SZABÓ LAJOS, DR. (FKgP)
SZABÓ LAJOS, DR. (FKgP)
SZABÓ LAJOS, DR. (FKgP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az eset, aminek kapcsán néhány szót szólok, remélem, nem tömegjelenség. Ami aktuálissá és általános érvényűvé teszi, az a másik ember, a hűséggel szolgáló, a tisztességgel dolgozó ember megbecsülése.
Néhány héttel ezelőtt meghívtam választókörzetem pedagógusait, hogy ismertessem a közoktatási törvénytervezet legújabb változatát, valamint szót váltsunk a magyar oktatásügy, oktatáspolitika időszerű kérdéseiről. Mi lesz velük, mi lesz az iskolával, mi lesz a gondjaikra bízott gyermekekkel. Össze is gyűltek, közel háromszázan.
A sok kérdés és a második óra vége felé, amikor oldódott a görcs és kissé felszabadult a hangulat, az egyik igazgató összetört, összegyűrt okmányt húzott elő. Postán kapta, hogy adja majd át az illetékeseknek egy bronzéremmel együtt. Az okmány tanúsítja, hogy a megnevezettnek a Magyar Köztársaság művelődési és közoktatásügyi minisztere a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományozza. A dátum alatt aranyszínű koronás címer és a miniszter saját kezű aláírása.
Egy ilyen kitüntetés nagy megbecsülés, az okmány szép iparművészeti alkotás, de a silány boríték, amiben küldték, a küldő és a postai szállítás gondatlansága, de főleg az átadás módja mindent lerombolt. Láttam, hogy nemcsak az oklevél tört össze, hanem a címzettben is valami, ami sokkal nehezebben pótolható. Rövidesen több hasonló sorsú oklevél került elő és a jogos sérelem. Vajon csak ennyit ér ez a kitüntetés, hogy úgy mellékesen oda lehet lökni? Vagy azt értékelik csupán ennyire, aki kapta? Nem akadt egy magasabb beosztású állami tisztviselő, netán az aláíró miniszter, hogy egy meleg kézfogás, egy biztató szó kíséretében személyesen adja át? Jogos kérdések, amikre nem tudtam választ adni.
Úgy hiszem, mindez nem a miniszter, csupán a hivatal hanyagsága, a nemtörődömség, a másik ember iránti közömbösség. Pedig gondoktól nehéz napjainkban igazán nagy szükség volna egy-egy meleg kézfogásra, és hogy jobban odafigyeljünk egymásra. Pedagógusok és mások, így együtt a tízmillió nagy része, járjuk és éljük meg a rendszerváltás nehéz időszakát. Már kijöttünk Egyiptomból, most kóstolgatjuk a szabadságot, de még igen messze van az ígéret földje. Egyelőre bolyongunk a pusztában, mint valamikor Mózes a zsidó néppel. Most különösen nagy szükség van az erőt, bizalmat adó kézfogásra, a másik ember megbecsülésére, a hatalom alázatára. Pedagógusok és mások együtt keressük az utat, próbálgatjuk a demokráciát. Ez senkinek sem könnyű. Szeretnénk megszabadulni a félelmeinktől, a kishitűségtől, a despotáktól, negyven év rossz szokásaitól, súlyos reflexeitől. Ehhez nem elég a szerény tizenharmadik havi fizetés, ez nemcsak anyagi kérdés. Megértésre, erkölcsi támaszra, az arra érdemesek valóságos megbecsülésére van szükség. Kiábrándult nép, zilált ország nem tud a jövőbe vetett hittel nemzeti egységet teremteni. Pedig a történelem nagy tanulsága, hogy ezek nélkül nincs bemenet az ígéret földjére.
A másik ember megbecsülése sokszor csak kis dolgokon múlik. Most egy gondos csomagolás, egy meleg kézfogás, egy biztató szó. E kicsiségek nélkül a nagy dolgok, még a kitüntetés is, sikertelenek és értéküket vesztik. - Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
Döntés törvényjavaslat sürgős tárgyalásáról
