CSÉPE BÉLA(KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én egy ügyrendi javaslatot szeretnék tenni. Mielőtt ezt teszem, mindössze egy mondatot ehhez a vitához. Rá szeretnék mutatni arra, hogy itt egy olyan alapösszefüggés van, amit mindenképpen vegyünk figyelembe. Ez pedig az, hogy az átvilágítási törvény, röviden III/III-as törvény, tulajdonképpen egy társadalmi igényt elégít ki. Ettől a Parlamenttől már nagyon régen várja a közvélemény, hogy ez megszülessék. Mikor végre megszületett a ciklus végére, akkor én úgy vélem, hogy azt várja a közvélemény, hogy ez minél hamarabb működésbe jöhessen. Ehhez kellenek ezek a bírák, ezek a testületek. Én úgy vélem, hogy ezeknek a bíráknak a megválasztása elősegíti ennek a folyamatnak a minél hamarabbi beindulását, és ilyen értelemben arra kell rámutatnom, hogy mindazok, akik formai okokra hivatkozva vagy bármilyen más okra hivatkozva akadályozzák ennek a létrejöttét, úgy vélem, hogy szemben állnak ezzel az igen fontos és jelentős társadalmi igénynyel.
Ezért én azt az ügyrendi javaslatot teszem, hogy ezt a vitát most zárjuk le, és következzék a szavazás. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)
Határozathozatal ügyrendi kérdésben
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.