ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Kérem szépen, hallottuk, Nagyné Maczó Ágnes két ügyrendi javaslatot terjeszt elő. Határozathozatal következik.
Az első ügyrendi javaslat, hogy most döntsünk arról, hogy ma nem hoz határozatot ebben a kérdésben a Ház. Határozathozatal következik. (Közbeszólás, zaj.) Kérem, Nagyné Maczó Ágnes első ügyrendi javaslata, ha én jól értelmezem, az, hogy most a Ház döntsön arról, hogy a mai napon a tárgysorozaton lévő és most tárgyalásba vett kérdésben semmilyen körülmények között határozatot nem hoz. Jól értelmeztem? (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes: Igen.) Igen. Az előterjesztő szerint jól értelmeztem.
Kérem, további vita elkerülése végett én elrendelem a határozathozatalt. Most kérem állásfoglalásukat Maczó Ágnes első javaslata kérdésében. (Zaj, közbeszólások: Nem!) Aki egyetért Maczó Ágnes javaslatával, igennel szavaz, aki nem ért egyet, nemmel szavaz. Kérem szavazatukat. (A karzaton elhelyezkedő műszakiak felé, mivel megjelenik a táblán a szavazás eredménye:) Kérem, ne tessék! Én mondom a "most"-ot, mikor a határozathozatal következik! (Megjelenik a táblán az eredmény: 53 igen, 179 nem, 21 tartózkodás.)
Kérem, a Ház megértette, szavazott. (Szórványos derültség.) ., nemmel szavazott, ezt a határozati javaslatot elvetette, mégpedig a következő arányban. (Az eredmény eltűnik a tábláról.) Most tessék még egyszer vetíteni akkor már! (Derültség. Megjelenik a táblán a szavazás kezdetét jelző szöveg.) Nem! Az eredményt tessék még egyszer vetíteni! (Közbeszólások: Megvan az eredmény!) Igen, de ki kell hirdetnem. (Megjelenik a táblán a szavazás eredménye.)
Az Országgyűlés az első számú ügyrendi javaslatot 179 szavazattal, 53 ellenében, 21 tartózkodás mellett elutasította.
Nagyné Maczó Ágnes második ügyrendi javaslata, miszerint a Ház intézzen felszólítást Göncz Árpád köztársasági elnök úrhoz és Antall József miniszterelnök úrhoz, hogy ebben a kérdésben a Ház színe előtt nyilatkozzanak. Jól fogalmaztam? (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes: Igen.) Helyesen fogalmaztam.
Határozathozatal következik. Most kérem szavazatukat ilyen felszólítás kérdésében. (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés 183 szavazattal, 47 ellenében, 39 tartózkodás mellett ezt az ügyrendi javaslatot is elutasította.
Szólni kíván? (G. Nagyné dr. Maczó Ágnes bólogat.) Szólni kíván Nagyné Maczó Ágnes. (Közbeszólások: Ne!)
Felszólaló: G. Nagyné dr. Maczó Ágnes (független)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi