NÉMETH ZSOLT, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke:

Full text search

NÉMETH ZSOLT, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke:
NÉMETH ZSOLT, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársam kérdéseire a válaszaim: Tudtommal az Állami Számvevőszék két roma szervezet esetében hajtott végre ilyen jellegű célvizsgálatot.
Kívánatos lenne, hogy mindegyik nemzetiségi szervezetnél ez megtörténjen, de gyakorlatilag, amikor több száz ilyenről van szó, az Állami Számvevőszéknek erre nincsen kapacitása.
Annál a kettőnél, amelyiknél kimutatták ezeket a könyvelési visszásságokat, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal felelősséget vállalt arra vonatkozóan, hogy a visszásságok rendeződtek, illetőleg a két szervezet tevékenysége indokolja, hogy megkapják a költségvetési támogatást.
Az önkormányzattal kapcsolatban a képviselő úr már a korábbiakban is említette, hogy vontatottan halad a kisebbségi önkormányzatok létrehozása.
Ezzel kapcsolatban hadd jegyezzem meg, hogy nem halad vontatottan, mert nem halad sehogy az önkormányzatok létrehozása. Ezek az önkormányzatok ilyen értelemben, közjogi értelemben nem minősülnek önkormányzatoknak: elnevezték önmagukat önkormányzatnak, mert elnevezték, de az országos önkormányzatok – amelyek a kisebbségi törvényben elő vannak írva – csak a helyi önkormányzati választásokkal egy időben, illetőleg ezt követően jöhetnek létre, amikor megalakulnak a helyi kisebbségi önkormányzatok. Ilyen értelemben tehát ezek jelenleg az egyesületi törvény hatálya alá tartoznak, pusztán egyesületek, nem tekinthetők önkormányzatoknak. Köszönöm.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi