KUNCZE GÁBOR (SZDSZ)
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ)
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy az előttem szóló Takácsy Gyula képviselőtársam ügyesen elvonatkoztatott attól, amit én mondtam, úgy gondolom, nem érdemes szavaival részletesen foglalkoznom, maradhatunk a tényeknél a továbbiakban.
1993-ra 89-hez viszonyítva a GDP, a bruttó nemzeti össztermék 22%-kal csökken várhatóan. Ebben az összehasonlításban az ipar termelése 30%-kal, az építőipar 35, a mezőgazdaság 40, az áruszállítás, közlekedés 50, a kereskedelem 17%-kal esett vissza. A belföldi felhasználás 18%-kal csökkent.
(A jegyzői székben Tóth Sándor helyét dr. Szabó Lajos foglalja el.)
(16.30)
Úgy gondolom, amikor erre felhívja az ember a figyelmet, és szembesíti a mai, valós helyzettel ezt a kormányprogramot, ami megkerüli ennek a helyzetnek az ismertetését, azt nem lehet zokon venni, hiszen ugyanarról az országról beszélünk, ugyanarra az országra próbálunk meg cselekvési programokat találni. Nem mindegy, hogy mi az a kiindulópont, amit itt figyelembe veszünk.
Az újraelosztás 1990-es 60%-os aránya ugyanaz a szám, amihez én viszonyítottam – ezért említettem a 70%-ot. Mindkettő tartalmaz halmozódásokat, de ezek így összehasonlíthatóak egymással.
Ami a megtakarításokat illeti: csökken ezek növekedési üteme, ezáltal nem fedezik már a költségvetés hiányát. Ez az egyik oka annak, hogy ismét nő a külföldi eladósodásunk. Mellesleg jegyzem meg itt, hogy ugyanakkor viszont – szemben a Nemzeti Megújhodás Programjában felvetettekkel – a befektetési kedvezményekkel éppen arra ösztönzik a megtakarítókat, hogy a költségvetés hiányának fedezésére fordítsák megtakarításaikat, ahelyett, hogy ezek a gazdaságba áramolnának.
Amikor én bírálatot mondtam az előttünk fekvő programról, akkor említettem, hogy bizonyos pontokon – miközben valamit ígér a Kormány – már elszalasztotta ezt a cselekvési lehetőséget az adótörvények és a költségvetés megszavazásakor, mert egészen mást támogatott, mint amiről most beszél. Például a kis- és középvállalkozások támogatását ígéri, erre cselekvési program kidolgozását – ezzel szemben viszont bevezette a minimáladót, ami kifejezetten hátrányos helyzetbe hozza ezeket a vállalkozásokat, ellene hat a munkahelyteremtésnek.
Bizalmat kér a Kormány – Boross Péter kijelölt miniszterelnök úr –, miközben a vállalkozók számára nem adja meg ezt a bizalmat: adócsalóknak tekinti őket.
A befektetési kedvezményt csak a nagyvállalkozóknak adta meg, a kis- és középvállalkozások ebben nem fognak részesülni – ellene hat a lefektetett elveknek.
A garanciaalap növelésére vonatkozó javaslatunkat elutasította, pedig ez a kis- és középvállalkozások számára teremtene kedvező helyzetet.
A privatizációt mint gyorsítandó és a jövőben elősegítendő folyamatot említi, ezzel szemben viszont továbbra sem dönt a stratégiai célok felől: egyidejűleg kíván ingyen vagy majdnem ingyen hatalmas vagyonokat juttatni hazai tulajdonosoknak – társadalombiztosítás: 300 milliárd, a kárpótlás 1994-ben 210 milliárd, a kisvállalkozói részvényvásárlási program: 80-100 milliárd –, ugyanakkor viszont modernizációra képes stratégiai tulajdonosokat is be kíván vonni. Azt ígéri, hogy a privatizáció a társadalom számára áttekinthetően és ellenőrizhetően megy majd végbe, ezzel szemben a Vagyonpolitikai Irányelvek elfogadásakor továbbra is ragaszkodott a nyertes privatizációs pályázatok titkosságához.
Az adórendszerben megteremtette a Kormány számára annak a feltételét, hogy zárt ajtók mögött kedvezményosztogatási lehetőségekkel rendelkezzék.
A Kormány eltökélt abban, hogy a leghatározottabban fellép a korrupció ellen, a gazdasági bűncselekmények ellen. Ezek szerint vannak ilyenek? – kérdezem én. Lengyel László példája korábban még nem ezt mutatta. (Derültség a bal oldalon. – Zaj a jobb oldalon.)
Infrastruktúrafejlesztési programokat hirdet ilyen címekkel, hogy Mindenkinek telefont! Autópályával a jövőbe! Az Arccal a vasút felé! kimaradt – talán nem véletlenül. Utalok ezzel a Kormánynak a környezetvédelem területén elszalasztott intézkedéseire.
1994-re ennek keretében szennyvíztisztítást elősegítő kormányprogram elindítását ígéri, ugyanakkor viszont az általunk erre a célra tartalékolni kívánt összeget elutasította a költségvetés során, a címzett és céltámogatási rendszerből kivették, a megkezdett munkák az 1995. évi költségvetés terhére finanszírozhatók, új beruházások pedig egyelőre nem tudnak elindulni.
Azt mondja a program, hogy az adósságkonszolidációval lezárul az agrárszektor válságkezelése. Hát, kérdezem én: az kell az agrárszektor válságkezeléséhez? Talán nem a hitel- és támogatási rendszert kellene újrafogalmazni? Nem kellene-e egy olyan földtörvényt alkotni, ami valóban elősegíti, hogy a tulajdonosok gazdálkodhassanak a földjeiken? (Közbeszólásra reagálva:) De 1990-re ígérte a Nemzeti Megújhodás Programja a földtörvény benyújtását.
Tisztelt képviselőtársaim! Ez a program egy olyan ígérethalmaz, amelynek teljesítésére a Kormánynak már nincsen lehetősége. Amikor én arról beszéltem, hogy a Kormánynak korlátoznia kell tevékenységét, nem azt mondtam, hogy ne csináljon semmit, hanem azt mondtam, hogy az ellenzékkel való egyeztetés nélkül ne kezdjen már hosszú távú rendszeralkotó lépésekbe, hiszen neki 1994 májusára kell előre figyelnie és annak érdekében kell tevékenykednie, hogy nyugodtan jussunk el a májusi választásokig, és azok rendben lefolyjanak. És ehhez a folyamathoz én felajánlottam a Szabad Demokraták Szövetsége tárgyalási készségét. Ezt tartom a továbbiakban is. Köszönöm a figyelmüket. (Nagy taps a bal oldalon.)
