ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az illetékes állandó bizottságok a miniszterjelölteket kinevezésük előtt meghallgatták. Alkotmányunk értelmében a Kormány tagjai az Országgyűlés előtt tesznek esküt.
Dr. Szabó Iván miniszter úr, aki eddig is tagja volt a Kormánynak, már korábban esküt tett.
Felkérem dr. Latorcai János Miklós urat, ipari és kereskedelmi minisztert, hogy szíveskedjék az ülésterem közepén lévő mikrofonhoz fáradni és az ünnepélyes esküt letenni. (Dr. Latorcai János Miklós a terem közepén lévő mikrofonhoz megy.)
Megkérem képviselőtársaimat, hogy állva hallgassák végig az eskütételt. (A teremben lévők felállnak.)
Felkérem Juhász Péter jegyzőt az esküszöveg előolvasására.
(Dr. Latorcai János Miklós ipari és kereskedelmi miniszter Juhász Péter jegyző után mondja az eskü szövegét.)
Én, Latorcai János esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz hű leszek, az Alkotmányt és az alkotmányos jogszabályokat megtartom, az állam- és szolgálati titkot megőrzöm, miniszteri megbízatásomhoz híven lelkiismeretesen, a nép érdekeinek megfelelően járok el, és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a Magyar Köztársaság fejlődését előmozdítsam. Isten engem úgy segéljen!

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi