CSURKA ISTVÁN, a Magyar Igazság és Élet Pártja képviselőcsoportjának vezérszónoka
CSURKA ISTVÁN, a Magyar Igazság és Élet Pártja képviselőcsoportjának vezérszónoka
CSURKA ISTVÁN, a Magyar Igazság és Élet Pártja képviselőcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Igazság és Élet Pártja képviselői különleges helyzetben vannak ennek a kormányprogramnak a megvitatásakor és a miniszterelnök elfogadásakor. Mi ugyanis, ennek az új kis pártnak a tagjai valamennyien részesei voltunk az egész koalíció 1990-es győzelmének; együtt vettünk részt az örömben, és éveken át vállvetve küzdöttünk közös vagy közösnek vélt céljaink megvalósításáért.
Most azonban nem vagyunk egy véleményen. Nagyon sok gondolat, ami a túloldalról elhangzott, tárgyilagosnak és megszívlelendőnek tűnik nekünk is. Amit Kuncze Gábor mondott, vagy azok a felelős szavak, amelyeket Orbán Viktor elmondott… (Moraj és szórványos taps a jobb oldalon. Közbeszólás a jobb oldalról: Új koalíció!)… bennünket bizony nemcsak elgondolkoztatnak korábbi szerepünkről… (Zaj és mozgás a jobb oldalon.) …hanem most is meggondolkodtatnak.
A koalíciónak most – úgy látszik – megvan a többsége. Mi követeléseket, feltételeket támasztottunk azért, hogy ez az új Kormány jobban működjék. Kérdéseinkre, kéréseinkre vagy követeléseinkre nem kaptunk választ, elutasíttattunk. Mégsem vagyunk teljes mértékben azon az állásponton, mint az ellenzék. Az ellenzék ugyanis tétlenséget – merev folytatást sem, hanem tétlenséget! –, ügyvezetői minőséget követel, kér, ajánl a Boross-kormánynak. Azt akarja, hogy ebben a három hónapban voltaképpen ne csináljon semmit, és természetesen ellenzéki mivoltához képest nem fogja megszavazni. Mi sem fogjuk… (Szórványos taps a jobb oldalról.) …mert nem teljesítették követeléseinket – de nemcsak ezért! Mert nem látjuk annak reményét, annak a halvány ígéretét sem, hogy ez a Kormány a tragikus következmények miatt a lehetőséget megragadva él minden új kormány lehetőségével, új programot, nemzetépítő programot terjesszen, akármilyen rövid időre is, a nép elé.
Hogy ez nem lehetséges, mert rövid az idő? Talán jobban meg kellene vizsgálni ezt a kérdést. Négy vagy öt hónap megfelelő idő, elégséges idő komoly programok elindítására. Négy vagy öt hónap elengedő volt, és mi nem is vettük talán észre – és ezért hibáztathatók is vagyunk, ebben a sorban ülő képviselők is, személy szerint magam is –, hogy 90 májusától négy vagy öt hónap alatt milyen rohamos gyorsasággal vesztette el a bizalmat az Antall-kormány, hibás intézkedései, hibás passzivitása, belenyugvása, a régi rendszerrel való nem elégséges szembenállása következtében. (Mozgás és zaj a jobb oldalon.) Ha veszteni lehet négy hónap alatt, nyerni is lehet négy hónap alatt.
A gazdasági kérdések, a Nemzeti Megújhodás Programjának nem teljesülése felesleges ismétlés lenne. Nem ezek alapján teszünk mi szemrehányást azoknak, akikkel valamikor együtt küzdöttünk, hanem pontosan azért, mert mintha hallgatott volna már jóval korábban is, évekkel korábban is ezekre az ellenzéki oldalról jövő ajánlásokra, és nem képviselte a saját eszméit kellő eréllyel. Úgy vélve talán, hogy az állandó visszavonulás, engedékenység, kompromisszumkötés a demokrácia alaptulajdonsága. Nem hiszem, hiszen ilyen politikai tévedés nem lehetett nagy politikusnak osztályrésze.
Nem, kérem szépen, ez a politika nem folytatható. Bele van csomagolva az egyre rosszabb költségvetésekbe és az egyre bátortalanabb kitörési kísérletekbe. Talán nincsenek is kitörési kísérletek, és ezért a magyar nép számon fogja kérni ezt a nemzeti oldalt, talán velünk együtt, akik itt ülünk. Mert a közelmúlt, az elmúlt napok eseményeit is illenék most már tárgyilagosabban megítélni. Valamennyiünk számára megrendítő volt az a sereglés, amellyel a magyar társadalom ezekben az órákban kiállt valami mellett.
(Boros Lászlót Trombitás Zoltán váltja fel a jegyzői székben)
(16:00)
Természetesen Antall József személye, halála iránti megrendülése is megvolt ebben. De talán különösen az MDF-nek, amely megrendezte és Koltay Gábor által megrendeztette ezt a pompás temetést, illenék jobban… (A KDNP és az MDF padsoraiból: Fuj! Fuj!) … Tényeket mondok, hölgyeim és uraim. (Közbeszólások: Ez nem illik! Ítéletet mondasz.) …Illenék mélyebben ennek a társadalmi jelenségnek a mélyére nézni, hogy mi van itt, mi akar itt lenni. És itt a pillanat, hogy valamit tegyünk. (Közbeszólás: Majd a MIÉP.) Mert mennyire hasonlít ez a gyászos sereglés ahhoz, ami 90-ben uralkodott ebben az országban? Aminek valamikor valamennyien részesei voltunk. Még az ellenzék is. Mennyire a nemzeti megújulást akarta, éltette akkor is, ezzel a mostani jelentkezésével is a magyar társadalom. Hogy meri az MDF ezt most kisajátítani? Miért nem használja fel arra, hogy egy új, gyökeresen új Megújhodási Program elkészítésével, legalább elkezdésével újra összefogja az egész magyar társadalmat, ezt a nemzeti oldalt, amely enélkül – hölgyeim és uraim – nagyon közel juthat a megsemmisítő vereséghez. Miért nem ezt fogják fel? Miért a miniszteri tárcákat osztogatják vagy védik? Miért nem azokkal is megpróbálnak szót érteni, akik ezt már jóval korábban is elmondták?
Talán mindent meg lehet oldani pártérdekek szerint, talán minden alkalmas arra, hogy állandóan csak osztogassunk? (Közbeszólás: 28 milliót.) Nem, kérem szépen. Várják meg önök a bírósági ítéletet. Várják meg. (Közbeszólás: Szégyelld magad!)
Hölgyeim és uraim! Látják, nagyot tud fordulni a világ. Egyes személyek életében is. (Közbeszólás: Élenjársz benne.) Van, amikor egy közösség és ezek alól természetesen a pártok sem kivételek, ahogy Nietzsche mondta, az önkéntes vakság bűnébe esnek. Ez pedig történelmi hiba. Talán ilyen alkalmakkor meg kellene fogadni azt is, annak a tanácsát is, azoknak a kiállását is, akik másképpen gondolják.
A kormányprogramot azért nem fogadhatjuk el, mert nem ígér semmi újat. Folytatni akarja a folytathatatlant. A személy ellen nyilvánvalóan nincs kifogásunk. Tekintettel arra, hogy már kézbesítették ide, a padba Göncz Árpád köztársasági elnök úr meghívóját a fogadásra, amely az új Kormány felesketésére vagy annak a kormányfő beiktatása után történik… (Közbeszólás: Mi nem kaptunk.) Csak a pártvezetők kapnak. (Derültség.)
Mi azt látjuk ebből, hogy a Kormánynak sikerült a költségvetés alkalmával szerzett 190 szavazatához még továbbiakat szerezni, és így a kormányprogramot és a miniszterelnök személyét az Országgyűlés el fogja fogadni.
Mi a költségvetést nem szavazzuk meg, mert akkor is elutasították azt a kérésünket, hogy előbb legyen Kormány, aztán legyen költségvetés.
Most, amikor nemet mondunk, ezt is a szemünk előtt látjuk. Mi is, hasonlóképpen az előttünk szólók egyikéhez-másikához, minden jó ügy támogatásául szegődünk. Ez a „nem”-ünk nem vonatkozik a beiktatott kormány további működésére. Ha olyan törvényeket, olyan lehetőségeket, olyan akciókat találunk, amelyeket támogathatunk, természetesen meg fogjuk tenni, hiszen mi is hívei vagyunk a jónak, a Kormány nehéz helyzetében elindítható programjainak.
Kérem, szavainkat úgy fogadják, ahogy mondtuk: őszintén és a nemzet érdekében szükségképpen, szükségszerűen elmondandóként. Köszönöm. (Taps.)
