VARGA ZOLTÁN (NDSZ)

Full text search

VARGA ZOLTÁN (NDSZ)
VARGA ZOLTÁN (NDSZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Hosszú ideje váltunk leveleket a Pannonglas Ipari Részvénytársaság orosházi, ismertebb nevén öblösüveggyárának ügyében. Az első iratváltás még Bod Péter Ákos minisztersége idején történt, az orosházi üzem nemcsak a hazai élelmiszeripar, hanem a volt KGST jó néhány országának is fontos ellátója volt. Termékeit mindenütt megbecsülték és becsülik ma is.
Az Üvegipari Művek fennhatósága alatt még 1988-ban az orosházi részleg – ma már úgy tűnik, nem túl szerencsésen – a Pannonglas Ipari Részvénytársaság tagja lett. Ez azt is jelentette, hogy nyereségét más társvállalatok veszteségei elnyelték, így sajnálatos módon felszámolási eljárás alá került. Azóta több ízben foglalkozott a tárca a gyár sorsával, neve felkerült a központilag támogatandó gyárak listájára is, majd később felemás módon, afféle határesetként az esetleg támogatandók listájára került.
A felszámolási biztos 1993. szeptemberi jelentése szerint a gyár kedvező belső átalakulásokat hajtott végre, jó eséllyel tudna talpra állni, ha megfelelő központi finanszírozásokat kapna, elsősorban a műszaki és bérfejlesztés területén. Itt egy mondatot – államtitkár úr – engedjen meg, hogy beszúrjak: elmondottam a vagyonpolitikai irányelvek kapcsán, hogy a felszámolási eljárás, illetve a privatizáció központi kérdése, hogy bizonyos elkerülhetetlen fejlesztéseket központilag finanszírozni kellene, mert e nélkül a gyárak megmentése, értékesítése elképzelhetetlen.
1993. november 30-án a Népszabadságban megjelent egy nyilatkozat, amely szerint van arra esély, hogy a nagykanizsai és a sajószentpéteri üveggyár mellett az orosházi is bekerüljön az adósságkonszolidációs programba. Tekintettel arra, hogy az orosházi gyár foglalkoztatott létszámát tekintve is a legnagyobb gyáregység 1588 fővel, így az ott dolgozók megnyugtatása érdekében is teszem fel kérdéseimet:
1. Van-e esélye az orosházi üveggyárnak az említett programba való bekerülésre?
2. Mikorra várható a végleges döntés ez ügyben?
Várom szíves válaszát.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi