DR. TAKÁCS GYULA (MDF)
DR. TAKÁCS GYULA (MDF)
DR. TAKÁCS GYULA (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem készültem hozzászólásra, tekintettel arra, hogy az elmúlt időszakban a Közgazdaságtudományi Intézetben volt egy programtájékoztató, ahol valamennyi párt képviselője, általában a programalkotásban részt vevő országgyűlési képviselők vagy más kutatók elmondták a gazdasági programjaikat. Meg kell mondani, hogy nagyon világosan és egyértelműen kiderült, hogy a gazdasági mozgástér rendkívül behatárolt, olyan helyzet van, amelyben a gazdasági programok csak kismértékben tértek el egymástól, nemcsak a programok, hanem az előírt feladatok is és a várható cselekvések.
Ennek ellenére meglepett engem az itt, most, a programalkotó vagy legalábbis rövidprogram-alkotó Országgyűlésünkön, hogy jelen pillanatban a képviselők hihetetlen módon támadták azt a programot, amelyet korábban szakértőik tulajdonképpen elfogadhatónak tartottak. Különösen vonatkozik ez a szabad demokraták frakcióvezetőjére is, aki jóformán egy pozitívumot sem mondott el az elmúlt három évről.
Ezért – tisztelt Ház – szeretném önöket arról tájékoztatni – és ez is benne volt abban az előadásban, amit tartottunk –, hogy mi az, amit mi örököltünk három évvel ezelőtt.
Az ország gazdaságát az állami tulajdon túlsúlya jellemezte, amely több területen már akkor működésképtelen volt, csődtömeget jelentett, akár látszott ez a felszínen, akár nem. Nyugodtan mondhatom ezt például a mezőgazdaságra, ahol már 1988-ban minden harmadik szövetkezet veszteséges volt.
A gazdasági csődtömegek mellett tudati oldalon ott volt a hamis ideológia valamennyi maradványa, így például az egyenlősdi, a teljes foglalkoztatottság ideálképe stb. A túlsúlyos állami tulajdon mellett ott volt a kibocsátott teljesítmény magas arányban történő ésszerűtlen felhasználása és újraelosztása. A túlfoglalkoztatottság, amit valamennyien ismerünk, ami nem volt más, mint a kapun belüli munkanélküliség. Az ország nagyarányú eladósodottsága, azaz a jövő feláldozása a szocializmusban a teljesítményt meghaladó fogyasztás oltárán.
És itt szeretnék talán röviden válaszolni Horn Gyula elnök úrnak, képviselőtársamnak, hogy 1990-ben a külföldi bruttó adósságállomány 21 milliárd volt, ez ma 23 milliárd, tehát valójában 2 milliárddal növekedett; ugyanakkor azonban a nettó adósságállomány jelen pillanatban 15 milliárd és nem 16 milliárd, mint 1990-ben volt. Tehát jelen pillanatban még kisebb a nettó adósságállományunk. Tehát ma senki nem állíthatja azt, hogy Magyarország ma lényegesen jobban el van adósodva külföldre, mint volt. Nincs jobban eladósodva, valamelyest csökkent ez az eladósodás, elsősorban annak köszönhetően, hogy nagy mennyiségű devizatartalékaink vannak. Ez a tényekhez tartozik.
(16.20)
Azt hiszem, azt is el kell mondani, hogy a régi rendszerben még rendkívül pazarló gazdálkodás volt irracionális szervezeti-működési keretek között, és teljes egészében hiányoztak a piacgazdaság jog- és intézményrendszerei.
Mindezt örökölte a magyar gazdaság, és én azt hiszem, hogyha nekünk most beszélnünk kell arról, hogy milyen programot készítettünk 1990-ben, s hogy ez a program megalapozott volt-e vagy nem, akkor nyugodtan elmondhatjuk azt, hogy 1990. év bázisán vagy 1989 bázisán készülhetett csak el az 1990. éves program az akkori nemzetközi körülményeknek megfelelően, a Szovjetunió létével összefüggésben, a világgazdaságban akkor még nem látható recesszió következtében. Mindezek a körülmények tehát meghatározták a Magyar Demokrata Fórumnak és ennek a Kormánynak, tehát a koalíciós Kormánynak a Nemzeti Megújhodásra vonatkozó programját, ezek határozták meg akkor s peremfeltételeket jelentettek egy program számára. Ezt, azt hiszem, nagyon világosan el kell mondani.
Szeretnék még néhány kérdést elmondani. Felmerült a külső fizetési mérleg kérdése. Világos, hogy ez valóban súlyos és nagy gondot okoz. Szeretném, tisztelt képviselőtársaim, ha föllapoznák a programot, mert én úgy láttam, mindenki előre elkészítette a beszédét, és ezért elmondta azt – akár benn volt a programban, akár nem –, amire gondolt.
Úgy látom, nem olvasták el, hogy a 6. oldalon, az első bekezdésben ez szerepel: a külső pénzügyi egyensúly fontos követelménye, hogy a fizetési mérleg passzívuma jövőre az ez évinél jóval kevésbé haladja meg a pénzben beáramló működőtőke teljes összegét. Azt hiszem, nagyon világos és egyértelmű egyensúlyra törekvés ez. Nem is szeretnék erről sokkal többet mondani. Világosan rögzítve vannak az ezt követő bekezdésekben és oldalakon, mit kíván a Kormány tenni 1994-ben, és hiszem s úgy gondolom, ezt meg kell, hogy tegye.
A következő ilyen nagyon fontos kérdés a költségvetés és az államháztartás. Ezzel kapcsolatban csak annyit szeretnék elmondani, ez valóban súlyos gondot okoz, a Nemzeti Megújhodás Programja valóban azt írta elő, hogy a 60%-os belső koncentrációt csökkenteni kell. El kell mondjam, attól függ, hogyan vizsgáljuk ezt a koncentrációt. Ha azt mondjuk, hogy a GDP-hez képest mennyi a jövedelemkoncentráció, akkor ez 52%. Szeretném erről tájékoztatni a tisztelt Házat. Ha a kiadást számítjuk, akkor 60, de nem 70, Kuncze képviselőtársam.
A következő, amit természetesen el kell mondani, hogy a magyar lakossági megtakarítások nem csökkentek, csak a növekedési ütem csökkent, tehát több lesz, de ez nem ugyanaz, mintha csökkent volna. Ez is fontos kérdés.
A kárpótlás tekintetében szeretném még elmondani azt is, hogy jelen pillanatban a kárpótlási jegyet már 80%, sőt 80%-ot meghaladó névértéken, címletértéken lehet megvásárolni, illetve értékesíteni. Azt hiszem, meg lehet állapítani, hogy ez egy igen kiváló trend.
Szeretnék nagyon röviden a kisbefektetési programról beszélni, ami igen nagy kritikát váltott ki. Elismerem, hogy ez egy vitatott kérdés. Vitatott közgazdaságilag, s a hatékonyság szempontjából is lehet vitatott. Azt azonban el szeretném mondani, hogy 1990-ben az SZDSZ-nek volt egy 20 000 forintos programja, és az legalább ennyire vitatott volt.
Elmondható az, hogy itt azonban nem mindenki kap 100 000 forintot, hanem csak az, aki vállalkozni akar, és annak is vissza kell fizetnie részletekben öt vagy tíz év után kamatmentesen, és nem kell végigmennie a banki hitelvizsgálati tortúrán. Úgy gondolom, ez nem más, mint egy kedvezményes hitelezés, biztosítja és elősegíti, hogy a privatizáció tömegesebbé váljon, s hogy a magyar társadalom ne rekedjen kívül a privatizáción.
Ez rendkívül fontos dolog, s úgy gondolom, hogy politikai szempontból s az egész átalakulásunk szempontjából minden körülmények között meghatározó, hiszen ha a privatizációt nem tudjuk a magyar közvélemény számára vonzóvá tenni, akkor soha nem lesz esélyünk arra, hogy a gazdasági átalakulást is végrehajtsuk.
Végezetül, illetve nem végezetül szeretnék még egy kérdést érinteni. Ebben a pillanatban jutott kezembe a Népszabadság, mely feltételezem, hogy hiteles forrásnak minősül, s azt kell belőle olvasnom, hogy 1991-ben az összes átadott lakások száma 4816. 1993. november végén – tehát még nincs december – az összes átadott lakás 5380. Azt hiszem, ez nem éppen azt jelenti, hogy minden visszaesik ebben a gazdaságban.
S azt hiszem, elmondhatjuk azt is, hogy növekedett az ipari termelés, és azt is, hogy csökkent a munkanélküliség.
Tisztelt Ház! Elhangzott itt tisztelt ellenzéki képviselők részéről, hogy ne vállaljon a Kormány semmilyen nemzetközi következményekkel járó olyan megállapodást, amelyik meghatározó lehet az elkövetkezendő időszakban. Elhangzott az is, hogy ne indítson a Kormány semmilyen olyan programot, amely esetleg időhorizontja tekintetében egy kicsit hosszabb kitekintést jelent. Elhangzott az is, hogy semmilyen körülmények között – talán már ne is dolgozzon a Kormány, hanem csak pont tartsa fenn az egyensúlyt.
Úgy gondolom, hogy a felelős Kormány, amely a Parlamentnek felelős, s egy felelős Parlament sem mondhat ilyent, s talán még azt is mondhatom, hogy egy felelős Parlamentben nem szabadna ilyennek elhangzania. (Közbeszólás jobbról: Így van! – Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Világosan kell látni, tisztelt képviselőtársaim, hogy a magyar Parlamentnek, a magyar Parlamentnek felelős szabad Kormánynak igenis feladata, hogy dolgozzon, hogy a stabilitást megteremtse, hogy a folyamatosságot biztosítsa, s így készítse elő az országot a választásokra. Nem engedhetjük meg azt, hogy a magyar demokratikus intézmények döglött kacsaként tevékenykedjenek – ahogy ezt a gazdaságban mondják –, és több mint egy évig ne történjen az országban semmi. Ha most mi nem dolgozunk, tisztelt képviselőtársaim, ha itt mostantól fogva senki nem akar dolgozni, hanem csak kampánnyal óhajt foglalkozni, akkor nagyon szomorú helyzet lesz a magyar gazdaságban, az egész magyar politikai életben, mert az új kormány már esetleg csak szeptember-októberben tud elkezdeni dolgozni, és az intézkedései legfeljebb két-három vagy négy hónapot is igényelnek.
Egy év eshet tehát ki, ezért nekünk az a véleményünk, hogy a koalíciós Kormánynak, a koalíció képviselőinek s a tisztelt ellenzéknek is dolgoznia kell. Úgy gondolom, hogy nem rendelhetünk mindent alá a kampánynak, nem ezt követeli meg a magyar lakosság tőlünk, hanem azt, hogy a magyar gazdaság érdekében dolgozzunk.
Úgy gondolom, hogy aki csak mindig nemet mond, és mást nem is tud mondani, az valószínű, nagyon nehezen tud, ha kell, cselekedni. Köszönöm. (Közbekiáltás a kormánypártok padsoraiban. Bravó! – Erőteljes taps a kormánypártok padsoraiban.)
