KERTÉSZ ISTVÁN

Full text search

KERTÉSZ ISTVÁN
KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Két megjegyzésem lenne csak az előttem szólókhoz.
Bauer képviselőtársam említette azt, hogy az ÉT-tárgyalásokon elfogadott bérpolitikai intézkedéseknek van olyan ellentételezése is, ami a vállalkozások finanszírozását érinti. Szeretném ezt pontosítani, éspedig olyan mértékben, hogy ez 10 százalékát teszi ki az ÉT-tárgyalásokon rögzített 16,4 milliárd forintnak, és két bank tőkeerejének csökkentését, illetve az emelésnek a csökkentését tartalmazza csak, az EXIM Banknak és a Kisvállalkozói Garancialapnak. Nem arról van szó, hogy ezeket veszély fenyegetné. Ez egy tőkeemelés, elhatározott tőkeemelés csökkentése, tehát úgy gondoljuk, hogy ez ma még nem belátható, hogy ez a tőkeemelés valóban mikor éri el azt a pontot, ami szükséges nagyságrendet jelent.
A másik hozzátennivalóm pedig Varga Mihály képviselőtársam által elmondottakhoz volt. Valóban nem elegáns megoldás az, hogy az 1995-ös költségvetés előírásai között tesszük lehetővé azt, hogy a kormányzat létszámleépítő törekvéseit finanszírozási oldalról a végkielégítési, felmondási pénzek kifizethetőségével biztosítsuk. De úgy gondolom, ezzel ő sem azt akarta mondani, hogy nincs szükség arra, hogy a kormányzati szférában is racionalizáljuk a létszámfelhasználást, és ezt a technikai hibát, úgy gondolom, a cél, a közös cél elismerése érdekében bocsánatos bűnnek tartja akkor is, hogyha mi is úgy gondoljuk, hogy tartósan ezt nyilvánvalóan így nem célszerű a törvényhozás folyamatába beilleszteni. Köszönöm.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi