TOMPA SÁNDOR(MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint ismeretes, a borsodi acélipar reorganizációjával foglalkozó kormányhatározat 1994. február 10-én született meg. A határozat szövegéből az a tény, hogy a diósgyőri nagykohó és az acélgyártó konverterek leállítása az igazi döntés, nem derül ki csak az ottani helyzetet jól ismerő szakmai közönség és az ott dolgozók számára.
A szakma és a sajtó ezt úgy nevezi, hogy a folyékony- és a szilárdtechnológia közötti választásban az utóbbi mellett döntött a Kormány. Vagyis a szilárdtechnológia alkalmazása – tehát a nagykohó leállítása, lebontása – ennek a határozatnak egyik lényeges eleme. Azaz mind Ózd, mind Diósgyőr esetében vas- és acélhulladék felhasználásával, elektromos energia alkalmazásával történő elektroacélgyártás mellett döntött a Kormány.
Kérdezem tehát államtitkár urat:
1. Az ország energiamérlegében nő a villamos energia aránya. A fenti döntés milyen hatású, azaz menynyivel nő villamosenergia-felhasználásunk, és megvannak-e, meglesznek-e ennek forrásai?
2. A szakirodalom szerint a nagyfogyasztók a világon mindenütt kedvezőbb tarifával vehetik igénybe az energiát, így az elektromos energiát is. Tervezi-e a Kormány a tarifarendszer módosítását – gondolok itt a villamosenergia-törvényre, amely a Parlament előtt van ennek kapcsán –, ezzel is segítve a borsodi acélgyártás talponmaradását?
Várom államtitkár úr válaszait. (Taps az MSZP soraiban.)
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.