SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA, DR. (SZDSZ)
SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA, DR. (SZDSZ)
SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA, DR. (SZDSZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr! Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Biztos vagyok abban, hogy nincs vita közöttünk: a szerencsejáték nem kifejezetten keresztényi, humanitárius cselekedet - sem annak, aki pénzért játszik, sem annak, aki a hasznait élvezi -, megtűrni azonban mégis elkerülhetetlen, mert az ember gyarló, s arra építeni joggal lehet - már ami a remélt bevételeket illeti.
Megközelíthetjük a dolgot úgy is, hogy a szerencsejáték a legjobb kvázi adónem, mert a polgárok önként és dalolva áldoznak rá - akár az utolsó fillérjüket is. Ha a forrás nem is éppen a legtisztább, a támogatandó célok mindenképpen nemesek. Ismerve a szociálpolitika, az egészségügy, az oktatás és a kultúra, valamint az ifjúságpolitika lehetőségeit, feltétlenül jól jön akár a játékalapból kapott támogatás is.
A cél tehát helyes, s - hogy stílszerű legyek - a Parlamentnek "malaca" volt, amikor úgy döntött: kell egy ilyen törvény nekünk. Lássuk hát, milyen megoldási módot tárt elént a koalíció a fenti cél elérése érdekében, mikor elénk terjesztette törvényjavaslatát az országos játékalapról!
Úgy hiszem, hű maradt a Kormány az eddig megismert szemléletéhez - mondhatni: önmagához -, meg persze az államháztartási törvényhez is, amikor egy abszolút központosított állami pénzalapot akar létrehozni szinte korlátlan pénzügyminiszteri rendelkezési és felügyeleti joggal. Itt vethető fel a kérdés: a különböző jellegű támogatásokat, alapokat nem lenne-e célszerűbb - természetesen ezek eltérő pénzügyi forrásait is - egy egységes rendszerbe illeszteni? Tulajdonképpen, hogyha megnézzük a különböző elkülönített állami pénzalapok bevételi és kiadási szerkezetét, akkor egy második költségvetés, egy többcsatornás támogatási rendszer létrejöttének vagyunk tanúi.
Ismét megkérdezem: nem lenne-e nyomon követhetőbb és célirányosabb a különböző bevételi forrásokat a központi költségvetésbe beállítani és elosztani?
Visszatérve a konkrét előterjesztésre: meg lehetett volna az alapot, illetve az afeletti rendelkezést olyan módon is konstruálni, hogy elkerüljék a pénzügyminiszter esetében ezt a "cukrosbácsi-effektus"-t, és az alap feletti rendelkezést legalább megosztani különféle civil szervezetek, érdekképviseletek vagy bárki között, aki nem a végrehajtó hatalmat képviseli. Létrejön ugyan egy tíztagú Országos Játék Tanács - amelynek tagjait a pénzügyminiszter kéri fel -, de ez mit sem változtat azon, hogy a tervezet szerint a támogatásokról kizárólag a pénzügyminiszter dönt.
Hiányolom az előterjesztésből, hogy igen szűkszavúan csak annyit lehet belőle megtudni: pályázat útján lehet a támogatáshoz jutni. Nincs a feltételrendszer egyértelműen meghatározva, ami pedig garanciát jelentene a pályázóknak: ki, miért, mennyi pénzhez juthat az alapból. Jó lett volna arra is kitérni: amennyiben nem arra vagy nem úgy használják fel az elnyert pénzt a pályázók, mint amire kapták, nekik hogyan alakul a felelősségük.
Nem lenne rossz, ha a pályázati kiírás nemcsak az országos napilapokban, de legalább a Pénzügyi Közlönyben is megjelenne, amelyhez a polgármesteri hivatalokban még a legkisebb faluban is hozzá lehet férni.
Az előterjesztő szerint az alapot egy önálló költségvetési szerv kezeli, amelyet a pénzügyminiszter alapított. Múlt időben kell beszélni, mert az indoklás elárulja, hogy a szervezet már 1992 januárjában megalakult. Ismét egy hivatal - törvény által szentesítve. Egyetlen pozitívuma, hogy a szervezet költségeit az alap bevételeiből kell fedezni, de ugyanakkor a javaslat semmiféle korlátozást nem tartalmaz arra vonatkozóan, nehogy drágább legyen a leves, mint a hús, ugyanis nincsenek a szervezeti kiadások korlátozva vagy legalább egy limithatárhoz kötve.
S itt már el is jutottunk az egyik leglényegesebb ponthoz: az alap gazdálkodásához, amelyre az előterjesztés - nemes egyszerűséggel - tíz rövidke sort áldoz. A lényeg természetesen benne van, miszerint minden a pénzügyminiszterhez tartozik, beszámolnia csak az elköltött pénzekről kell évente a Kormánynak és az Országgyűlésnek.
S most elérkeztünk a számomra legizgalmasabb szakaszhoz, a nyolcadikhoz, amelyből azt lehet megtudni, ki képviseli az államot a különféle - egyes kizárólagos állami részesedésű - szerencsejátékok vonatkozásában. Így a lottó és a totó a pénzügyminiszteré, a lóversenyfogadás a földművelésügyi miniszteré, a bingó pedig - egyetértésben a pénzügyminiszterrel - jelen esetben a belügyminiszteré. Ezen túlmenően, a 13. §-ban, az érintett miniszterek felhatalmazást kapnak az említett játékok részletes szabályainak meghatározására is. Az, hogy a fő "játékfelelős" a pénzügyminiszter, kiderül a javaslatból; azt, hogy a lóversenyfogadás az agrárágazaté, valahogyan meg tudom magyarázni - lovak, abrak, egyebek -, de hogy a bingót milyen kapcsolat fűzi a belügyminiszterhez, azt fel nem foghatom, és nem tudtam mind a mai napig sem kideríteni.
Uraim, árulják el nekem: hogyan jön össze a bingó és a belügyminiszter… (Közbeszólások a jobb oldalról: A "b" betűvel!) …, mert szerintem a belügyminiszternek az "itt a piros - hol a piros?"-ra kellene elsősorban figyelnie. Köszönöm. (Taps.)
