SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter:

Full text search

SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter:
SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Kávássy Képviselőtársam! A kárpótlási árverésen megszerzett termőföld birtokba adását szükségszerűen megelőzik a termelőszövetkezet és az új tulajdonos közötti elszámolások, esetleg a szövetkezet még betakaríthatja az árverést megelőzően elvetett terményt – ezt az eljárást az első kárpótlási törvény végrehajtási rendelete, a 104/1991-es kormányrendelet szabályozza igen részletesen. Ehhez mérten a képviselő úr által említett esetre is ez a jogszabály az irányadó: "A vételi jog gyakorlásával tulajdonba kerülő termőföld új tulajdonosa a földet átadó gazdálkodószervezet részére köteles megtéríteni az új gazdasági évet előkészítő, szükséges, fő gazdasági munkáknak – szántás, talajerő-visszapótlás stb. –, a zöldleltári értéknek a gazdálkodószervezet táblatörzskönyve alapján számított ellenértékét. A térítés mértékében és módjában az új tulajdonos és a gazdálkodószervezet állapodik meg."
Így az ön által említett szövetkezetek a szántásért – meg ki tudja, még milyen munkákért, amik éppen ott fölvetődtek – kérhetnek többet is, szabad belátásuk alapján, de természetesen a megállapodás a döntő, amely szerint az egyik állítja, a másik elfogadja. Ha ez esetleg vitát eredményez közöttük, akkor csak a bírósági eljárás tud pontot tenni a végére.
Ami a haszonbérlettel kapcsolatos panaszt illeti, a tulajdonos dönti el, hogy a földjét haszonbérbe adja vagy sem, és azt, hogy megelégszik-e az adott esetben felhozott példa szerint a hat kilogramm búzával vagy sem. Senkit nem lehet arra kényszeríteni, hogy aláírjon egy olyan haszonbérleti szerződést, amelynek a tartalmával nem ért egyet.
Sajnálatos, hogy a mezőgazdaságban is megnőtt a munkanélküliek száma – azt viszont nem értem, a képviselő úr milyen összefüggést vél fölfedezni, amikor felrója, hogy azokat is munkanélkülire küldik, akiknek a földje továbbra is a termelőszövetkezetben marad. A szövetkezetnek ugyanis nincsen foglalkoztatási kötelezettsége a törvény szerint, másrészt a föld használatáért pedig bért köteles fizetni – és fizet is. Így, megítélésem szerint a két dolog között okozati összefüggés nincsen. A szövetkezet a haszonbérelt föld tulajdonosát nem köteles alkalmazni vagy vele a haszonbérleti jogviszonyra tekintettel a korábbi munkaviszonyt fenntartani.
A képviselő úr kérdésében fellelhetők azok a – valóban súlyos és mindannyiunkat foglalkoztató – problémák, amelyek jellemzik a mezőgazdaság tulajdoni és gazdasági szerkezetének átalakulását. A felsorolt esetekből nem következik egyértelműen, hogy erőszakos akciók történtek volna, bár én – bizonyítékok hiányában – nem is zárom ezt ki. A képviselő úr kérdése sem fogalmaz meg határozottan ilyet, hiszen másod-, harmadkézből származó információkra hivatkozik, ennek ellenére igyekeztem a tényszerű választ tárgyilagosan megadni a feltett kérdésre, és kérem, hogy fogadja el a válaszomat.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi