DR. LOTZ KÁROLY

Full text search

DR. LOTZ KÁROLY
DR. LOTZ KÁROLY közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Csak nagyon röviden szeretnék válaszolni Rusznák képviselő úrnak. A sportolók és természetjárók 50 százalékos vasúti kedvezménye szerepel a kormányprogramban is. Ma több képviselő is megkeresett ebben az ügyben. Itt van előttem az a kormányelőterjesztés-tervezet, amiben ez is szerepel. Pénzügyminiszter úr is pozitív választ adott erre a kérdésre. Azt hiszem, hogy ez jogos igény és sikerrel járhat ennek a visszaállítása, ami egy lényeges egészségügyi, hogy így mondjam, szociálpolitikai feladat.
A másik kérdés a vasutakkal kapcsolatban nemcsak az ön megyéjében merült fel. Hosszasan beszéltünk már erről. Szó nincs szárnyvonalak meggondolatlan felszámolásáról. Nagyon hosszas, alapos előkészítéssel és csak az önkormányzatokkal való egyeztetéssel feltehetően inkább társüzemelésben, helyi önkormányzatokkal és egyéb szervezetekkel való együttműködésben olyan új üzemmódot keresünk, amire lehetőség nyílik.
(16.10)
Megjegyzem, a legutóbbi borsodi látogatásomon és most, a héten a szegedi igazgató úr említette, hogy már most tízmilliós nagyságrendű megtakarításokat találtak szárnyvonalanként, egyes vonalanként. Tehát igenis elindult egy új szemlélet, egy új gondolkodásmód, s lehetőség szerint olyan értékű költségmegtakarításokat kívánnánk elérni, amelyek lehetővé teszik olcsóbb üzemmódban ezeknek a szárnyvonalaknak az üzemeltetését.
Tehát meggondolatlan, váratlan és bizonyos rétegeket kellemetlen helyzetbe hozó megszüntetésekről szó sem lehet. (Taps.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi