törvénytervezettel kapcsolatosan több okom is van arra, hogy ne fogadjam el ezt a törvénytervezetet, ezt a javaslatot. Ha röviden fel akarom sorolni ezeket az okokat, akkor el kell mondanom: az egyik ilyen okom az, hogy az önkormányzatokban és átszervezésekben egyaránt jártasnak érzem magam; a másik olyan okom az, hogy a munkanélküliség összetételében, tartalmában és tartósságában olyan elemeket kell megismernünk, olyan elemeket kell látnunk, amik miatt egy aggódó politikus nem fogadhatja el ezt a törvénytervezetet; és nem fogadhatom el gyerekeim, unokáim és saját személyes sorsom miatt sem.
Személyes sorsom miatt nem fogadhatom el, hiszen az én édesanyám egy alacsony keresetű közalkalmazott volt: óvodai dajka egy kistelepülésen, így aztán azt gondolom, hogy én és a húgom sosem lettünk volna diplomás emberek, hogyha az én gyerekkoromban már egy ilyen oktatási és egy ilyen oktatásfinanszírozási rendszert vezettek volna be, mint ez a most elénk tárt javaslat. (Dr. Varga János: Semmi veszteség nem ért volna bennünket!)
Nem lenne tehát korrekt a mai óvodai dajkák gyerekeivel szemben megszavazni egy olyan oktatási törvénytervezetet és finanszírozási rendszert, amelyik a szegény települések szegény embereinek szegény gyerekeit alacsony színvonalú iskolákba tereli, ahonnan valójában semmi esélyük kikerülni, és jó színvonalú iskolákba bekerülni. (Dr. Tóth Albert: Éljen a szocializmus!)
Azt gondolom, hogy ez a törvényjavaslat ilyen, hiszen úgy nyúl az eddigi oktatási rendszer alapelemeihez, úgy bolygatja meg azokat, hogy közben nem biztosítja a valódi átalakulásokhoz szükséges pénzmennyiséget.
(9.50)
Így pedig hatékony átalakulásra nem kerülhet sor. Egyes helyeken, ahol a szülők vagy az önkormányzatok meg tudják fizetni, ott valóban be lehet vezetni egy hatékony rendszert, a többi helyen azonban csak kétségbeesett kapkodásba kezdhetnek, vagy pedig letargiába süllyedhetnek a saját tehetetlenségük tudata miatt.
Nem fogadhatom el azért sem, mert a magam életében több alkalommal kísértem végig különböző átszervezéseket, például mint valamikori falusi vezető részt vettem az akkori időszakban az úgynevezett Gameszek felállításában, ami szintén egy átszervezési akció volt, mivel arra a kevés pénzre, ami az akkori tanácsok rendelkezésére állt, azt mondták, hogy jobb, hogyha ezeket a pénzeket központilag kezeli egy-egy település, és ezeken a Gameszeken keresztül a központi kezelés hatékonyabb megoldásokhoz vezet.
Tapasztalatból állíthatom, hogy ez nem volt igaz, hiszen lehet, hogy valamivel olcsóbban lehetett szétosztani a pénzt, de valójában az ilyen megoldás pontosan azt fojtotta el, amit a helyi akarat mozgósítani tudott volna, pontosan ezért a látszólag olcsóbb megoldás sokkal drágább lett, hiszen nem mozdította meg a helyi kreativitást.
Később aztán gazdasági jogászként az elsők között egy részvénytársaság kialakításában is részt vettem egy olyan vállalatnál, amelyiknek nem a szervezetével voltak komoly gondok, hanem az adósságai okozták a problémáit, és így hiába szerveztük át a vállalatot egy korszerűbb formára, igazából a problémáit mégsem sikerült megoldani.
De nézhetünk más példát is, nézhetjük például a magyar futball történetét, és ha végignézzük, akkor látjuk, hogy a magyar futball története az átszervezések története. A Magyar Labdarúgó Szövetség elnökei jöttek, újabb és újabb szervezeti kereteket adtak a bajnokságnak és mindig az derült ki, hogy a kis pénz az csak kis foci.
Ugyanez igaz az oktatásra is, ugyanez igaz erre az oktatási törvénytervezetre is. Ez a törvénytervezet iszonyúan hosszú, leszabályoz mindent, átszervezi az oktatást, szőrszálhasogató módon beleszól mindenbe, csak éppen a lényeg maradt ki belőle, egy olyan paszszus, amelyikből egyértelművé válna, hogy a magyar oktatás ügye tényleg stratégiai feladat.
Lehet, hogy jobb a nyolcosztályos gimnázium, mint a négy, lehet, hogy jobb a tízosztályos általános iskola, mint a nyolc, de hogy ez megoldaná a magyar oktatás alapproblémáit, azt kétlem, mert az oktatás legnagyobb gondja a krónikus pénzhiány.
Évtizedek óta kevés jól felszerelt iskolát építenek, nincs pénz korszerű oktatási segédeszközökre, nincs pénz a pedagógusok tisztességes bérezésére. A rendszerváltás első kormánya új hivatalok kiépítésére, a hatalom bürokratikus eszközökkel való biztosítására sokkal többet volt hajlandó áldozni, mint az oktatásra.
Nem fogadhatom el ezt a törvényjavaslatot, mint az önkormányzatiságért küzdő szakemberek egyike sem. Hiszen ez már a sokadik olyan törvény, amelyik úgy tesz, minthogyha adna, közben csak áthárítja az állam felelősségét az önkormányzatokra.
Ez a törvény például úgy tesz, mintha fenntartaná az ingyenes oktatást, de erre az ingyenességre nem költ. Azt mondja, ezt az ingyenességet finanszírozzák meg az önkormányzatok. Az önkormányzatok legyenek azok, akik meghitelezik a közalkalmazottak bérét, még akkor is, hogyha ezzel az önkormányzatok eladósodnak. Az önkormányzatok legyenek azok, akik finanszírozzák a szakköröket, az önképzőköröket, a tanulmányi, szakmai és kulturális versenyeket, napközis és tanulószobai foglalkozásokat, a gyógypedagógiai és nevelési tanácsadókat, beszédjavító intézményeket, továbbtanulási és pályaválasztási tanácsadókat, a pedagógusok önképzésének szervezett segítését, a fenntartási költségeket, a fűtést, a világítást, az oktatás tárgyi feltételeit, sőt mindezeken túl az önkormányzatok feladata természetesen a szociálisan rászorulók megsegítése is.
Mindez nem lenne baj, ha az önkormányzatok megkapnák az ehhez szükséges pénzt. Ha nem vonnának el tőlük egyre több és több pénzt, ha nem tennének olyan felelőtlen és megalapozatlan nyilatkozatokat, hogy az önkormányzatok ma nálunk túlfinanszírozottak. A mi önkormányzataink az elmúlt három évben nagyon sokat tettek annak érdekében, hogy a közoktatás ne omoljon össze. Önkormányzataink költségvetésének több mint 50%-a az oktatásra ment el, és talán éppen az önkormányzatoknak köszönhető, hogy ma jobban állunk a közoktatás fennmaradásában, mint a többi kelet-európai ország, hiszen az önkormányzatok a központi költségvetésben kiszámított fejkvótának nemegyszer a dupláját költötték a területükön az oktatási rendszerekre.
Nem fogadhatom el azért sem ezt a törvényjavaslatot, mert látható, hogy ma Magyarországon a munkanélküliségben a legnagyobb gondot az alapképzettség hiánya okozza. A munkanélküliek jelentős tömege átképezhetetlen, mert még a nyolc általános iskolát sem végezte el. A rendelkezésre álló pénzt az alapoktatási rendszer fejlesztése helyett a rugalmatlan és drága átképző központokra költjük. Például Ózdon, ahol az átképző központ 5-700 fő átképzését teszi lehetővé, ami rendben is lenne, csakhogy miközben a környék munkanélküli lakosságának 90%-a fizikai dolgozó, több mint 50%-a segéd- és betanított munkás, s az iskolai rendszerből frissen kikerülők közel fele nem rendelkezik érettségivel, addig az átképző központ tanfolyamainak közel 60%-a az érettségizettek számára indul.
A fizikai dolgozók számára indított tanfolyamok száma alacsony, és ráadásul nem is találkozik a munkanélküliek igényeivel és lehetőségeivel.
A szakmunkásképző intézetekben tanulható szakmák alig biztosítanak elhelyezkedési lehetőséget a környéken a gyerekek részére, ha be is kerülnek az iskolákba, ezekbe a szakképzési iskolákba, mégsem kaphatnak szakmunkás-bizonyítványt a gyakorlati képzőhelyek hiánya miatt.
A tanulók eddig is ki voltak szolgáltatva annak, hogy a különböző termelési egységek segédmunkásként, betanított munkásként használják őket, és a szakképzési törvényben ajánlott tanulószerződések még inkább ezekhez a kiszolgáltatott munkahelyekhez kötnék őket.
Ezek a tanulószerződések - amelyek alapjában véve nem lennének rosszak - még arra is rámutatnak, hogy ebben a rendszerben, amikor a gyakorlóhelyek hiánya határozza meg a szakképzést, akkor azok a szülők, akik képtelenek megfizetni egy-egy gyakorlóhelyet a gyerekeik számára, ezek a szülők még azt a lehetőséget is elveszítik, hogy gyerekeik szakképzéshez jussanak. Az eleve szociálisan hátrányos helyzetű családok zömükben elmaradt kistelepüléseken élnek, ezeknek a településeknek nincs pénzük arra, hogy a munkanélküliek gyermekeit ahhoz segítsék hozzá, hogy kiszakítsák őket a jövőtlenségből, így tehát újratermelődik a munkanélküliség és a kilátástalanság.
Tulajdonképpen mi is az, amit meg kellene tennie ennek a törvénytervezetnek? A lehető legfontosabb az lenne, hogy kimondja, hogy az oktatás stratégiai ágazat Magyarországon, és ennek megfelelően prioritást biztosít a költségvetési célok között az oktatás fejlesztésének.
Minden olyan országban, amelyik példátlan gazdasági fellendülést produkált, így Németországban, Japánban, Dél-Koreában először az oktatásba pumpáltak nagy pénzeket. Azok az országok, amelyek elmulasztották ezt a lehetőséget, reménytelenül leszakadtak. És ez egyre inkább így lesz, hiszen megbízható nemzetközi felmérések igazolják, hogy a tőke nem oda áramlik, ahol olcsó, hanem oda, ahol képzett, megbízható munkaerőt talál.
Az is bizonyított tény, hogy nem a munkanélküliség fenyegető réme, hanem a munkaerő kvalifikáltsága teszi fegyelmezetté a munkavégzést. És az is, hogy azokban az országokban a legolcsóbb minden, ahol a legdrágább a munkaerő, ehhez pedig megfelelő oktatási, szakképzési rendszer szükséges.
Nem fogadhatom el tehát a törvényt, mert én a gyerekem részére is egy gazdagabb, kiegyensúlyozottabb országot szeretnék. Ahhoz pedig csak bölcs és hatékony törvényeket fogadhatok el, olyan törvényeket, amelyek megakadályozzák, hogy a szegények még szegényebbek, a hatalmasak pedig még erősebbek legyenek. Ez a törvény pedig nem az a törvény! Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
