SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter:

Full text search

SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter:
SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter: Mélyen Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Géczi Képviselőtársam! Lehet nekem mindenféle kérdést feltenni, arra meg is próbálok megfelelő választ adni, de nem mindig rajtam múlik, ha esetleg az nem elégíti ki a kérdezőt. Ugyanis az ön által feltett konkrét kérdések olyanok - mondjuk, az egész Csongrád megyei élelmiszer-ipari helyzetet vagy a zöldség-, gyümölcstermelés helyzetét figyelembe véve -, amelyek több doktori disszertáció terjedelmét meghaladják. Na már most ahhoz képest, hogy az elnök úr mindjárt fog kopogtatni, nekem elég szerény időm van mennyiségben ennek a megválaszolására. Ezért el is kezdeném, csak egy mondatot szeretnék elébeszúrni az ön privatizációval kapcsolatos felvezetéséhez, azt, hogy sehol a világon még nem volt arra példa, hogy egy kommandóvircsaftból, egy tervutasításos rendszerből a piacgazdaság körülményei közé szeretnénk átmenni, tehát semmiféle fogódzkodó, semmiféle zsinórmérték a privatizációhoz, az állami tulajdonból a magántulajdonba adáshoz nincs.
Remélem, az utódaink, akik ezt majd tanulmányozni fogják és a vargabetűinket esetleg firtatni fogják, ezt a körülményt is figyelembe fogják venni.
Ami a konkrét kérdést illeti - illetve kérdéseket -, arra vonatkozóan azt szeretném mondani, hogy, sajnos, a kertészeti ágazat az, amelyet leginkább sújtott az a körülmény, hogy a rendszerváltozással egy időben a keleti piac is összeomlott.
Most amely vállalatok, feldolgozóüzemek e téren nem működnek vagy alig, azokra vonatkozóan felelőtlenség lenne most azt állítani, hogy ezek újra kezdjék el a működést, hiszen végeredményben piac nélkül a feldolgozás, úgy tűnik, hiábavaló dolog és veszteséges lenne. Ezért a közeljövőben csak abban lehet elsősorban gondolkodni, hogy a primőr árut próbálják elhelyezni a zöldség-, gyümölcstermelők a piacon, amire - megítélésem szerint - többé-kevésbé a lehetőség meg is van.
Mondanám, hogy az agrárrendtartási törvény adta keretek között a zöldség-, a gyümölcs-, a fűszerpaprika- és a baromfitermékkörben már működnek a terméktanácsok. Ezeknél a termékeknél - a baromfit kivéve - befolyásolt agrárpiaci szabályozás érvényesül, azaz közvetetten segítjük a termékek kedvezményes piacra jutását exportszubvencióval, többoldalú kereskedelmi megállapodásokkal, gondolok az EK-ra, az EFTA-ra, a Visegrádi Hármak országaival kapcsolatos megállapodásokra.
De ugyanúgy lehetőséget látunk arra is, hogy a FÁK országaival a kereskedelmi kapcsolataink ismét a régiek legyenek, már ami a volumenét illeti, csak a fizetésminőség változzon, amit nagyon remélünk. Tudniillik a fogadókészség most is meglenne maximális mennyiségben a fölös termékeinkre, csak az ellentételezéssel van gond, illetve annak a "kaszszálásával".
A konkrétan feltett kérdésre próbálok példálózó jelleggel, a legfontosabb vállalatok tekintetében válaszolni, és azt tudom mondani, hogy egyik vállalat sem szerepel a reorganizációs programban, amelyet a vállalatok részére meghirdettünk.
Nem tudom, a képviselő úr mennyire van erre vonatkozóan tájékozódva, meglehetősen nagy tülekedés folyik azoknak a vállalatoknak - élelmiszer-ipari vállalatoknak - a részéről, amelyek ebben a reorganizációs programban szeretnének részesülni. Ehhez mérten a Kormány lehetősége akár garanciavállalással, akár effektív hitelezéssel meglehetősen szerény, így nyilvánvaló, hogy komoly szelektálást kell végrehajtani erre vonatkozóan.
Konkrétan a Szegedi Konzervgyárra vonatkozóan, amely felszámolás alatt van, a hitelkonszolidációhoz kapcsolódó reorganizáció során várhatóan rövidesen új tulajdonosa lesz a vállalatnak, aki az adósságtól részben megszabadulva az életképes részt működtetni tudja majd.
A nemrégen csődöt jelentett Szentesi Baromfifeldolgozó Rt. csődegyezségében, amely ha reorganizációt szolgál, biztosítani fogjuk a minisztérium szakembereinek szakmai közreműködését.
A Dél-alföldi Pincegazdaság, amelyet ön említett, a csődegyezség után, várhatóan a felesleges vagyontárgyak értékesítéséből származó bevétellel az adósságait rendezni tudja, további sorsát az előállított borok minősége, piacképessége határozza majd meg.
Végül szeretnék egy jó példát is mondani: a Szegedi Paprika- és Élelmiszer-feldolgozó Rt. tulajdonosváltása úgy valósult meg, hogy az új tulajdonosok maximálisan érdekeltek az eredményes működtetésben.
A Pick Szegedi Szalámigyár Rt. pedig, azt hiszem, hogy a megye legnagyobb perspektívájú cége, melynél a tőzsdére vitellel történt privatizáció megteremtette a hosszú távú működtetés feltételeit.
Befejezésként azt szeretném mondani, hogy a kormányzat, ezen belül az ágazat vezetése igyekszik nem elhanyagolni ezeknek a vállalatoknak a szinten tartását, amennyiben lehet, a segítségüket… (Az elnök a mikrofont kocogtatva figyelmeztet az időre.) …, de végül is mindent helyettük, minden anyagi kérdést az ő talpraállításuk érdekében sajnos a behatárolt lehetőségei miatt megoldani nem tud. Kérem a képviselő urat, hogy szíveskedjék elfogadni a válaszomat. Köszönöm. (Taps.)
(14.40)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi