ILKEI CSABA, DR. (független)
ILKEI CSABA, DR. (független)
ILKEI CSABA, DR. (független) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Az utóbbi hónapokban többször is szóba hoztam a nemzetközi hulladékbizniszt, melynek következtében nálunk is önálló üzletággá nőtte ki magát a hulladékok, köztük a veszélyes hulladékok befogadása, tárolása, részbeni feldolgozása, továbbadása és forgalmazása.
A fejletlen és kiszolgáltatott országok sorsa, hogy környezetüket szennyező anyagokkal terheli a gátlástalan üzleti szféra. Mindez azonban nem terelheti el a figyelmet a még súlyosabb itthoni gondunkról, a kommunális, háztartási hulladék kezeléséről, mert ha nem történik semmi, akkor saját szemetünkbe fulladhatunk, miközben magasztos környezetvédelmi elveket hirdetünk, s az elméleti tanulmányokból lassan Dunát lehetne rekeszteni. A hulladékkezelés jelenlegi gyakorlata az önkormányzatok egyik legnagyobb problémája, mert akkora az elmaradás. A kommunális hulladék szelektív gyűjtése, elhelyezése, ártalmatlanítása, feldolgozása országosan megoldatlan. A gyökeres változtatáshoz a jogszabályi háttér éppúgy hiányzik, mint a valóban ösztönző anyagi viszonyok vagy a felelősségi körök tisztázása az ellenőrzéssel adós hatóságok, az önkormányzatok és a rosszul privatizált hulladékgyűjtő, -feldolgozó iparág új tulajdonosai között. (Az SZDSZ soraiban élénk szóváltás zajlik a Juhász Pál mellé ülő Dénes János és az SZDSZ-es képviselők között. Dénes János rövid idő múlva föláll és kimegy az ülésteremből.)
A tények nyomasztóak. Másfél év múlva valószínűleg megtelnek a régimódi szemétlerakó helyek. Az ország egyetlen kommunális hulladékégetőjét, a fővárosit korszerűsíteni kellene, ám a 7,5 milliárd forint meghaladja az önkormányzat teherbíró képességét, ha következetesen eleget akar tenni a tavaly júliusban életbe léptetett, európai viszonylatban is egyébként példamutatóan szigorú légszennyezési, levegőtisztasági normáknak. Így hát marad az a nem biztató helyzet, hogy Budapest környékén leraknak évi 2,5 millió m3 szemetet a mai 2 millió m3-es égetési kapacitás mellett, ami azonban csak két, azaz kettő évig megoldás, mert akkor betelnek a kijelölt befogadóhelyek. Míg a szomszédos Ausztriában október 1-jétől bevezették a szelektív gyűjtést – hétfelé kell választani a háztartási hulladékot, s ettől azt várják, hogy nyolc-tíz éven belül a háztartási szemét 80%-át újrahasznosítják –, nálunk erre ma gondolni sem merünk.
Az üzletágat ugyan privatizálták, ám a szemét maradt. Mindenki kereskedni akar, a kis haszon már nem vonzó, csak a gyors meggazdagodás az igazi siker. Nem lett jobb a kezdetleges szelektív begyűjtés, ezért újrahasznosítható hulladékhegyek állnak a látványukkal is lesújtó szeméttelepeken országszerte. A begyűjtésre kellőképp felkészült vállalkozókat az önkormányzatok nem képesek megfizetni. Hiányzik a második lépcső is, a nagykereskedők jól kiépült hálózata, és a harmadik lépcső is, a tőkeerős feldolgozó, akinek korszerű üzeme van, és azért az gyorsan fel is futtatható, mert az állam adókönnyítésekkel és más támogatásokkal is ösztönzi.
Ezért kérdezem, tisztelt államtitkár asszony: mikor térünk át a nyugat-európai rendszerre, ahol a lakossági hulladék kezelése az önkormányzatok és a vállalkozások közötti megállapodás dolga, olyan szabályozással – jogi, közgazdasági és más szabályozással –, amely szakmailag ösztönzi ezt a tevékenységet. Az úgynevezett hulladéktörvény megalkotásáig milyen átmeneti szabályozást tart szükségesnek a legégetőbb kérdések tényszerű megoldásáért?
Várom szíves válaszát. (Taps.)
