FODOR ISTVÁN, DR. (független)
FODOR ISTVÁN, DR. (független)
FODOR ISTVÁN, DR. (független) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim közül bizonyára sokan, hozzám hasonlóan részt vettek az elmúlt hetekben a termőföld-részaránytulajdonosoknak azokon a közgyűlésein, amelyeket az 1993. évi II. törvény rendelkezései szerint tartottak meg az ország szinte valamennyi településén.
Abban is biztos vagyok, hogy tapasztalataimat általános érvénnyel fogalmazhatom meg: az érdeklődés e közgyűlések iránt méltó volt az eseményhez.
Történelmünk talán legnagyobb léptékű földosztásának eme mozzanata százezreket mozgósított. Zsúfolásig telt kultúrházak s a szemekben megcsillanó néhány aranykoronányi reménysugár jelezte, hogy nagyon sok, az átalakulás viharában ellehetetlenült család számára a talpalatnyi föld talán az utolsó kapaszkodó. Számukra, őseik számára közel fél évszázada úgy tűnt, évezredes igazságtalanságot orvosol a történelem. Akkor az adott reményt a magyar parasztnak, hogy azé lesz a föld, aki megműveli.
A mögöttünk lévő négy évtized történelmi bukfencének újabb példája: most az ad reményt, hogy az művelheti meg a földet, aki a tulajdonosa.
A föld jogos tulajdonosai türelemmel hallgatták a tájékoztatókat mindaddig, amíg el nem hangzott a törvénynek az a rendelkezése, hogy a birtok önálló ingatlanná alakításának költségeit, aki ezt kéri, saját magának kell viselnie.
Mindenhol értetlenség, érthető felzúdulás fogadta az erről szóló bejelentést.
(10.30)
Hiszen ki az, aki saját jószántából adta volna közös művelésbe az évezredes jussot? Nem az ő akaratuk folytán alakult ki olyan helyzet, hogy az önálló gazdálkodáshoz újra le kell verni a birtok határát jelző karókat. És miért ez a megkülönböztetés azokhoz képest, akik kárpótlás címén kapják vissza a földet? Hiszen a különbség hozzájuk képest, vagy éppen a sorsközösség velük az, hogy bár az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés szerint mindvégig tulajdonosai voltak a földnek, mégis ugyanúgy meg voltak fosztva tulajdonuk használatától, mint amazok.
És kérdezik: az különbség, hogy az egyik tulajdonos egyszeri alkalommal megváltás címén, a másik tulajdonos azóta folyamatos járadék címén kapott egy olyan összeget, amely egyikőjüknek sem pótolta a ténylegesen elszenvedett kárt? Igazságérzetem szerint azt kell mondanom: jogos az értetlenség, még akkor is, ha erre számítani lehetett, hiszen a szövetkezetek átalakulását szabályozó átmeneti törvény 27. szakaszában a részarány-tulajdonosok vonatkozásában már kimondta: a föld önálló ingatlanná alakításának költsége és a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartási bejegyzésének eljárási illetéke a tulajdonost terheli.
De az is igaz, ha számba vesszük a termőföld tulajdonviszonyainak rendezését szabályozó törvényi előírások mindegyikét, a helyzet mégsem ennyire egyértelmű. Termőföldingatlan tulajdonjoga változásának ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez és termőföldingatlan kijelöléséhez kapcsolódó költségek viseléséről négy törvényünk rendelkezik. Ezek: az illetéktörvény, a kárpótlási törvény, a szövetkezetek átalakulását szabályozó átmeneti törvény, valamint a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló törvény.
Nézzük meg külön-külön, mit írnak elő ezek a jogszabályok az ingatlan-nyilvántartási illeték bejegyzéséről, illetve ingatlan-nyilvántartási bejegyzés illetékéről, illetve az önálló ingatlanná alakítás költségeiről.
Az illetéktörvény általános szabálya az ingatlan-nyilvántartási bejegyzést illetékköteles államigazgatási eljárásként nevesíti, ám 33. szakaszának (2) bekezdése 24. pontjában tárgyi illetékmentességet kapcsol a társadalmi igazságosság érdekében lefolytatott földrendezési eljáráshoz.
A kárpótlási törvény úgy rendelkezik, hogy a kárpótlásra jogosult által megvásárolt termőföld ingatlan-nyilvántartási bejegyzésével kapcsolatos költség az állami költségvetést terheli.
A szövetkezeti átmeneti törvény - mint arra már utaltam - a részarány-tulajdonosokat terheli ezzel a költséggel, míg a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló törvény érdekes módon és meglehetősen következetlen jogalkotási technikával ezt a kérdést szabályozatlanul hagyja.
Persze lehet azt mondani, hogy ezt ebben a törvényben azért nem kellett érinteni, mert az átmeneti törvény már ezt rendezte. De akkor ugyanez igaz az önálló ingatlanná alakítás költségeire is, hiszen azt is szabályozta.
További bonyodalmakat okoz, hogy részarány-tulajdonosok - többek között azért is, mert jó részük közvetlenül vagy családtagjaik révén kárpótlásra is jogosult - a kárpótlási eljárás szabályaihoz viszonyítanak, s logikájuk szerint ha a kárpótlás szabályai mindkét aktust nevesítik, akkor ebben a törvényben csak az egyik aktusnak a nevesítése és eltérő szabályozása a jogalkotónak arra a szándékára utal, hogy a másik eljárás tekintetében eltérés nincs, tehát nem kell fizetni. Ha pedig a jogban is jártas lenne a részarány-tulajdonos, akkor az illetéktörvénynek a társadalmi igazságosság érdekében a földrendezési eljáráshoz kapcsolt illetékmentessége okán joggal gondolná, hogy ezért nem kell fizetnie, hiszen a földrendező bizottságokról szóló törvény címében is földrendezési eljárásra utal, nem beszélve arról, hogy negyedik éve hirdetjük: mindez a társadalmi igazságosság jegyében történik. A földhivatal viszont az illetéktörvény általános szabályaira utalva, ám figyelmen kívül hagyva a földrendezési eljáráshoz nevesített tárgyi illetékmentességet, azt hirdeti, hogy bizony a részarány-tulajdonosnak az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés illetékét is meg kell fizetnie.
Tisztelt képviselőtársaim! Az elmondottak alapján a földrendezési eljáráshoz kapcsoltan az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés illetékéről szóló, különböző jogszabályainkban megfogalmazott rendelkezésekben lévő ellentmondások feloldására javasoljuk önálló indítványunk egyik elemeként, hogy a termőföld-részaránytulajdon ingatlan-nyilvántartási bejegyzése illetékmentes legyen, összhangban az illetékmentességre vonatkozó rendelkezéseivel. A rendelkezések összehangolását a jogalkotás szempontjából evidenciának tekintjük.
Tisztelt Országgyűlés! A továbbiakban vegyük sorra a négy törvény előírásait az önálló ingatlanná alakítás költségeiről.
Az illetéktörvény a föld önálló ingatlanná alakításának költségeit nem nevesíti, így erről legfeljebb annak 67. szakaszát lehet citálni, amely általánosságban úgy rendelkezik, hogy államigazgatási intézmények igazgatási jellegű szolgáltatásának igénybevételéért díjat lehet megállapítani. Hogy melyikért és mennyit, annak meghatározását miniszteri rendelet előírásaira bízza. Hozzátéve, hogy a lakosság széles körét érintő díjfizetési kötelezettséget csak törvény állapíthat meg.
Törvény van, három is, csak meglehetősen következetlen. A kárpótlási törvény a tulajdonosokat mentesíti a költségek megfizetésétől, a szövetkezeti átmeneti törvény, továbbá a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló törvény a részarány-tulajdonosokat terheli a földbirtok kijelölésének költségeivel.
Vajon miért? Valószínűnek tartom, azért, mert amikor a kifogásolt rendelkezéseket törvényerőre emeltük, azt nem az igazságosságról vallott felfogásunk alapján, s még csak nem is a törvényalkotásnak kényszerűen hajszolt, s így a hiba lehetőségét magába hordozó munkatempója miatt tettük, hanem azért, mert amikor döntöttünk ebben a kérdésben, előbbrevaló szempontként mérlegeltük állásfoglalásunknak az állami költségvetésre kiható következményeit. Talán túlzottan leegyszerűsítve, talán az érintettek várható magatartását nem ismerve végeztünk egy számítást, feltételezve, hogy a földrendezés összes költsége egyszerre jelentkezik, s ez egy esztendő költségvetését terhelné.
Tisztelt képviselőtársaim! Mi úgy ítéljük meg, hogy ez a kérdés a költségvetés tervezett egyenlegének veszélyeztetése nélkül ma már kezelhető. Nem azért, mert ugyanannak a problémának a kezeléséhez találtunk volna egy olyan technikát, ami korábban senkinek nem jutott eszébe, hanem mert azóta kiderült, hogy nem azt a feladatot kell megoldani, amellyel akkor számoltunk. S ahhoz, hogy ez kiderülhessen, éppen az 1993. évi II. törvénynek kellett hatályba lépnie.
Egy héttel a kérelmek benyújtására a törvényben előírt határidő lejárta előtt nagy biztonsággal számba vehető, hogy a részarány-tulajdonosoknak egyelőre legalábbis alig valamivel több mint 10%-a kívánja saját maga művelni a földjét, s kéri ennek okán az önálló ingatlan kialakítását.
Ehhez hozzá kell tennem, hogy az ingatlanok kimérése abban az esetben sem jelentene a fenti mértékkel együttjárónál nagyobb költséget a földhivatalok számára, ha az igény meghaladná a jelzettet, azon egyszerű oknál fogva, mert a földhivatalok több munkát nem tudnak egy esztendőben elvégezni. Ez a körülmény szerencsére nem lenne akadálya a termőföld saját használatbavételének, hiszen az 1993. évi II. törvény jó előrelátással bevezeti az ideiglenes birtokba adás intézményét.
Az elmondottakat összegezve az a véleményünk, hogy a tulajdonosok részéről a föld saját megművelése okán várható földkijelölési igény, a földhivatalok kapacitása az ideiglenes birtokba adás intézményével együttesen lehetővé teszik az önálló ingatlanok kialakításának olyan ütemezését, amely a költségvetést nem egy esztendőben, hanem több esztendőre megosztva terheli.
Ezért előterjesztésünk második elemeként javasoljuk, hogy a részarány-tulajdonosok közül azok számára, akik ötéves kötelezettséget vállalnak a tulajdonukat képező termőföld mezőgazdasági hasznosítására, továbbá arra, hogy ezen időtartamon belül azt nem idegenítik el, és nem adják haszonbérbe, az önálló ingatlanná alakítás díjfizetési kötelezettség nélkül történjen meg.
(10.40)
Annak érdekében, hogy önök, tisztelt képviselőtársaim, jó lelkiismerettel támogathassák második javaslatunkat is, két dolgot kell eldönteni. Az egyik az, hogy a termőföld-részaránytulajdonosok földjeinek birtokbaadását a kárpótlással azonosan, a társadalmi igazságosság érdekeit szolgáló földrendezési eljárásnak tekintjük-e vagy sem. Ha a válaszunk erre igen, akkor a második kérdés az, van-e olyan megoldás, amely illeszthető az állami költségvetésnek 1993-ra tervezett egyenlegébe, és elviselhető terhet jelent a további esztendőkben is.
Ennek a kérdésnek a megválaszolására kérem, hallgassák meg Kupa Mihály képviselőtársamat, a törvényjavaslat másik előterjesztőjét. Köszönöm.
