EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ)

Full text search

EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ)
EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném mindannyiukat megnyugtatni, hogy nagyon rövid leszek, nem veszem igénybe idejüket.
Azzal szeretném kezdeni, hogy az SZDSZ parlamenti frakciója nagy örömmel vette, hogy az iparjogvédelmi és a szerzői jogi törvényjavaslat a Ház elé került. Úgy gondoljuk, hogy a Parlamentnek elsősorban az a feladata, hogy ilyen típusú törvényekkel segítse az ország működését.
Amikor az állam és a gazdaság viszonyáról szoktunk beszélni, mindig azt mondjuk, hogy az államnak nem gazdálkodnia kell, hanem a gazdaság infrastruktúráját kell megteremtenie, utakat kell építenie, vasutat, telefonhálózatot, annak érdekében, hogy a gazdaság már jól működjék.
Tisztelt Országgyűlés! A szellemi munkának az infrastruktúrája részben a szerzői jog és az iparjogvédelem, ezért az a véleményünk, hogy a szellemi munka elősegítését az Országgyűlés nem tudja jobban támogatni adott gazdasági helyzetben, mint hogy a vonatkozó jogi szabályozást a kor követelményeihez igazítja.
Az iparjogvédelmi és a szerzői jogi törvények 1969-ben születtek meg. A maguk idejében modernek voltak, ez az új gazdasági mechanizmus időszaka volt. Ma már azonban számos kérdés tekintetében inkább visszahúzzák a szellemi munkát, mintsem hogy segítenék azt.
Azok az indokok, amelyeket államtitkár úr a törvényjavaslattal kapcsolatban elmondott, helytállóak, s az SZDSZ parlamenti frakciója azt gondolja, hogy ezeket a Parlamentnek gyorsan el kell fogadnia, hogy minél előbb hatályba lépjenek.
Egy megjegyzést szeretnék azonban tenni: az SZDSZ úgy gondolja, hogy a Kormány jobban tette volna, hogyha ezt a törvényjavaslat-csomagot nem a választásokat megelőzően, hanem még a választásokat követően, tehát 1990-ben a Parlament elé hozta volna. Azt hiszem, hogy az ország javát ez szolgálta volna, és meggyőződésem, hogy a kormánykoalíció és az ellenzéke között is jóval kevesebb konfliktus, jóval kevesebb vita lett volna akkor, hogyha ilyen, valóban előremutató törvényeket tudtunk volna tárgyalni.
Az SZDSZ parlamenti frakciója tehát örömmel támogatja a törvényjavaslat-csomagot. Köszönöm szépen figyelmüket. (Szórványos taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi