ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Kétoldalnyi a képernyőn a szólásra jelentkezők sora. Engedjék meg, hogy világos elnöki javaslattal éljek. A jelentkezők három csoportra oszthatók. Olyanok, akik ma már szóltak és újra kívánnak szólni. Gál Zoltánnak frakcióvezetői jogai voltak ezen a téren. Őt tehát nem számoltam ide, mert az külön jog.
Második csoport: akik nem szóltak, de nyilvánvalóan – figyeltem a képernyőt – a felszólalások során nyomták meg a gombjukat, tehát hozzászólók lennének.
A harmadik csoport pedig olyan, akik korábban felszólalásra jelentkeztek, napirend előtt, de más témakörben. Mint ahogy ezt például Zacsek Gyula jelezte.
Fel fogom szólítani azokat, akik láthatólag reflexióval kívánnak élni, mint volt felszólalók, hogy abban az esetben gyakorolják két percre korlátozott hozzászólási jogukat, amennyiben nem vitába kívánnak bocsátkozni, mert a napirend előtti felszólalások vitát nem vonhatnak maguk után, hanem személyes érintettség címén akarnak felszólalni, azoknak meg fogom adni a szót. (Közbeszólás: Ügyrend!) Nagyon kérem, várjon, amíg befejeztem!
Azt javaslom, azok önként lépjenek vissza, akik hozzászólni szeretnének, mert a Házszabály erről ugyan nem rendelkezik, de házbizottsági határozat van, hogy csak frakcióvezető és személyében érintett kaphat szót.
(16.10)
Harmadszor: kérni fogom azokat, akik ugyan a mai napra jelentkeztek, de más témában, hogy halasszák napirend előtti felszólalásukat, mert nem tudjuk a munkánkat végezni.
Akkor tehát megkérdezem először Pető Ivánt, kíván-e személyes megtámadtatás vagy érintettség címén két perc keretében szólni. (Dr. Pető Iván feláll, bólint.) Igen, tessék!
Napirend előtti felszólaló: Dr. Pető Iván (SZDSZ)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi