KÁLLAY KRISTÓF (független)

Full text search

KÁLLAY KRISTÓF (független)
KÁLLAY KRISTÓF (független) Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm miniszter úr válaszát. Két dologra szeretném fölhívni a tisztelt Ház figyelmét, hiszen négy kérdésem volt, ezek közül két kiemelendő rész. Az egyik, hogy december 30-án miniszter úr még nem tartotta indokoltnak az ÁV Rt.-t szabályozó törvény, illetve az ide vonatkozó alapító okirattal kapcsolatos részek módosítását. Úgy látszik, azóta ez ügyben is változott a véleménye.
Másrészt a miniszter úr is elismeri, hogy Szekeres úr levele, amelyet kifogásoltam, néhány pontatlanságot is tartalmaz. Időközben pedig Szekeres úr kivált az ÁV Rt. állományából.
Miniszter úrnak csak egy dologra szeretném fölhívni a figyelmét: ha ilyen sűrűn változnak az ÁV Rt.-ben a vezető posztot betöltő személyek, azt hiszem, az bizonyos miniszteri felelősséget is maga után von, hiszen eddig két elnök-vezérigazgató látta el ezt a feladatot, és nyolc hónapnál tovább egyikük sem tudta ezt a szerepet betölteni. Úgy gondolom, miniszter úr személyzeti politikája erősen megkérdőjelezhető. Kétségtelen, hogy a jelenlegi váltások több hónapon keresztül újabb személyek kipróbálására adnak lehetőséget.
Úgy gondolom, mindenképpen szükséges, hogy a Parlament bele tudjon tekinteni, és újra tudja gondolni ezeket a kérdéseket. És lehetségesnek tartom, hogy a képviselő úr körzetében a Balaton partján élő választópolgárok számára elfogadhatóak az ÁV Rt.-ben eddig megtörténtek vagy meg nem történtek, de én Szabolcs megyéből jöttem, és az ottani választópolgárok számára ezek az események aligha elfogadhatóak.
Kérem tisztelt képviselőtársaimat, ne fogadjuk el a választ, és az illetékes bizottság mindenképpen foglalkozzon az ÁV Rt. problémáival. Köszönöm szépen. (Taps.)
Határozathozatal

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi