PÁL LÁSZLÓ (MSZP)

Full text search

PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
PÁL LÁSZLÓ (MSZP) Köszönöm szépen, Elnök Úr. Nem most kértem szót, hanem a bizottsági elnök urak bejelentését követően mint a gazdasági bizottság alelnöke. Az a helyzet, hogy egy olyan módosításról van szó, amely módosítást nem látott a gazdasági bizottság egyetlen tagja sem; talán a bizottság elnöke, valószínűleg ő látta, ő állást tudott foglalni. De én nem hiszem azt, hogy egy helyes precedens lenne – nem tudom, hogy az utolsó törvényünk tárgyalásakor szabad-e precedensről beszélni – a Parlament történetében az, ha a többség számára ismeretlen szövegekről egyszemélyes nyilatkozatok alapján dönt a Ház. (Dr. Szabó Iván: Már szavaztunk!) Szavaztunk, én tudom. (Dr. Gál Zoltán: De miről?) Önök tudták, lehet, hogy a kormánykoalíció tagjai mind ismerték a szöveget, de ezen az oldalon nagyon kevesen ismerték, talán a mezőgazdasági bizottság tagjai, de még ők se mindannyian. Tehát egy nagyon furcsa helyzet alakult ki. Ezért kértem még a szavazás előtt szót, mint bizottsági alelnök szerettem volna bejelenteni: nem értek egyet azzal, hogy a bizottsági elnökök csak előttük ismert dokumentumok alapján nyilatkozhassanak, hogy a bizottságok összehívása szükséges vagy sem. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a bal oldalon.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi