HACK PÉTER, DR. (SZDSZ)
HACK PÉTER, DR. (SZDSZ)
HACK PÉTER, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az 1980-as évek végén mind a szakmai körökben, mind a szélesebb közvéleményben általános egyetértés volt a tekintetben, hogy a magyar igazságszolgáltatás mélyreható, átfogó reformokra szorul. Reformra szorul az igazságszolgáltatás egész rendszere, ezen belül a bírósági szervezeti rendszer is.
A 80-as évek második felében meglehetősen progresszív reformjavaslatok születtek, az akkori igazságügyi tárca a nemzetközi tapasztalatokat, a korszerű nyugati nemzetközi tapasztalatokat is figyelembe vevő reformelképzeléseket dolgozott ki, amely elképzelések érintették az igazságszolgáltatás szervezetének egészét.
Az új Országgyűlés megalakulása után joggal várhatta mindenki azt, hogy a hatalmi ágak elválasztását valló új, korszerű polgári Alkotmányunk elveit követő döntéshozatali sorozatnak a tanúi lehetünk. Arra számítottunk, hogy már 1990-ben átfogó reformok jelennek meg az igazságszolgáltatás sok területén.
Ezt azért említem meg - az akkori egyetértést -, mert mostanában miniszter úr is és a Kormányának más tagjai is hivatkoznak arra, hogy az egykori ellenzéki pártok, a kommunista rendszer ellen fellépő politikai erők egyetértettek az igazságszolgáltatás reformjának olyan elemeiben is, mint az ügyészségek - amit a miniszter úr is az előbb említett - Kormány alá rendelése.
Mostanában, amikor úgy látszik, hogy ez az egyetértés nem áll fenn ugyanolyan értelemben, mint '90 elején fennállt, ki kell térnünk arra, hogy milyen okai vannak annak, hogy az ellenzéki pártok közül például a Szabad Demokraták Szövetsége sem támogatja azokat az elképzeléseket, amelyeket dr. Balsai István igazságügy-miniszter elénk tárt. Más tekintetben konkrétan utalok az ügyészség Kormány alá rendelésére.
Ennek az egyik és legfontosabb oka éppen azt a kérdést érinti, amiről ma tárgyalunk: ez az igazságszolgáltatás szervezetének kérdése. Azért vagyok kénytelen ma erről az átfogó kérdésről beszélni - ami természetesen egy általános vitában megengedhető -, mert az elmúlt három évben igazából nem volt módunk arra, hogy erről az átfogó reformelképzelésről, illetőleg az akkor megszületett reformelképzelések következményeiről itt, ezen falak között szót váltsunk. Hiszen, ugyan kétségtelenül elismerésre méltóan a jelenlegi kormányzat tett bizonyos erőfeszítéseket az igazságszolgáltatás korszerűbbé tétele érdekében, kétségtelenül elismerésre méltóan a jelenlegi kormányzat tett némi lépést a bírák és a bírósági dolgozók fizetésének rendezése ügyében, de az az átfogó reform, amiben szintén egyetértettünk '89-'90-ben az akkori ellenzéki pártok soraiban, ez az átfogó reform mindmáig várat magára.
Az elmúlt három esztendőben az igazságszolgáltatás rendkívül bonyolult és rendkívül összetett problémáiról csak olyan, látszólag technikai normákon keresztül esett szó az Országgyűlés ülésein, amilyen technikai normának tűnik ez a szabályozás is, amit elénk tártak. Akik figyelték a miniszter úr szavait, azt hallották, hogy itt bizonyos technikai változásokra szükség van a bírák kárfelelőssége kapcsán, a bírák javadalmazása, munkabeosztása kapcsán, és más ehhez hasonló technikai kérdésekben.
Ugyanakkor nem beszéltünk arról, és nem tisztáztuk, hogy hogyan történjék az igazságszolgáltatás mint hatalmi ág függetlenségének a megvalósítása, hogyan biztosítható a köztársasági Alkotmány előírása, az, hogy az igazságszolgáltatás, a bíróság a mindenkori végrehajtó hatalomtól függetlenül tevékenykedjék.
Ezekben a napokban lesz egy átfogó értekezlete a magyar bírói karnak, ami pont ezzel a kérdéssel foglalkozik és ezen elképzelések keretében is megjelenik, hogy a Bírói Egyesület, legalábbis annak a reformbizottsága nem látja maradéktalanul megvalósulónak az igazságszolgáltatás függetlenségét. Ezzel kapcsolatban az elmúlt hetekben, az elmúlt napokban és a sajtóban több nyilatkozat jelent meg, például dr. Solt Pálnak, a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága elnökének szájából, aki szintén kifejtette azt, hogy aggodalmai vannak a bírói szervezet irányításával kapcsolatosan.
Azért beszélek erről, mert ennek a mostani törvényjavaslatnak a 9. §-a, mint egy trójai falóban a görög, megjelenít egy új rendszert, egy új konstrukciót, ami egy lényegbe ható stratégiai döntése a mostani törvényhozásnak arról, hogy a jövőben hogyan nézzen ki az igazságszolgáltatás irányításának rendszere.
Ez a 9. §, ez a 9. szakasz egy piramist rajzol fel. Ennek a piramisnak a csúcsán az igazságügy-miniszter helyezkedik el, aki munkáltatói jogokat gyakorol a megyei bíróságok elnökei fölött, amely megyei bírósági elnökök munkáltatói jogokat gyakorolnak a helyi bírósági elnökök fölött, akik gyakorolják a munkáltatói jogokat a beosztott bírák fölött.
Ez a kérdés egy technikai normába bújtatva egy új irányítási rendet hoz létre, és tisztelt képviselőtársaim közül néhányan emlékezhetnek arra a vitára, amely a kinevezési törvény kapcsán közöttünk, az SZDSZ és a kormánypártok között zajlott, és amely vitában Kutrucz Katalin akkor - szó szerint idézem - azt mondta, hogy nem érti, hogy az ellenzék miért akadékoskodik az igazságügy-miniszteri jogkörök körül, amikor ezek a jogkörök pusztán a postás jogkörét biztosítják az igazságügy-miniszternek, a postás jogait gyakorolja az igazságügy-miniszter a bírák vonatkozásában.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, mondanám Kutrucz Katalinnak, de mondom azoknak, akik emlékeznek ezekre a szavakra: én nagyon kevés olyan embert ismerek Magyarországon és a Parlament képviselői között is, akikkel szemben a munkáltatói jogokat a postás gyakorolná. Nem is lenne helyes, ha általában a magyar munkavállalók fölött a munkáltatói jogokat a postás gyakorolná.
Nyilvánvaló, hogy ebben az esetben is erős költői túlzásról volt szó, amikor az igazságügy-minisztert a postás szerepére kárhoztatta volna Kutrucz Katalin, mint ahogy ez a mostani jogszabály is mutatja, hogy nem erről volt szó, már akkor sem erről volt szó, és én ezt óriási problémának tartom, hogy anélkül, hogy ezt az egész problémarendszert végigtekintenénk és megnéznénk, hogy milyen irányítási modellek lehetségesek egyáltalán, és ezek közül az irányítási modellek közül miért választjuk azt, amit választunk, ez milyen előnyökkel és milyen hátrányokkal jár, anélkül, hogy ezt a vitát lefolytatnánk, mintegy technikai normák keretében évtizedekre, vagy legalábbis erre az évtizedre mindenképpen rögzítünk egy egészségtelen, rossz struktúrát. Egy olyan struktúrát, amely - és itt megint miniszter úrra szeretnék hivatkozni, aki az ügyészség vonatkozásában rendszeresen a régi rendszerre hivatkozik, tisztelt miniszter úr, ez az irányítási struktúra, amit ön javasol - a kommunista irányítási struktúra.
(16.40)
Ezt a kommunisták vezették be, itt Magyarországon, és ezt a struktúrát a kommunisták élvezték, szerették volna megtartani - ön is meg szeretné ezt tartani.
Ettől persze - szeretném miniszter úr figyelmét felhívni - még lehetne jó is, mint ahogy ön az ügyészségnél szokott erre hivatkozni. Szerintünk nem jó, és szeretném újra felidézni azt, amit az SZDSZ annak idején is elmondott a bíróság irányítása kérdésében: akkor is elmondtuk, hogy a bíróságok fölötti kontrollt nem láthatja el a kormányzat. Nem láthatja el a személyi döntési jogokat. Ezekből a döntési jogokból azóta is problémák származtak, és változatlanul azt tartjuk, hogy függetlenül attól, hogy itt és most ki az igazságügy-miniszter, vagy ki lesz a következő igazságügy-miniszter, helytelen, hogy az igazságügy-miniszternek ilyen lényegre ható jogkörei legyenek, mint a kinevezési jogok vagy az adott esetben a munkáltatói jogok.
Ezeket a jogosítványokat nem a kormányzat embereinek kellene ellátni - még egyszer mondom, hogy függetlenül a személyektől -, hanem egy olyan testületet kellene létrehozni, amely létezik a nyugat-európai rendszerekben, és jó lenne, ha a nyugat-európai összehasonlítás minden vonatkozásban helyt állana - nemcsak akkor, amikor a pillanatnyi érdekünk ezt diktálja. Létezik az országos igazságügyi tanács vagy igazságszolgáltatási tanács - az elnevezésnek nincsen lényeges különbsége. A lényeg az, hogy ez egy olyan tanács, amely több tagból áll, alapvetően a bírói önkormányzatok által létrehozott, de ebben a tanácsban képviseltethetné magát - mint ahogy annak idején elmondtuk, 1991 októberében -, képviseltethetné magát az ügyészi kar, az ügyvédség, képviseltethetnék magukat a tudományegyetemek, képviseltethetné magát természetesen a Kormány, ennek a tanácsnak az alelnöke a mindenkori igazságügy-miniszter lehetne, elnöke pedig - a döntéstől függően - a köztársasági elnök lehetne vagy a Legfelsőbb Bíróság elnöke - tehát olyan személyek, akik egy-egy szavazattal rendelkeznek ebben a testületben.
Ha ez a konstrukció megvalósul, akkor természetesen elhárulnak az akadályok például a miniszter úr számára oly fontos másik ügy elől, az elől, hogy az ügyészség ilyen konstrukcióban már természetesen tartozhat abba a hierarchiába, amit önök most a bíróság vonatkozásában akarnak megállapítani, hogy a hierarchia csúcsán az igazságügy-miniszter áll, és az ügyészek relatív függetlenséggel, de a kormányzat alá rendelt szervként működjenek.
Mindaddig azonban, amíg a bíróságoknak az elválasztása a kormányzattól nem valósul meg - amiben persze annak idején szintén egyetértés volt -, mindaddig, amíg nem oldható meg az, hogy a bűnüldözés során a független kontroll lehetősége megvalósuljon - amit jelen pillanatban az ügyészségek valósítanak meg, és amit például az ön által is hivatkozott nyugati példákban a vizsgálóbírók valósítanak meg -, mindaddig, amíg mindez nem valósul meg, addig az ügyészségnek a Kormány alá rendelése értelmetlen - még felvetés formájában is értelmetlen.
Visszatérve a bírósági rendszerhez: történelmi léptékű mulasztása a mostani kormányzatnak az, hogy ennek a kérdésnek az átfogó szabályozásában tulajdonképpen semmit nem tett; és az országgyűlés tisztelt elnöke a mai ülést azzal kezdte, hogy megkezdtük az utolsó évét a munkánknak. Én nagyon erőteljesen kételkedem abban, hogy ebben az utolsó évben az az átfogó igazságszolgáltatási reform, amit sürget az Országos Bírói Egyesület is, sürget a Legfelsőbb Bíróság elnöke is az elmúlt heti nyilatkozataiban, sürgettünk mi már 1991 októbere óta - és akkor is elmondtuk, hogy kételkedünk benne, hogy ha részenként, éppen csak technikai normánként hozunk létre változást, valaha megtörténik -, kételkedem abban, hogy ebben az utolsó évben még szóba kerül ez az átfogó reform, aminek része lehetne az országos igazságügyi tanács létrehozása, része lehetne a négyszintű bírói rendszernek a létrehozása, amire már kidolgozott elképzelésekkel rendelkeztek 1988-89-ben is, az igazságügyi apparátus tagjai - akiknek nagy része a mai napig is az apparátus része, tehát nem kellene újakat előhozni -, része lehetne az ügyészség alkotmányos státusának rendezése, és egy sor más kérdés rendezése - például az alapítványok fölötti, a társadalmi szervezetek fölötti törvényességi kontroll rendezése -, része lehetne az ügyészség törvényességi felügyeleti jogkörének átdelegálása más szervezetekre - például a közigazgatási bíráskodásnak olyan értelmű átszabása, amilyenről annak idején, 1990-ben említést tettünk.
Mindezen átfogó reformelképzelések nélkül csak az történik, hogy technikai normákkal - a ruhapénz szabályozása mellett, mintegy mellesleg - rögzítünk egy olyan struktúrát, ami hosszú távon tarthatatlan. Hosszú távon elképzelhetetlen, hogy az igazságszolgáltatás egy ilyen hierarchikus rendben működjék, egy olyan rendben, aminek a csúcsán az igazságügy-miniszter áll.
Ezért egyetértve azzal, és támogatva az előterjesztésnek azon pontjait, amik a bírák technikai, munkakörülménybeli feltételeit biztosítják, amik például biztosítják a bírák kárfelelősségét - nem olyan formában, ahogy itt, ebben a törvényjavaslatban le van írva, mert ennek a törvényjavaslatnak ezek a pontjai, hogy mondjam, meglehetősen hézagosak, szabályozástechnikailag is meglehetősen hibásak -, egyetértünk azzal, hogy meg kell teremteni a bírák kárfelelősségét. Ha a bíró ítélkezése során kárt okoz, akkor ennek a felelősségi rendszerét meg kell teremteni, meg kell teremteni sok más technikai normát, de nem értünk egyet azzal - és ennek a törvénynek a keretében sem támogatjuk -, hogy ezt a hierarchiát rögzítsük, azt a hierarchiát, aminek csúcsán a mindenkori igazságügy-miniszter áll. Ebben a pontjában nem támogatjuk a javaslatot.
A tényt elfogadjuk, hogy nincs jelenleg jó megoldás ennek a kérdésnek a rendezésére, de az a megoldás, amit ez a szabályozás rögzíteni akar, nem elfogadható a mi számunkra. Szeretnénk újra feleleveníteni azt a javaslatunkat, amit 1991-ben, a kinevezési törvény kapcsán már említettünk. Szeretnénk újra ezt előterjeszteni, és szeretnénk erről érdemi vitát folytatni, hogy miért nem hajlandó tárgyalni a kormányzat az igazságszolgáltatásnak ezen szervezeti korszerűsítéséről, amely korszerűsítés - még egyszer hangsúlyozom - egybecseng a bírói karnak az elképzeléseivel, egybecseng a nemzetközi gyakorlattal, egybecseng azokkal az általános normákkal, amelyeket 1989-ben a mai kormánypártok is elfogadtak. Köszönöm a türelmüket. (Kis taps a bal oldalon.)
