BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Konkrét kérdés hangzott el, konkrét válasz is benne volt az előbbi fölszólalásomban Glattfelder Béla iménti kérdésére. Ugyanis pontosan azt a helyet jelöltem meg, amelyik lehetővé teszi azt, hogy a szövetkezetek szétváljanak. Ezt kezeli.
Én még egy variációt föl tudok ehhez sorolni, mégpediglen a jelenlévők felének a döntésével történhessék meg a szétválás és … (Glattfelder Béla: Ön a külső üzletrész-tulajdonosokról beszélt!) Elnézést kérek, hogyha a kívülálló üzletrész-tulajdonosokról beszél Glattfelder Béla, akkor más a helyzet. Ugyanis jogi probléma. Ő nagyon jól tudja, hát ezen hónapokon vitatkoztunk, hogy hogyan lehet kezelni a külső üzletrész-tulajdonosoknak a helyzetét.
Nem beszélve arról, hogy ha most megoldanánk egy csapásra az összeset, holnap újra kezdhetnénk, mert újraképződik, mert elöregedett tagság esetén az örökösök már valószínűleg – vagy nagy valószínűséggel – nem téesztagok, tehát kívülálló üzletrész-tulajdonosokká válnak.
Én azt mondtam, hogy a szétválás kapcsán keletkező versenyhelyzet pillanatnyilag részben kezeli a kívülálló, illetve a nyugdíjas üzletrész-tulajdonosok problémáját – részben! Előreléptünk valamit ezen az úton. Nem oldottuk meg teljes mértékben – ez természetes. De elindul egy verseny, amikor is már a működtetés jogáért kezd el versenyezni a működtető, és a piacon a lehető legmagasabbat fogja ígérni. Számtalan példa van erre, ahol megszűntek a szövetkezetek. Az üzletrészpiacon elindult valami, és azért, hogy a nagy egységekbe valaki be tudjon szállni – teszem azt, egy szárítóba vagy egy pincébe –, attól megveszi az üzletrész jogát, akinek erre nincsen szüksége.
Szabó Lukács… Én nem akarom ezt a hangnemet folytatni, tekintettel arra, hogy Szabó Lukácsnak tudnia kellene, elsősorban a munkára lehet hivatkozni itt és nem az akaratra. Én nagyon jó néven vettem volna, amikor két évvel ezelőtt több mint négy hónapot éjjel-nappal azon dolgoztam – én személy szerint is –, hogy a szövetkezeti törvény megszülessen, és esélyt adjon, ha esetleg vette volna a fáradságot, és elolvassa az első beterjesztést, amit a minisztérium beterjesztett a Parlament elé, és összehasonlítaná azzal, amit végül is a Parlament elfogadott – igaz, közel 100 módosító indítványt készítettem ehhez a törvényhez –, akkor egyértelműen pozitív lenne a mérleg, és ezért vállalom is a felelősséget. Azt hiszem, hogy nem a kortárs fogja ezt megítélni, ezt egy nagyobb távolságból kell majd nézni – és én úgy hiszem, hogy akkor is pozitív lesz.
Mindamellett akkor került be – és ezt is vállalom – az a passzus a törvénybe, ami automatikusan magántulajdonba adta a földet, függetlenül attól, hogy kéri-e a tag vagy nem kéri, tehát kettévált a vagyon, illetve a föld kezelése a szövetkezeten belül; a földdel meg lehetett ezt csinálni. Más a helyzet a vagyonnal – és itt a felelősségre azért felhívnám a figyelmet, amit az előbb elmondtam. Ugyanis abban a helyzetben, amikor az országban olyan hangulat volt, hogy kinek kell itt a föld – emlékezzünk csak, mi volt három évvel ezelőtt Magyarországon, milyen volt a hangulat, hogy kinek kell itt a föld egyáltalán, kinek kell a vagyon, 5%-a vált ki a szövetkezeti tagoknak a szövetkezetből… Kérem, a politkának nemcsak előrelátónak, hanem türelmesnek is kell lennie, türelmesnek az állampolgárokkal szemben, amikor is az állampolgár rájön arra, hogy jót akar a politikus, de ehhez idő kell – s főleg ilyen évtizedek után nagyon is kell hozzá idő.
Ebből adódóan én nem érzem azt, hogy az utókor nagyon kemény jelzőkkel illetne engem a szövetkezeti törvényt illetően. Büszke vagyok rá, hogy akkor sikerült ezt a szövetkezeti törvényt megcsinálnunk. Elindítottunk valamit, és szeretném felhívni a figyelmet, hogy az elindítás a legnehezebb egy folyamatban – amikor valami már megy, a gyorsítás sokkal könnyebb –, ahhoz kell a legtöbb energia. Köszönöm, hogy meghallgattak.